2018. 05. 25. | Elmélet | Interview

„Ez egy olyan dolog, amiről nem akarunk lemondani” – Közösségi Reggeli

Akik szeretnek fesztiválozni, lehet, hogy összefutottak már egy érdekes konstrukcióval, amely maga köré gyűjtötte az ébredező közönséget. Ez az izgalmas kis építmény csakis a Közösségi Reggeli projekt installációja lehetett. Egy önálló életre kelt momés projekt, amely azóta is jelen van egyes fesztiválokon, és masszívan formálja a reggeli köré szerveződő társasági életet. De hogy mi is ez pontosan? Hogyan kezdődött és működik azóta is? Erről kérdeztem Jóföldi Laurát és Wágner Ákost a Közösségi Reggeli két oszlopos tagját.

Pontosan mit takar a Közösségi Reggeli?

Laura: Alapvetően arról szól, hogy a fesztiválokon nincs megoldva a reggeli kérdése. Az emberek vagy a fesztiválon kívül intézik ezt, vagy a fesztiválon belül nagyon drágán. A mi felvetésünk az volt, hogy teremtsünk egy olyan helyet, ahol az emberek nemcsak reggelizni tudnak, hanem lehetőségük van új emberekkel ismerkedni. Elsősorban nem az anyagi dolgokról, hanem a közösségről szól. Egy étel- és élménymegosztó hely.

Ákos: Én csak annyival egészíteném ki, hogy a fesztivál, mint olyan elsősorban a közösségi élményről szól, és a reggel egy üresjárat, amikor ez háttérbe szorul. Ennek az időszaknak a kitöltésére jöttünk létre.

Miként működik ez a gyakorlatban?

Laura: Mi viszünk olyan alapvető kajákat, mint pirítós, kávé, tea, lekvár, amelyek finanszírozására van egy becsületkasszás rendszerünk. Ugyanakkor mindenkit arra próbálunk ösztönözni, hogy hozzon bármit, amit megosztana másokkal is.

Honnan indult a kezdeményezés?

Laura: 2015–ben én a MOME design- és művészetelmélet BA képzésére jártam, és a csoportunk „tutora” Gyenge Zsolt volt, aki folyamatosan aktivitásra sarkallt minket. Egyszer beszélgettünk vele a Bánkitó Fesztiválról, és hogy művészeti installációkra írtak ki pályázatot. Meg volt az ötletünk egy reggelis projektre, és el kellett kezdenünk azon agyalni, hogy hogyan fogunk beférni a pályázók közé, és milyen fizikai formát adunk ennek. A tervezgetés során arra jutottunk, hogy talán másokat is be kéne vonni, akik gyakorlottabbak az installációépítésben. Végül így született meg a mi pavilonunk és projektünk, amely aztán eléggé szerencsésen alakult: van egy programunk és egy helyünk is rá.

Szóval művészeti installációként indult?

Ákos: Ha tág értelemben vesszük a művészeti installáció fogalmát, akkor igen.

Milyen nehézségekkel kellett/kell szembenéznetek?

Laura: Az első nehézségeink főleg abból fakadtak, hogy még tapasztalatlanok voltunk. Kezdetben anyagi problémáink nem voltak, mert első évben az egyetem támogatott minket, amiért azóta is nagyon hálásak vagyunk. Az anyagi nehézségeink főleg a második évben kezdődtek, és az alapvető problémát az jelenti, hogy szívességi alapon dolgozunk, és szívességi alapon tudunk bevonni másokat is. Ez így nagyon nehéz, hogy kérsz valamit, és azon kívül nem tudsz mást felajánlani, minthogy megkened a vajas zsemléjét…

Ákos: Továbbá egyre nagyobb probléma, ahogy megyünk előre az időben, hogy a projekt egyfajta hobbiként van jelen az életünkben, egy ilyen extra dologként működik. A legtöbbünk dolgozik, én most még diplomázom is mellette, szóval viszonylag kevés időm van.

Laura: De közben ez egy olyan dolog, amiről nem akarunk lemondani.

Tehát most nincs megoldva a finanszírozása?

Laura: Ez azért így nem igaz. A második évben, amikor nagyon kétséges volt a megvalósulás, akkor végül az Elméleti Intézet tanárai és a MOME HÖK dobta nekünk össze a pénzt, amire szükségünk volt. Aztán arra jutottunk, hogy ezt a dolgot másként nem lehet megoldani csak közösségi finanszírozásból. Mivel az egész a közösségről szól, ezért aztán nem éreztük elvetendő gondolatnak, hogy azok az emberek teszik bele az anyagi erőforrást, akik részt vesznek benne.

Ti egy fix csoport vagytok, vagy idővel jönnek-mennek a tagok?

Laura: Az alapítótagok nagyrésze azóta is csinálja: Cseh Lilla, László Lili, Wágner Ákos és én. Igaz, páran már nem vesznek részt benne, mert nem fér bele az idejükbe. Az induló csapathoz tartozott Jónás Enikő és Kiss Annaliza is, illetve korábban segített nekünk Técsi Zita és Szodtfridt Marci is. De egyébként mindig vannak új tagok. Az idei Kolorádón például az alapítók közül csak Lili lesz jelen, ott egy majdnem teljesen új csapat fog debütálni.

A Kolorádóra kifejezetten hívtak titeket?

Laura: Nem, a Kolorádóra mi jeleztük, hogy mennénk. Általában az szokott beválni, hogy beszélünk vagy írunk róla lelkesen, és akkor azt mondják, hogy gyertek, próbáljátok ki nálunk is.

Hogyan illeszkedik a Közösségi Reggeli a Kolorádó művészeti programjába?

Laura: Mi a művészeti pályázaton kívül kerültünk be a programba. Klasszikus értelemben véve szerintem nem is művészeti, hanem sokkal inkább designprojekt vagyunk. Megteremtjük a kereteket egy közösségi együttléthez, miközben minden valószínűség szerint a résztvevők fizikai közérzetén is javítunk. A fesztivál kiírásában szereplő társadalmi és környezeti felelősség számunkra is fontos – a kezdetektől fogva célunk, hogy egy olyan helyet teremtsünk, amelyet különböző anyagi helyzetből jövő emberek egyaránt tudnak élvezni; az ökológiai lábnyomunkat pedig folyamatosan csökkentjük. Idén elég nagy lépéseket teszünk ezügyben.

Hogyan működtök most és milyen kilátásaitok vannak a jövőre nézve?

Laura: Nagyon sok mindent szeretnénk csinálni, viszont más kötelezettségeink is vannak, és nehéz megtalálni az egyensúlyt. Nekem egyébként van egy álmom, amit nem tudom, mennyire merjek elmondani, de szeretnék egyszer egy szervezetet háttérként megteremteni. Egyrészt a reggelinek, másrészt más jellegű programokra is, amelyek nem feltétlenül fesztiválokhoz kötöttek. Ami miatt talán igazán fontos lesz később is a reggeliző projekt, ha majd kikerülünk mindannyian teljesen az egyetemi közegből, akkor a munka mellett mindenkinek ott lesz ez a valami, aminek semmi köze a pénztárcájához, de mégis feltölti.

Mesélnétek egy kicsit az installációról?

Ákos: A korábbi években az installációt mindig a nulláról kezdtük. Minden évben megvettük újra az alapanyagok nagyrészét. A raklapokat általában kölcsönkaptuk, és mindig visszajuttattuk az eredeti tulajdonosnak, vagy odaadtuk olyannak, akinek szüksége volt rá. Évről-évre reménykedni kellett, hogy olyan lesz a talaj, amibe tudunk rögzíteni, mert főleg talajba rögzített elemekkel dolgoztunk. Ezt idén megváltoztattuk, és egy szétbontható, újra összerakható konstrukciót használunk majd. Reményeink szerint a Kolorádó előtt elkészülő installáció egy hosszabb időre szóló darab lesz, tehát másik helyszínen, vagy másik időpontban ugyanazt, ugyanúgy fel tudjuk állítani.

Laura: Az is fontos szempont lett, hogy ne legyenek egyszer használatos elemek, amelyeket a fesztivál végén ki kell dobni. Az eredeti koncepcióval kicsit szembement, hogy olyan dolgokat használtunk, amiket nem tudtunk újrahasznosítani. Ami történik idén, hogy visszatérünk azokhoz a gondolatokhoz, amelyeket még az elején megfogalmaztunk.

A Kolorádóra tehát valami új fog készülni…

Ákos: A karaktere meg a téri szituáció lényegében ugyanaz, csak egy kicsit okosabb. Alacsonyabb környezeti hatással jár és költséghatékonyabb.

Laura: Ami idén nagyobb változást fog hozni az a Bánkitó. Ott tényleg teljesen más lesz az installációnk, mint ami eddig megszokott volt. Annyit már most elmondhatunk, hogy megtoldjuk az egyik bungalót egy terasszal – szóval idén lesz reggeli kilátással.