„Nagyon jó érzés, amikor idegenek mesélik, hogy az én szerkesztésem alatt kezdték el olvasni a magazint.”

---

Lépold Zsanett alig néhány év alatt jutott el a MOME design- és művészetelmélet alapszakától az Artmagazin Online főszerkesztői posztjáig. Két elvégzett BA-ját követően a Képzőművészeti Egyetemen kezdte meg mesterszakos tanulmányait, ahol ez év nyarán diplomázik kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek szakon. Egyetemi évei alatt végig dolgozott, az Artmagazint megelőzően tevékenykedett a Lakáskultúránál, illetve kommunikációs asszisztensként is szerzett tapasztalatokat a Műcsarnokban. Karrierjének alakulásáról és jelenlegi főszerkesztői pozíciójáról beszélgettünk.

A BA-s és az MA-s szakdolgozatodban is központi téma a 60-as évek politikai ideológiája és a kor vizuális kultúrájára. Tudatos volt a két írás közti párhuzam?

Már az alapszakos szakdolgozatom megírása után is tudtam, hogy a későbbiekben is továbbvinném majd ezt a tematikát. Amikor a Lakáskultúránál dolgoztam, egy ottani projekt során jöttem rá, hogy engem leginkább a 60-as évek vizuális kultúrája – legyen az lakberendezés, képzőművészet, építészet, plakátművészet, látványtervezés vagy divat – érdekel, és hogy az akkori politikai és gazdasági intézkedések milyen mértékben befolyásolták azt. Ehhez persze kellett egy megfelelő konzulens is, aki maga is ezt az időszakot kutatja – és ezt Mélyi József személyében igen hamar megtaláltam. A Kádár-korszak tárgyi kultúrája ilyen szempontból egy kifejezetten feldolgozatlan érának számít, sokszor csak utalásként térnek ki rá – nagyrészt ikonológiai, ritkán pedig politikai szemszögből közelítenek felé. A MOME tökéletes volt arra, hogy megadja a művészeti és designtörténeti alapokat, míg a Lakáskultúránál töltött három év során rengeteg designerrel dolgoztam együtt, tanultam a munkáikról és volt több designtörténeti rovatunk is, amelynek kapcsán egy más típusú, gyakorlatiasabb jellegű tudást sikerült elsajátítanom.

Hamar bekerültél a kortárs művészeti szcénába. Mennyire volt nehéz, hogy már az alapszak mellett is teljes munkaidőben dolgoztál?

Amellett, hogy nagy szerencsém volt és remekül mutatott a dolog az önéletrajzomban, ennek főként megélhetési okai voltak. Képszerkesztő pozícióban kezdtem a magazinnál, de emellett tevékenykedtem még enteriőr és food stylistként is, fotóztam, de szerkesztettem az online felületeket is; óriási szakmai tapasztalat volt. Rengeteget segített abban, hogy nem a diploma után kellett megpróbálnom elhelyezkedni, hiszen már azelőtt is végig tevékeny voltam. Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy már ekkor bepillantást nyerhettem abba, hogy hogyan is működik pontosan ez a szakma. Közben bekerültem a Ringier Kiadóhoz is, amelynek érdekessége, hogy ugyanazon a napon kezdtem ott a pályafutásom, mint a MOME-n a design- és művészetelmélet alapszakot.

A MOME után a Képzőművészeti Egyetem kortárs művészeti és kurátori ismeretek mesterszakán folytattad tanulmányaidat. Ekkortájt érkezett a Műcsarnoktól egy felkérés.

Valóban, behívtak egy beszélgetésre, egy heti 30 órás állásról, egy kommunikációs asszisztensi pozícióról volt szó. Elvállaltam, egy évig voltam ott és nagyon élveztem. Izgalmasnak bizonyult, hiszen anno még a MOME előtt elvégeztem a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán belül az üzleti kommunikáció szakirányt. A közösségi média karbantartása, a társművészeti programok népszerűsítése, a hirdetési kampányok vagy sajtótájékoztatók megszervezése volt főképp a feladatom. Eközben részt vettem az OFF Biennálén is, ahol önkéntesként dolgoztam és szintén közösségi médiabeli feladatokat láttam el.

Mit gondolsz, milyen adottságokkal kell rendelkeznie egy kommunikációs asszisztensnek a művészeti színtéren?

Nagyon fontos, hogy kompetens legyen a menedzsment, kommunikáció és a képzőművészeti háttérismeretek terepein egyaránt. Nem elég az egyik, mindkét téren szükséges helytállni. Így tehát két szak megszerzése lenne optimális, de ha erre nincs lehetőség, akkor például, a Google is nagyszerű workshopokat tart a Grundon a közösségi média kommunikációs újításairól, amelyekből rengeteg hasznos információ kiszűrhető. Érdemes az ilyen kezdeményezéseket figyelni, csupa hasznosat lehet belőlük ingyenesen is, egyszeri részvétellel tanulni. De ha ez a féle kettős hozzáértés nincs meg, akkor bizony nem egyszerű a dolog – egyik a másik nélkül kevés.

Tavaly november óta te vagy az Artmagazin Online főszerkesztője és sikerült megsokszoroznod az oldal látogatottságát. Szerinted ez minek köszönhető?

Már az elején tudtam, hogy a képzőművészeti színtér mellett szeretnék nyitni egyéb társművészetek felé is. Behoztam a friss képzőművészeti és designhíreket; fontosnak tartom, hogy egy olyan oldalon is helyet kapjon hasonló rovat, amely nem elsősorban hírportál és többségében főleg esszéket, kritikákat és videó-interjúkat tartalmaz. Elindult a Díszletnéző rovatunk is, valamint a HetiPop, amely egy heti összeállítás a világ különböző képzőművészeti és designhíreiből. Nem bulvárról van szó, hanem olyan kishírek gyűjteményéről, amelyekről nem feltétlenül érdemes egy teljes önálló cikket megírni, arról mondjuk, hogy mennyiért kelt el egy Mondrian-festmény egy aukción. Ezeket szubjektíven válogatjuk össze, kerülhet ide be divat, urbanisztika vagy akár egy új kollekció is képzőművészeti előképpel. Ezen kívül elkezdtem az archívum tartalmait is feleleveníteni, hiszen egy 10 évvel ezelőtti interjú lehet ma is ugyannyira aktuális, mint akár a megjelenés idején.

Ez már önmagában is figyelemreméltó teljesítmény. Mindezek mellett a jövőben hol látod a magazint?

Szeretnénk nagyon sok nemzetközi anyagot megjelentetni, utazni, nagyobb külföldi művészeti eseményeken részt venni és onnan tudósítani, idénre például biztos tervnek tűnik a berlini biennálé. Emellett szándékomban áll az egyetemi kipakolásokkal is elkezdeni foglalkozni, mert ezekről általában kizárólag csak egyetemi lapok írnak és más sajtós publikáció hiányában nagyon nehezen tudják a pályakezdő alkotók magukat kommunikálni. Így feladatunknak tekintem azt, hogy segítsünk, hogy a szakma és a külvilág is egyaránt felfigyeljen rájuk. Igyekszem konzekvensen, komoly szerkesztői alapok mentén kezelni az oldalt, tehát próbálok egy héten minimum öt cikket megjelentetni.

Sok volt a kihívás az utóbbi hónapokban? Mennyire vagy megelégedve az eddigi teljesítményeddel mint főszerkesztő?

Először tartottam tőle picit, nagyon felelős pozícióról van szó. Korábban mindig voltak főnökeim, nem az én munkám került rögtön a közönség elé, és nem rajtam múlt elsősorban, hogy mennyire változik az oldal olvasottsága. Viszont időm se volt igazából ezen stresszelni, egyből belevetettem magam a dolgok sűrűjébe. Szerencsére abszolút pozitívak a visszajelzések, de az is biztos, hogy rengeteg munkám van benne. Ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy 27 évesen lesz egy ilyen állásom, hacsak nem kezdek önálló vállalkozásba. Nagyon jó érzés, amikor idegenek mesélik, hogy az én szerkesztésem alatt kezdték el olvasni a magazint vagy, hogy külön örülnek az irányváltásnak és személyesen gratulálnak nekem. Most kicsit úgy érzem, hogy révbeértem és nem kötik meg a kezemet, teljes szabadságot kapok a munkámban. Hosszú távon mindig is hasonló pozícióban képzeltem el magam, már a Lakáskultúránál is nagyon megtetszett a szerkesztőségi pörgés.

Nagyon nagy szenvedéllyel meséltél elméleti tevékenységeidről. A mozgalmas, szerkesztőségi miliő után is el tudod képzelni, hogy újból egy privátabb, kutatósabb irányba indulj?

Teljesen! Most diplomázom a Képzőn és ott is rengeteget kell írnom és olvasnom. Amint felszabadul egy kis időm, azt egyből kutatásra fordítom, és roppantul élvezem. Imádok olyan témákra és összefüggésekre rálelni, amelyekkel korábban más még nem találkozott. Alapvetően interdiszciplináris szemszövegből közelítem meg mindig a dolgokat, bármelyik munkámról legyen szó, és ez alól a kutatási témáim sem kivételek. Ha a divatot nézzük például, ott ugyanúgy megfigyelem, hogy a trendeket hogyan formálták egyes ideológiai és politikai intézkedések, mint ahogy azt is, hogy a divatnak magának milyen nemzetközi előképei, turisztikai és kereskedelmi érdekei voltak. A későbbiekben szeretném tovább kutatni a 60-as éveket és még mélyebbre ásni, ugyanakkor kiváltképp foglalkoztatnak a 70-80-as évek lakásgalériás kiállításai, főként Simon Zsuzsa lakásgalériája, a Rabinec, amelyet a 80-as évek elején indított. Tervben van egy doktori is és olyan kiállítások megszervezése, amelyek elsőként kiállítási munkákra fókuszálnak.

Egy viszonylag szűk közegben számtalan különböző szerepbe belekóstoltál már. Mit tanácsolnál azoknak az olvasóinknak, akik hozzád hasonló ambíciókkal rendelkeznek?

Sok kitartás kell, ne ijedjen meg senki, hogy a nulláról kell kezdeni. Soha nem bántam, hogy ingyen dolgoztam vagy gyakornokoskodtam. Osztottam én Metropolt egyetemi éveim alatt, de foglalkoztam archiválással is, tevékenykedtem a Karton Galériában vagy dolgoztam évekig egy emberjogi magazinnál teljesen ingyen. Az OFF Biennálén is abszolút önkéntes alapon segítettem be, és mindez azért is volt hasznos, mert rengeteg emberrel megismerkedtem, akik más berkekben mozognak, mint én, és ha látják rajtad, hogy szívesen, alázatosan végzed a feladatod és jó munkaerő vagy, akkor valószínű, hogy a későbbiekben is gondolnak majd rád.

// /

A „Te akkor ilyen designer vagy? “- Avagy mit csinál egy elméletis sorozatunk korábbi részeit ITT találjátok.

Szerző: Kéri Zoltán

---