Menekültek, techno, bíróság és NDK – Diplomamunkák a MOME fotó szakról

---

Aktuális problémák, örökérvényű kérdések és személyes történetek; mindig érdekes látni, hogy milyen témákat dolgoznak fel a diplomázó fotográfus hallgatók mestermunkáikban. Idén is érzékeny és sokszínű projektek születtek – fókuszban a nők helyzete, a határzár kérdése, a felnőtté válás és a képi valóság megkérdőjelezése. Íme, 11 fotósorozat a MOME idei diplomakiállításáról!

Sóki Tamás: Határzár

2016-ban a határt lezáró kerítés építésekor Sóki Tamás maga is a helyszínen fotózott és dokumentálta az éppen zajló munkálatokat. Ehhez az élményéhez nyúlt vissza mestermunkájában, hogy megnézze; most mi történik a határon.

Képeinek üzenete, hogy ez a kerítés nemcsak földrajzilag határol el, hanem a társadalmat is egyidejűleg két részre szakítja. Tamás munkái ugyanakkor nem annyira ítéletet vagy véleményt akarnak közölni, mint inkább a valóság objektív ábrázolására törekszenek. Hullámzó drótkerítés, gyakorlatozó katonák és kettészelt vasúti átjáró; a végeredmény „meglepő”, a várt, eseménydús, híradószerű mozzanatok elmaradnak, hiszen a tájképekről hiányoznak a menekültek…

Vizi András: Techno

Ünnep, zene, történelem, szertartás, szerelem, boldogság és melankólia. Vizi András a technót mint életérzést és szubkultúrát mutatja be kaleidoszkópszerű, heterogén mestermunkájában.

András alkotói attitűdje adja a fotósorozat igazi erejét. Teljességre törekszik: nemcsak a techno trendi vizualitását használja fel, hanem elmegy Berlinbe, és bemutatja a műfaj szülőhazáját, történelmi hátterét, felidézi a magyar techno klubokat, és felvillantja, hogy mi van másnap – vagy harmadnap… A megfigyelés és részvétel akaratlanul is összeolvad; ettől a sorozat még inkább elkap és behúz. A képekből sugárzik, hogy nem a megoldás a cél, hanem a felejtés.

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

Lakos Máté mestermunkájában a bíróságok tereinek esztétikáját figyelte meg. Alaptézise, hogy az igazságszolgáltatás olyan hatalmi ág, ami vizualitásában a tekintély demonstrálására törekszik.

Hogyan is jelennek meg a hatalom jelképei az igazságszolgáltatás termeiben? A Spatia Iustitiae a pincétől a padlásig mutatja meg a magyar bíróságok életét. A tárgyalótermek szigorú rendjét olyan banális jelenetek oldják fel, mint az ottfelejtett vasalódeszka, vagy a szanaszét heverő adatkupacok, de az elmaradhatatlan kellékek sem hiányoznak, mint például Iustitiae márványszobra és a magyar címer. Esetlegesség és merev rend, a fotósorozatot figyelve szembetűnő ez a kettősség, úgy gondolom, hogy ez kiválóan reprezentálja a bíróságok működésének hatékonyságát.

Kovács Dávid: Cinema Cities

Költs, vegyél, egyél, szórakozz! A lényeg, hogy ne gondolkodj! Kovács Dávidot régóta foglalkoztatja a multiplex mozikomplexumok sajátos, felszínes világa, amely egyszerre vonzó és taszító. A Cinema Cities fotósorozat a fogyasztói társadalom modern szentélyeit fedezi fel és fordítja ki.

A képeken a tipikus plázaesztétika elmaradhatatlan kellékeit láthatjuk; plakátokat, bársonyhuzatos mozitermeket, neonfényekkel megvilágított csillogó, króm felületeket. A látvány mégsem szokványos, hiszen a terek panganak az ürességtől! A „szórakozás” hiányzik a fotókról, fogyasztók nincsenek, cserébe egy-egy lekapott dolgozót, takarítót láthatunk. Az elkapott jelenetek már-már zsánerképek, finom humorral mesélnek egy mozi mindennapjairól és a dolgozóiról, ezáltal pedig valahogy személyesebbé válnak, az amúgy giccses, harsány terek.

Gosztom Gergő: Töredék

Hegyén-hátán stadionok! Főleg Magyarországon. Gosztom Gergő a hidegkúti stadion bontási és építési munkálatait kísérte végig, hogy aztán egy sajátos szűrőn keresztül mozzanatokat, „töredékeket” kiemelve hozza létre fotósorozatát.

Gergő célja nem a dokumentáció volt, hanem egy autonóm, alkotói szemléleten keresztül felfedezni, hogy számára mit ad és vizuálisan mi ragadja meg ebben a folyamatban. Gergő képein mindennek megvan az oka. Olyan, mintha a tömbök, építkezési kellékek és törmelékek helyükre kerültek volna, akár egy puzzle darabjai, így alkotva feszes kompozíciót. A néma terekben csak néha találunk óvatos utalásokat arra, hogy valójában fociról van szó…

Albert Anna: Női tekintet

Mit jelent a 21. században nőnek lenni? Érdekes felismerés, hogy az általános nézőpontot egyfajta „férfi látásmód” jelenti, és még maguk a nők is a férfiak által meghatározott és felállított szabályok alapján értékelik nőségüket, nőiességüket.

Albert Anna személyes indíttatású projektjében saját életéből merített motívumokat és szituációkat dolgozott fel, miközben a megfigyelés tárgya végig a nő. A megrendezett képek a női lét mindennapos kérdéseit kapják el; hibás-hibátlan, elvárt-tökéletlen ellentétek kerülnek a felszínre. A düh a sorozat záróképén csúcsosodik ki és tör a felszínre.

Árki Noémi: Amerika volt az NDK

Képzeljünk el egy barátságos kis közösséget, amit az NDK hozott össze. Az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesülete az 1967 és 1983 között kint dolgozó magyarokat gyűjtötte össze és kovácsolta egy nosztalgiaközösséggé, ahova Árki Noémi betekintést nyerhetett.

A fotósorozatot a személyes érintettség, humor és kedvesség hatja át. A portrékról barátságos arcok mosolyognak ránk, akiket a „legnagyobb fiatalság és szabadság évei” még mindig éltetnek. Az emlékezés és történetek hálójából egy-egy relikvia bukkan fel a fotókon. A képeken a valóság és fikció összeforr, a szocializmus megszűnt, 2018-ban már nem létezik az NDK, mégis ezek az emberek emlékeiken keresztül újrateremtik találkozóik alkalmával.

Kokavecz Boglárka: Nothing Can Stop Me

„Semmi nem állíthat meg, de merre is tartok?” Bizonytalanság, képlékeny jövő, ingatag élethelyzet és a miértek… Kokavecz Boglárka mestermunkája a felnőtté válás, út- és identitáskeresés kérdéseit dolgozza fel.

Hogyan faragjam ki a karácsonyfát (amúgy az erkélyen), vagy mikor takarítsak ki a házibuli után (soha!?), hogyan neveljek fel egy gyereket…  Ilyen és ehhez hasonló mozzanatok, pillanatok, életérzések képezik a sorozat lényegét. A fotókon Boglárka barátai tűnnek fel, a véletlen és a megrendezett pedig összeolvad a képeken. A  személyes érintettség még hitelesebbé teszi a projektet, amelyben a problémát a ferdén álló IKEA-s ruhatartó szimbolizálja a legjobban.

Baksa Gábor: Egyirányú dialógus

Baksa Gábor mestermunkája egy égető politikai problémára hívja fel figyelmünket. Két buborékban élünk, ahol a vélemények, meggyőződések és ítéletek már véglegesen kialakultak. A helyzet pedig gyakorlatilag megváltoztathatatlan, hiszen nincsen lehetőség és alkalmas platform, vagy médium a párbeszédre.

A politikai propaganda és vizualitás aspektusában ez fokozottan igaz. Elég csak az idei választás, vagy a menekültkérdés képi megjelenésére, plakátharcaira és reklámjaira visszaemlékeznünk. Baksa Gábor szerint semmi sem fekete és fehér, azonban párhuzamos valóságok nem érintkeznek, nem lépnek interakcióba. Fotósorozatában a digitális képalkotás technikáit használja fel és eredeti közegükből kiragadott elemekkel operál.

Urbán Orsolya: Családkert

A Családkert egy önreflexív projekt, amely az elszakadás, kötődés, családban betöltött szerepek és az egyén viszonyát dolgozza fel. Az első és talán legmeghatározóbb élmények és hatások mind a családhoz kötődnek, így ez személyiségünk alapját képezi.

A személyes hangvételű portrék családi titkokról, történetekről és emlékekről árulkodnak. A képeken mindenkinek megvan a maga státusza és szerepe. A fotósorozat a család intim pillanatait örökíti meg; a mozdulatok és gesztusok természetesek, mintha a kamera láthatatlan maradna a szereplők előtt és mindent a fotós mint családtag szemével figyelnénk…

Bíró Dávid: Front End

A „hiszem, ha látom” elv már nem működik, hiszen a virtuális valóság, a grafikai programok és számítógép generálta látvány segítségével könnyen átírható a valóság. Ez az újtípusú vizualitás egyre nagyobb szerepet tölt be az életünkben, és egyre nehezebb kiszűrni a hamis tartalmakat.

A „front-end” kifejezés leginkább a webdesignban használatos; a felhasználóval találkozó felületek és designelemek tartoznak ide – így meghatározó, hogy ez a réteg milyen igazságtartalommal és megjelenéssel rendelkezik. Bíró Dávid a digitális programok, videójátékok és 3D grafikák nyújtotta látványvilágot felhasználva hozta létre fotografikus mestermunkáját. Valóság vagy illúzió, amit látunk? Habár a képek látszólag a fotó és digital art határain egyensúlyoznak, valójában minden látvány megépített, lefotózott és utólag nem manipulált.

// /

Szerző: Huszár Réka

---