Érzéki emberközpontúság – Részletek Urbán Orsolya portfóliójából
Diera Eftimia írása
Az utóbbi félévben sikerült közelebb kerülnöm a fotós hallgatói portfóliókhoz. Bár nagyon sok izgalmas, elgondolkodtató és extravagáns munkába botlottam, mégsem találkoztam olyan alkotói szemlélettel, ami a háttérbe helyezte volna a nyers vizuális élvezetet, és helyette az alkotói motivációt, valamint szubjektív érzéseket, érzeteket emelte volna ki. Hiányzott nekem az a fajta bensőséges és őszinte kifejezésmód, amivel a művész megfoghatatlanból láthatót, a leírhatatlanból megfoghatót alkot. Úgy gondolom, Urbán Orsolya sorozatainak megismerésével rátaláltam arra a fotográfiai személetmódra, amelyet úgy hiányoltam korábban. A következőkben megpróbálom bemutatni, hogy mik azok a tulajdonságok, amik Orsi munkáit leginkább jellemzik, és hogy miért tartom kiválónak azt, ahogyan egy-egy témához hozzányúl.
Idyllium
Orsi munkáinak középpontjában sokszor emberi érzések és hatások állnak, amelyek nehezen megfogalmazhatók még önmaga számára is. Saját szavaival így írja le Idyllium című sorozatát: „Keresem, és magam is rendezek ilyen idilli állapotokat, de leggyakrabban spontán módon, mintegy felismerésként észlelem őket, és elmélyedek bennük. Örömhöz köthetők, de nem a boldogság szó jut eszembe ezekről az élményekről. Sokkal inkább a jelenben lenni. Egy összhang érzete, amelyből semmi sem hiányzik.” Értelmezésében fontos pont a boldogság és az idill közötti reláció megszüntetése, valamint az a részigazság, hogy az idill talán nem tökéletes, ugyanakkor mégsem hiányzik belőle semmi. Izgalmas megközelítés, ahogyan Orsi mindezt többek között saját magával vagy az édesanyával kapcsolja össze, és olyan idillt ábrázol, ahol a közvetített érzés a néző számára is megfoghatóvá válik egy kellemes érzés bemutatásával (édesanyával való összebújás, relaxáció). Nonfiguratív vagy csendéleteket ábrázoló képein többször megjelenik a víz mint motívum, ami az idillben való elmerülést, lebegést is szimbolizálhatja. A magyar nyelv szerencsére tökéletesen alkalmas arra, hogy a hangulatfestő szavakat a vizuális ábrázolás eszköztárával kapcsolja össze, így az Idyllium látványvilága bár komplex, mégis megragadható szimbólumokból épül fel.
Angelika
Az Angelika egy nemi átalakító műtéten átesett transznemű hölgy személyes életterét mutatja be, amelyben az otthon valóban mint az én kiterjesztése jelenik meg; különleges és érzékeny részletek jelennek meg a csillogó kristálydarabkák árnyékában, majd a szemlélő lassan, de biztosan felismeri és elfogadja, hogy az identitás kérdésének tiszteletben tartása mennyire fontos dolog az LMBTQ közösségek esetében. Természetesen nem beszélhetünk úgy Angelikáról, mintha „egy volna a sok közül”, hiszen itt a közösség szó csak a transzneműek heteroszexuális emberek teljes populációjához viszonyított aránya miatt használandó. Angelika ugyanis egy hihetetlenül egyedi személyiség, akit sem a néző, sem Orsi nem akar egy esernyőfogalom alá gyömöszölni. Ő egy egyéniség, jelenség, s közben mégis csupán egy nőies nő, aki így érzi magát boldognak és teljesnek.
„Szerinted nehéz manapság nőnek lenni?” – kérdezte Orsi Angelikát. „A nők élete mindig is nehezebb volt és lesz, mint a férfiaké!” – válaszolta Angelika. Orsi így mesélt Angelikával való közös munkájáról: „Szerettem volna őt úgy lefotózni, ahogyan saját magát látja. »Egy dzsentri hercegnő vagyok!« – mondja. A vele töltött idő alatt mindvégig az volt az érzésem, hogy Angelika tényleg egy született nő.” Egy olyan vizuális anyag lett a végeredmény, amely Angelika világát őszintén és szerethetően mutatja be, és ahol gyönyörű fotográfiai magvalósításokkal találkozhatunk például a gyümölcskosár vagy a bekeretezett képek megörökítésénél.
Családkert
Orsi eddigi legmélyebb projektje lett a diplomamunkája, mely a családot mint az egyént gyökeresen formáló közösséget mutatja be. Saját megfogalmazása szerint arra a kérdésre kereste a választ, hogy „egy útját és identitását kereső fiatal felnőtt mit visz magával a családi értékrendből, valamint a kötődés, a szülői minta, a lánytestvérség, és a családban betöltött szerepek, viszonyrendszerek hogyan alakítják az egyén jellemét és önismeretét.” Nem csupán önmagát, vagy egy képzeletbeli személyt állított a szemlélődés központjába, hanem egy komplett generációt, azonban a vizuális megjelenítésben törekedett arra, hogy saját érzéseit ne kivetíteni akarja erre a generációra, hanem egyfajta narrációt biztosított az érzései megértéshez.
Fotóin saját családtagjait, édesanyját, édesapját és nővérét, valamint saját magát ábrázolta hétköznapi, mégis sokszor szinte drámai jelenekben, ahol az árnyékokkal való játék és a tényleges családi ház és kert környezete jelentették a fő kifejezési eszközöket. Egy nagyon nyugodt, melankolikus, elmélyült és bensőséges hatást keltő anyagról beszélhetünk, amely nem kifejezetten szomorú, de nem is boldog vagy pozitív hangulatú. Mondanivalója egyszerre hordozza magában az elmúlás és maradandóság, a változás és a változni nem tudás, valamint a függetlenség és függőség ellenpárjait.
// /
Urbán Orsolya WEBOLDAL | BEHANCE | INSTAGRAM
