Ilyet én is tudok! – Art Market Budapest

---

Öltönyös emberek, bort iszogatva beszélgetnek magas művészetről olyan képek előtt, amire csak legyintünk: „Ilyet én is tudok!”. Sokak számára bizonyára ennyit jelenthet egy művészeti vásár. Nekem is volt hasonló korszakom, annak ellenére, hogy képzőművészeti közegben nőttem fel. Az ilyen szemléletmódok megváltoztatása anélkül nem működik, hogy ne adnánk meg magunknak az esélyt, hogy olyan dolgokban vegyünk részt, amikről kevés az ismeretünk és az is negatív. Igen, le lehet tudni egy mondatban egy ilyen eseményt, de lehetünk nyitottak is, és akkor rájövünk, hogy tévedtünk… Vagy épp nem, de már tapasztalattal is meg tudjuk indokolni, hogy miért – és akkor talán nem csak legyintünk rá a jövőben, mint annyi minden másra.  

A 2018-as Art Market Budapest kellemes csalódással szolgált, annak ellenére, hogy a tavalyi év után némi „félelemmel” vágtam neki ennek a jelentős művészeti vásárnak. Meg kell említenem, hogy konzervatívan álltam a dolgokhoz, de az utóbbi 1-1,5 Budapesten töltött esztendő hozzájárult a zártnak mondható szemléletem mostanra nyitottá válásához. Ebből fakadóan, most céltudatosabban és határozottabban bolyongtam az állványok és falak között, amik még többszörös nekifutás után is tartogattak számomra újdonságokat. A továbbiakban boncolgathatnánk egy-egy műalkotást vagy galériát, írhatnánk a művészet értékéről, árazásról, piacról, stb. Legyen most mégis inkább az új látásmódé a főszerep, amit azok a napok nyújthatnak, amiket a művészetre szánunk egy vásár keretein belül.

Bár alapvetően vásárról beszélünk, egy ilyen esemény többet is tud számunkra nyújtani: megismertet bennünket azokkal a kortárs – magyar és külföldi – alkotókkal, akik sokszor húszas-harmincas éveikben járnak, akárcsak a befogadóik többsége. Ráadásul, mindezt úgy teszi, hogy szemtől-szembe állhatunk az alkotóval vagy galériással, és feltehetjük neki a kérdés: „Miért jó ez?”, „Miért ilyen drága?”, „Ebben most mi a művészet?”. Ezek azok a kérdések, amik azok között is fel tudnak merülni, akik járatosabbak művészettörténetben, képzőművészetben, stb.

Miért várjuk el, illetve el lehet-e várni egy laikustól, hogy nyitott legyen egy „metálvillát” mutató, kereszten feszülő Jézus szoborra? (Amit a kiállításon láttam.) Ha képen látjuk, talán megmosolyogtat, talán elborzaszt, de ezek a szubjektív látásmódunkból fognak fakadni, mögöttes tartalomtól mentesen. Kell valaki – ideális esetben maga az alkotó –, aki segíthet a tisztánlátásban.

Ha azt látjuk, hogy „Inside Art szakmai konferencia”, akkor ösztönösen asszociálhatunk egy olyan zárt programra, ahol a protokolláris viselkedésé a főszerep, és nem biztos, hogy ehhez lenne affinitásunk a szabadidőnkben. Október 12-én a „Vajon egy nap mind online fogunk műalkotást vásárolni?” című előadáson vettem részt, hétköznapi viseletben, zömében fiatalok körében, olyan előadókat hallgatva, akik maguk is kötetlenül, felszabadulva, mégis kellő szakmaisággal megközelítve boncolgatták a témát.

Ha időm engedte volna, az „Ilyet én is tudok…”-ra is beültem volna. Pontosan azért, hogy a jövőben reflektálni tudjak az ott kapott új meglátásokkal az ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekre, aminek apropóján létrejöhetett a beszélgetés is.

Az Art Market Budapest, mindazon túl, hogy iránymutatója a jelenlegi műtárgypiac helyzetének, a kortársaink munkásságának, egy olyan hely is, ami, ha okosan kommunikál, hidat tud képezni a szűknek mondható művészeti szféra és az érdeklődők sokkal tágabb köre között. Ha meg tudja mutatni egy vásár, hogy a modern művészetnek miért is van létjogosultsága, és miért nem szabad leragadnunk az akadémikus művészetnél, akkor talán a következő generációk már sokkal befogadóbbak lesznek az eléjük táruló alkotásokra hazánkban is.

// /

Szerző: Csermann Ádám

Fotók: Csizik Balázs 

---