2018. 11. 23. | Grafika | Interview

„Ez egy szabad médium.”

Balla Dóra, a MOME tervezőgrafika szakának oktatója, mesélt az általa szervezett Budapest Artbook Fair-ről, az autonóm könyvkiadás értékeiről, kihívásiról és relevanciájáról. Beszélgettünk legújabb könyvéről, és az emögött megbúvó gondolatokról is, végül pedig friss AGI (Alliance Graphique Internationale) tagságáról kérdeztem. Az 1954-es alapítású szervezet a világ minden tájáról tömörít kiemelkedő grafikusokat. Eddig Magyarországot Horkay István és Orosz István képviselte. Idén vettek fel Balla Dórát is a soraikba, és ezzel az egyik legnagyobb szakmai elismeréssel tüntették ki munkáját.

Balla Dóra előadást tart a Budapest Art Book Fair-en | 2018

Az első Art Book Fair-t a Printed Matter szervezte New Yorkban; innen terjedt el aztán a világban a kezdeményezés. Budapesten most először a Design Hét alatt került megrendezésre a te szervezésedben. Mesélnél nekünk a vásár alapkoncepciójáról?

Igen, ez egy nagyon új kezdeményezés, amelyhez sok nagyváros csatlakozott, illetve hirdettek meg hasonló néven helyi vásárokat, eseményeket. Leginkább egy új médium, az autonóm könyvek sokasodó száma és a független könyvkiadás hívta életre. Lényegét tekintve olyan kis példányszámú könyvek, kiadványok jelentek meg itt és jelennek meg ezeken a rendezvényeken, amelyek a nagyobb kiadók eléggé behatárolt koncepciójától függetlenek, teljesen szabadok, sokszor maguk a művészek által kiadott munkák. Ezen kiadványok által — a kor olcsó nyomtatási eljárásait segítségül hívva — a művészek gondolatai, munkái sokkal több emberhez eljuthatnak, jóval inkább, mint a hagyományos művészeti vagy kommunikációs médiumokon keresztül. E mellett a könyv egy olyan tárgy, amely személyes, hazavihető, az értéket magába zárja és megőrzi, így reflektál a kor digitális médiumainak értékvesztési problematikájára. Pár év alatt ez az új médium már saját gyűjtőket generált, és szerencsére szaporodnak általa a minőségi kis kiadók is (ami jelentős segítséget jelent a finanszírozási problémák megoldásában).

Ugyan a megnevezés „könyvvásár”, de ez jóval több ennél; jelen volt például a legtöbb magyar egyetem grafika szakja, előadásokra és könyvbemutatókra is sor került. Miért érezted úgy, hogy szükség van erre Budapesten?

Saját könyvtervezői gyakorlatom és ilyen jellegű munkáim, illetve az oktatás egyszerre hívta elő bennem az igényt, hogy szükség lenne itthon is ilyen jellegű rendezvényre. Úgy gondolom, sok olyan munka van, amely nagyon színvonalas, és amelynek a bemutatására eddig nem volt lehetőség. Nem hiszek abban, hogy egy művészkönyv lapjai plakátformában megjelentve mondanak bármit is, és a legtöbb hazai grafikai esemény szinte kizárólag erre az egységes plakátszerű formára redukálja a munkák megjelenését. Szerintem ezt a médiumot ez megöli, így mindenképp szükségesnek találtam egy olyan esemény megrendezését, ahol nem így, hanem a könyvek a maguk valóságában vannak jelen, ahol az alkotók is ott vannak, és az érdeklődők kézbe foghatják, átlapozgathatják őket, sőt meg is vehetik, hazavihetik. Ez egy átmeneti forma a kiállítás és a vásár között, lényege a párbeszéd, a személyesség és a természetesség. Ez egy szabad médium, hagyni kell az általa megfogalmazott gondolatokat szabadon áramolni időben és térben egyaránt.

Van valami kapcsolat a világon mindenhol történő Art Book Fair-ek között, vagy teljesen függetlenül történnek?

Általában függetlenek és elsődlegesen a helyi művészek munkáira koncentrálnak. De természetesen, ahol már több éves hagyománya van a rendezvénynek, ott megjelennek más országok művészei és munkái is.

Itthon akarsz hagyományt csinálni a vásárból?

Terveim szerint igen, mindenképp. Még nem tudom, milyen formában és hol, ez az első alkalom tapasztalatszerzés is volt. Mindenképp fontosnak tartom a függetlenségét, ez az esemény egyik legfontosabb erénye, de valószínűleg ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjön, én kevés vagyok. Ezért is generáltam egy olyan párbeszédet az előadások végén, amely reményeim szerint összmunkára, együttműködésre szólít fel.

Az eseményen az egyik újonnan megjelenő könyv, a te BALLATONE című műved volt. Mit tudhatunk róla?

Ez egy tízéves történet lezárásaként született, nagyon személyes fotókönyv. Ekkor kezdtem a Balaton partján vízrajzokat fotózni, olyan felületi játékokat, spontán rajzolatokat, amelyek megbabonáztak, és azóta is foglalkoztatnak. Valamerre járok és alkonyatkor, nagyon néha, egy-egy vízfelületen kialakul ez a furcsa fényjáték. Ez a másik dimenzió magába húz és kivezet a világból, megnyugtat és boldoggá tesz ez az élmény minden alkalommal. Ezeknek a fotóknak — amelyek első sorozata a doktori munkám kiindulópontja, és amelyek azóta több helyszínen is szaporodtak — összefoglalásaként született meg ez a könyv. Nekem egy nagyon fontos és meghatározó időszakot jelentett ez a tíz év, és sok tekintetben nyitott új dimenziókat az életem más területein is.

Hadd gratuláljak a könyv mellett ahhoz is, hogy az AGI nemrég a tagjai közé választott. Elég impozáns a névsor, több olyan tag is van, akikről szaktörténet órán tanulhattunk tőled. Milyen érzés egy ilyen szervezet tagjának lenni?

Fantasztikus, ezt nem tudom más szóval kifejezni! Tíz éve vettem meg az összefoglaló könyvét az AGI-nak, 2007 év végén jelent meg, Agi: Graphic Design Since 1950 címmel, a Thames and Hudson kiadásban. Akkoriban kezdtem el a szaktörténetet tanítani, és úgy gondoltam, ebben benne van mindenki, akit nem szabad kihagyni, akiről mint tervezőről minden diáknak illik tudni. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennek a társaságnak tagja lehetek, és ezáltal azokkal a tervezőkkel kerülhetek kapcsolatba, akikről tanítok, akik számomra a legfontosabbak, akik példaértékűek.

Mivel jár a tagság?

Ez egy klubtagság, amelynek a legnagyobb előnye a szakmai presztízs. Többet ér minden díjnál és elismerésnél, mert azok fogadnak be, és azok értékelik a munkádat, akik évtizedek óta ennek a szakmának a legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb személyiségei. A tagok egyenrangúak, szakmai barátság és tisztelet az összetartó ereje. Minden évben megrendezésre kerül a világ különböző helyszínein az éves konferencia, ide a tagok kapnak meghívást és ők az előadók is. Leginkább a szakmai kapcsolatok ápolása és a legmagasabb színtű szakmaiság megőrzése a célja.

Hogyan történik a felvétel?

Az AGI olyan, mint egy szakmai elit klub. Nem lehet kívülről jelentkezni, teljesen zárt rendszerű. A tagok ajánlása az egyetlen bekerülési mód. Három tagnak egyszerre kell ajánlólevelet írnia, és a felvétel messze nem garantált. A magyar tagság eddig kétfős volt, most háromra bővült a felvételemmel. Külön öröm számomra, hogy az idei felvettek közül én egyedül képviselhetem az egész tágan vett régiónkat, sehonnan a környező országokból nem lett új tagja idén az AGI-nak.