„Szeretem az utazás extázisát” – Gergely Eszter marokkói fotósorozata
Gergely Eszter 2017-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán. Munkásságát mindig is az érdeklődés jellemezte és az utazás általi új impulzusok rögzítése. Legújabb fotósorozata, amely Marokkóban készült, időutazásra hív, és egy rejtett világ képes krónikáját tárja elénk.
Ha kérdezik, hogy mit is csinálsz, vagy milyen helyet foglalsz el a fotográfia világában, akkor általában mit szoktál mondani?
Mindig is szerettem az olyan úti könyveket, mint mondjuk a Fatu Hiva. A képeim jelenleg a dokumentum, a tudósítás és az esztétikum között egyensúlyoznak. Nagyon szeretem fotózni az utcai valóságot, a hétköznapi, közhelyszerű jelenetekben szembe jövő társadalmi-kulturális tapasztalatokat.
Hogyan indult mindez?
Gyermekkoromban sokat utaztunk a családommal; évente legalább egyszer meglátogattunk valami érdekes, egzotikus helyet. A VHS-korszakban Gödről nézve nagyon menőnek éreztem ezeket a gyerekként teljesen hihetetlennek tűnő utakat, és visszatekintve egész biztosan ez indított el.
Mesélnél kicsit a marokkói utazásról?
Szerettem volna kiszakadni kulturális értelemben Európából. Két alkalommal jártunk Marokkóban; a második úton elmentünk egy zenei fesztiválra Essaouirába, aztán csináltunk egy road tripet Zagorán keresztül a sivatagba. Összesen ennyi elképzelésem volt. A fotózással kapcsolatban az utazáson kívül semmit nem szeretek előre megtervezni. Természetesen adott a felszerelésem és a látásmódom, de ezen kívül minden más ott dől el. Ez a fajta spontaneitás egy tudatállapot, ami nem a megtervezettségnek vagy a koncepcióknak kíván az ellentéte lenni, inkább arról szól, hogy nem akarok előre véleményt alkotni egy kérdésben, és aztán ennek megfelelően elkészíteni a képeket. A fotózás folyamata maga a keresés és elfogadása annak, amit nem tudunk előre megérteni otthon a laptop mellett. Az út óta pedig nagyon sok időt töltöttem a képek válogatásával. Újra meg újra előveszem és átnézem ugyanazt az anyagot, és mindig találok benne valami újat, mindig tudok rá egészében másképp tekinteni, mint előtte.
Mik a elsődleges szempontok egy kép elkészítésénél?
Mindig az adott táj esztétikája, hangulata és kultúrája diktálja azt, hogy milyen lesz egy sorozat végkimenetele. Volt időszak, mikor ez csak rólam szólt, az érzéseimről. Ilyen például egy korábbi sorozatom is, amit Malajziában készítettem, az teljesen engem tükröz, de van, hogy nem is készítek fotókat, egyszerűen csak belemerülök az utazásba, élvezem, hogy magam mögött hagyok mindent. Szeretem az utazás extázisát, mert akkor másként működök, mint a hétköznapokban, akkor sokkal koncentráltabb vagyok, és jobban is figyelek. Nagyon szeretem, ahogy Michel Onfray ír erről a kérdésről Az utazás elméletében.
Marokkóban saját tükröd voltál vagy fotográfusként készítetted el a sorozatot?
Végig azt éreztem, hogy muszáj fotóznom. Egy kép elkészítése során nem lehet elválasztani azt, hogy teljesen rólam szól, vagy csak tudósítok – nincsenek éles határvonalak. Rengeteg az éles kontraszt a szép, de barátságtalan tájban, az anyagiakban szegényes, de mégis gazdag kultúrában, és nehéz megmondani, meddig megfigyelő és mikor kezd véleményt formálni az ember. Marokkóban sokan nem szeretik, ha fotózzák őket. Legtöbben, ha tudomást szereznek róla, hogy a helyieket fotózom, akkor vagy pénzt kérnek vagy vitatkozni kezdenek. Volt, hogy Marrakeshben kövekkel is megdobáltak.
Processed with VSCO with 6 preset
Most hogyan viszonyulsz az anyaghoz?
Nagyon szeretem, mert olyan zavaros, nagyon jó emlékeket idéz. Az ország minden részén dominálnak az élénk színek, az illatok és persze a szagok is. Minden sorozatom lényegében egy vizuális naplónak felel meg, vagy talán kifejezőbb, ha térképnek nevezzük. Az a szép Marokkóban, hogy olyan, mint az időutazás, mintha a középkorba csöppentem volna vissza. A képeket folyamatosan publikálom, és négy fotóm közülük szerepelt nyáron egy utazó kiállításon a visegrádi országokban.
Lesz folytatás?
A marokkóiak gondolkodásmódja nagyon távol áll az európaitól – „time is no money”. Sokkal inkább emberi léptékű minden, alig emlékeztet bármi is a rohanásra, és rengeteg a napsütés. Jövőre szeretnék újra kiutazni, és egy hosszabb road tripet csinálni Essaouirából Guelmimbe. Aztán jó lenne legalább egy hónapot Szavirában tölteni.
// /
Szerző: Palkó Anna
