Hova teszed a színházat, hogy onnan lásd a várat és a vízhez is közel legyen?

A címben szereplő kérdésre keresték a választ a MOME harmadéves építész hallgatói, amikor a gyulai vár mellé terveztek. Mivel a város lehetőséget kapott arra, hogy újra gondolják és felújítsák a vár környezetét, egy szerencsés kapcsolódási pontnak köszönhetően nem tétováztak, belevágtak a közös munkába.

Ennek a feladatnak az volt a nehézsége, hogy a szokásos kereteken kívül is sok plusz feltételnek kellett megfelelnie a terveknek. Sőt annyi szempont volt, hogy egyszerre betartani őket lehetetlennek bizonyult, így egy olyan helyzetbe kerültek a tervezők, ahol mérlegelés során egy saját értékrend alapján meghozott döntésüket kellett indokolniuk.

Sokan úgy közelítették meg a feladatot, hogy elsősorban a táj rendezésében látták a megoldást. Domokos Kázmér tervében például a régi várfal visszaépítéséhez szükséges 5000 tölgyfa helyett, egy sokkal inkább környezetbarát megoldást talált ki. A várfalat élő fasor idézné meg, ahol különös érzékenységgel a környezet átláthatóságához igazodva, többféle – magasabb, sűrűbb, kisebb- fajtájú fákat választott.

Ahogy ebben a tervben is, a legtöbben a vízhez közvetlenül csatlakozva álmodták meg a színpad helyét. Voltak olyanok, amelyek, mint egy öbölben a kikötő, a lehető legtermészetesebb gesztussal helyezték a vízre a színpadot. Pongrácz Anna mindemellett visszanyúlt az ókori hagyományokhoz, és azok tanulságait levonva tervezte meg a színházat. Kéry Dorottya számára pedig különösen fontos volt, hogy a nézők úgy tudják élvezni az előadást, hogy nem süt a szemükbe közvetlenül a nap: így úgy tájolta a nézőteret, hogy az ideális legyen a fényviszonyok tekintetében.

Négy hallgató is úgy képzelte, hogy a vár tövébe és a víz mellett megoldható egy ideiglenes színház létrehozása (Lukás Bursík, Sebestyén Noémi, Eddie Botstein, Réti Eszter). Ebben a különösen nehéz az volt, hogy hova kerüljenek a technikai részek, öltözők, mosdók stb. úgy, hogy ne keletkezzen túl nagy épülettömeg, amely eltakarná a várat. Ezt a problémát Réti Eszter a különböző épületek természeti elburkolásával oldotta volna meg: a vízmeder bővítésével nyert homokot dombokká alakítva, azok alatt elhelyezve a színházhoz tartozó különböző részépületeket.

A legérdekesebb kérdés, hogy miként lehetne mindezt megalkotni, úgy, hogy ne csak az év rövid időszakában legyen alkalmazva az épület, hanem egész évben használható legyen. Ez a szempont volt a legfontosabb Bús Bianka és Králik Bogi számára. Ők mindketten azt látták a legcélszerűbbnek, ha egy olyan kulturális központot terveznek a városba, amely mindegyik generáció számára különböző programokkal tud szolgálni egész évben.

Ezeket a munkákat a hallgatók tavasszal bemutatják Gyulán is.

// /

Szerző: Bartók Hedvig