2019. 02. 20. | Elmélet | Interview

„Jó lenne, ha valahol úgy beszélhetnék designról is, ahogy az szerintem releváns.” – Interjú Karakas Alexandrával

Leendő elmélet szakosként nagyon érdekeltek a pályakezdő designteoretikusokkal készített interjúk. Most, hogy már nekem is van alkalmam készíteni egyet, elhatároztam, hogy egy olyan személyről írok, aki szigorúan elméleti pályán maradt. Hogyan lesz valaki teoretikus, és mit csinál, ha már az? Erről kérdeztem Karakas Alexandrát.

Miért a MOME-ra jöttél?

Mármint a sok opció között, ahol ezt lehet tanulni miért pont a MOME-t választottam?

Hát igen… te tudtad, hogy mit jelent az, hogy „designelmélet”?

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a szakra. Engem az irodalom és a film érdekelt, aztán jött képbe a képzőművészet, egy kiállítás miatt [A Lipcse-jelenség, Műcsarnok, 2008 – a szerk.]. Emlékszem, hogy elmentem gyanútlanul megnézni, és utána még kb. ötször újra néztem – teljesen beleőrültem. Ezután kezdtem el felfedezni, hogy van a Ludwig Múzeum, meg galériák is, és azt éreztem, hogy tök jó lenne valami olyasmit tanulni gimi után, ami ezekkel kapcsolatos. Nézegettem az egyetemeket, és akkor láttam, hogy a MOME-n van elmélet szak is, és a leírás alapján azt éreztem, hogy ez passzolna hozzám. Jelentkeztem is, viszont nem vettek fel elsőre, és így történt az, hogy olyan OKJ képzéseket kerestem, amikre még nem zárult le a jelentkezés akkor, így a legelső találatra kattintva sportszervező-menedzser lettem, ami miatt a barátaim évekig szívták a vérem. Majd egy évvel később aztán újra jelentkeztem, és akkor már sikerült is a felvételi.

A kezdeti képzőművészeti érdeklődésed, ami többek között ide vezetett, mikor fordult át a design felé?

Mesterem, Szentpéteri Marci hatására alakult így. Az elején egyértelmű volt, hogy engem a kortárs képzőművészet érdekel. Volt egy Erdély Miklós korszakom, a TDK dolgozatomat is az Indigó csoportból írtam. Majd a MOME második évében volt először óránk Marcival, ahol egy olyan fajta gondolkodással találkoztam, amivel korábban még nem. Az az attitűd, hogy úgy mutatta be a tárgyi világot, mint egy önálló jogon is vizsgálatra méltó dolgot, vagyis nem olyan viszonyrendszerbe állította, hogy a művészethez képest hol van a design – számomra teljesen új volt. Más kérdéseket exponált az óráin, az ember alkotta tárgyakról és azoknak a világra gyakorolt hatásáról, kultúrtörténetéről, designtörténetéről beszélt. Szóval így indult az egész.

Ezután természetes volt, hogy folytatod tovább mester szakon is?

Abszolút. Az alapszakos szakdolgozatomat, ami egy kritikai designelméletről szóló dolgozat volt, már a Szentpéteri Marci témavezetésével írtam. Utána nekem igazából nem volt kérdés, hogy folytassam-e a tanulmányaim. Ráadásul mivel máshol nem nagyon lehet ilyen dolgokat tanulni, ezért adódott, hogy itt folytassam. Viszont amikor elkezdtem a mestert, akkor elég hamar azt éreztem, hogy a korábbi erős lelkesedésem kicsit lecsökkent ekkorra. Ezt a tanárok is észrevették, így Horányi Attila azt javasolta, hogy ideje lenne egy kis Erasmusnak. Bár korábban én nem igazán gondolkodtam ezen, végül beláttam, hogy erre lenne szükségem: „új impulzusokra”, bármennyire is egy béna közhely ez.

Így kerültél Írországba, ahol több olyan témával is találkoztál, ami a későbbi kutatásodhoz vezetett.

Igen. Dublinban anyagikultúra-kutatás és designtörténet szakra jártam. Illetve bejártam a kortárs művészetelmélet MA-ra is, ami így furán hangozhat, miután meséltem a designra való átpártolásomról, de meghatározó volt. Éppen az a szak hirdetett meg egy olyan kortárs filozófia kurzust, ahol azzal a témával találkoztam, amiből aztán az MA szakdolgozatom is született.

És milyen feladataid voltak a dublini egyetemen?

Több kutatási feladat volt minden félévben. Az egész tanterv úgy volt strukturálva, hogy hétfőn és pénteken voltak az óráink, a többi három napon kellett a kutatásainkat csinálni teljesen önállóan. Az egyik kutatási feladatban a dublini nemzeti galériának a gyűjteményéből kellett egy tárgyat kiválasztani, majd annak a történetével foglalkozni valamilyen általam meghatározott perspektívából. Az anyaggyűjtés teljesen ránk volt bízva, de rendkívül segítőkészek voltak a múzeumban és mindenhol, ahol megfordultam. Máskor az volt a feladat, hogy kaptunk 10 levéltári kódot, amelyek különböző kéziratokat jelöltek a 18. századból. Ezekből ki kellett választani egyet, amivel az egész félév során foglalkoztam. Ennél is meg kellett határozni, hogy milyen nézőpontból vizsgálom, mit akarok elmondani róla. Ez a leváltáros feladat a nyelv miatt okozott nehézséget, mert amikor oda kerültem még nem volt annyira jó az angoltudásom, és a 18. században meg ugye pláne egész más angolt beszéltek és írtak, mint amit mi ismerünk. Nem beszélve arról, hogy mindez kézírások kibogarászása közben történt.

Milyenek voltak a csoporttársaid?

Az anyagikultúra-kutatás szakon mindenki jóval idősebb nálam, főleg 50 körüliek voltak, mivel az egy posztgraduális képzés. A kortárs művészetelmélet szakon viszont voltak fiatalabbak. Azt is nagyon élveztem: volt az első félévben egy kortárs filozófia kurzus, amit felvettem. Ott hallottam először az object oriented ontology-ról és spekulatív realizmusról, amivel aztán a szakdolgozatomban foglalkoztam. Részben ezért is maradtam ott tovább, vagyis az MA egész második évére. Amikor hazajöttem megvédeni a diplomámat, már tudtam, hogy még vissza fogok menni, mert akkor már felvettek gyakornoknak egy könyvkiadóhoz. Kitaláltam, hogy ezúttal nem galériába akarok menni, hanem olyan könyvkiadóhoz, ami foglalkozik design és/vagy képzőművészeti témákkal. Intenzíven keresgéltem, és végül az a hely, ami az első volt a listámon felvett, tehát visszamentem pár hónapra.

Hogyan kerültél a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájába?

Míg gyakornokoskodtam, nagyon kacifántos úton eljutott a szakdolgozatom a későbbi témavezetőmhöz, Héder Mihályhoz, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékéről. Kiderült, hogy ő hasonló kutatásokkal is foglalkozik, mint amivel én a szakdolgozatomban, így merült fel, hogy esetleg a Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolában folytassam a tanulmányaimat. E közben hazatértem és munkát kerestem, azt hittem naivan, hogy a külföldi tapasztalatom majd előnyt jelent itthon az álláskeresés terén. Ez nem így lett. Írtam rengeteg könyvkiadónak, jelentkeztem egy csomó állásra, de még csak nem is válaszoltak egy helyről sem. Az volt a szerencsém, hogy a dublini kiadónak itthonról még dolgoztam egy évig. Telt múlt az idő, de sehova nem vettek fel, és tudtam, hogy valamivel ki kell töltenem ezt az időszakot a doktoriig, hogy ne kattanjak meg. Közben jelentkeztem egy konferenciára, ahova nagy meglepetésemre elfogadták az absztraktomat. Ez a németországi konferencia annyira jó élmény volt, hogy azt éreztem, eldőlt minden, nekem ezzel kell foglalkoznom, ez való nekem.

El tudnád azt képzelni, hogy a jövőben tanárként helyezkedj el, és egy kicsit felfrissítsd a magyarországi designelmélet oktatást?

Igen. Amit csinálok, az főleg akadémiai pályára predesztinál, annak meg elég jelentős része a tanítás. Ősszel, már ha minden jól megy, a BME-n fogok oktatni egy tárgyat doktoranduszként, ami nagyon izgalmas feladat lesz, már nagyon várom is. Emellett jó lenne, ha valahol úgy beszélhetnék designról is, ahogy az szerintem releváns. Mostanában jártam pár helyen, és azt láttam, hogy rengeteg olyan design research-nek nevezett téma van, amiben nemcsak designelmélet van, hanem filozófia, szociológia, és STS (science and techology studies) is, amikhez számtalan izgalmas kérdés kapcsolódik. Például Hollandiában elég erős a különböző technológiafilozófiai irányzatok vizsgálata, ami a designelmélet szempontjából is releváns kérdéseket boncolgat. Ezekről például szívesen beszélnék.

Mit javasolnál a most elmélet szakos diákoknak? Hogyan lehet elmélet szakosként hozzád hasonlóan valamilyen akadémiai pályára készülni? Hogyan kerülsz be abba a szférába?

Szerintem, ami az elmélet szak előnye az a hátránya is egyben. Éppen a sokszor hangsúlyozott interdiszciplinaritás egy kétélű fegyver: sok dologból megkap az ember egy kis szeletet, de nincsen egy meghatározott iránya az egésznek. Ez nehéz tud lenni abban az esetben, ha valaki nem annyira elszánt még. Szerintem a képző elmélet szakja ebből a szempontból szerencsésebb, mert ott sokkal jobban meg van határozva, milyen cél felé haladnak, milyen karrier pályát választanak az emberek. Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy már az elejétől kezdve egyértelmű volt számomra, hogy az elmélet érdekel. Azt tanácsolnám, hogy a BA alatt próbáljanak minél többfajta dolgot kipróbálni, elolvasni, megnézni, minél több helyre eljutni, és akkor talán könnyebb kiválasztani egy olyan dolgot, ami hosszabb távon is érdekes lehet.

Ha nem is feltétlenül az egyetem, de mondjuk mi volt az, ami tovább vitt téged a bukkanókon?

Kell egyfajta megszállottság ahhoz, hogy valaki ezt csinálja. Ebből a szempontból nem tennék különbséget képzőművészetelméleti vagy designelméleti érdeklődés között. A lényeg, hogy egyfajta elszántságról szól az egész, és hogy azt kell megtanulni – főleg, ha akadémiai pálya felé sodródik az ember –, hogy az állandó visszautasításokat ne személyes sértésként éljük meg. Ez leginkább a doktorin van jelen, akár a konferenciára jelentkezésekkor, de főleg a publikációk esetében. Az, hogy egy normális helyen megjelenjen az ember cikke, nagyon sok mindenen múlik, majdhogynem kiszámíthatatlan, hogy éppen mi jön be. Sajátos szabályai vannak az akadémiai rendszernek, amiket megtanulni elég sok idő, én még mindig tanulom. Ez a pálya, bár nagyon nehéznek gondolom, azért rendelkezik előnyökkel is. Például sok szempontból a magad főnöke vagy, viszonylag szabadon határozod meg azt, hogy hol dolgozol, mikor és mennyit, ugyanakkor pont ebben lehet elúszni.

Volt egy cikk, ahol tippeket írtál konferenciákhoz. Az is arról szól, hogy legyél annyira magabiztos és elszánt, hogy folyamatosan told magad. Folyamatosan írj, írj mindenkinek, mert akkor legalább egy valaki hátha válaszol. Plusz rá kell kérdezni, hogy van-e ösztöndíjas hely, ha nincs kiírva, akkor is, mert így megkapod és még ingyen szállást is biztosíthatnak.

Igen, pont az a nehéz, hogy a schwungot megtartsd, még akkor is, amikor évekig dolgozol egy cikken és visszadobják, vagy amikor bombázod az állásokat és nem sikerült semmi. Valahogy mindig össze kell magad kaparni és beadni még egyet, akkor remélhetőleg előbb-utóbb csak lesz valami.

Hogyan jött a Design és Tudomány konferencia ötlete?

Szentpéteri Marcinak meséltem arról, hogy mivel foglalkoznak az emberek nálunk a BME-n a Filozófia és Tudománytörténet tanszéken, illetve ő is mesélt, hogy milyen kutatások vannak a MOME Doktori Iskolájának Designkultúra tagozatán. Ekkor úgy láttuk, hogy sok kapcsolódási pont lehetne a két doktori iskola között. Első hallásra bár a design és tudomány két nagyon különböző dolognak tűnik, de valójában rengeteg olyan közös pont van, amiről úgy láttuk érdemes lenne beszélni. Ezért arra gondoltunk, érdekes lenne egy konferenciát csinálni a két doktori között. Szerencsére a MOME-n is pozitívan fogadták, és a BME tanszékvezetője, Láng Benedek is jóváhagyta. Jól sikerült, szóval ezt majd szeretnénk megtartani jövőre is.

Képzőművészettel már nem is foglalkozol?

De, még igen, de csak olyan emberekkel szoktam együttműködni, akiknek nagyon tetszik a munkájuk (pl. Lőrincz Réka), vagy ha valamit látok és tetszik, akkor megírom, mondjuk, az Artportalra. Tehát a képzőművészetre pont emiatt úgy tekintek, mint…

Mint hobbi?

Igen, én már csak a legjobb részével akarok foglalkozni, ami örömet okoz. Az elszántságot azért emelném ki újra, mert úgy látom, hogy ezt is csak így lehet csinálni. Van néhány ember (pl. Bencze Péter, Hoffmann Petra, Oltai Kata), akik szintén ekkora elkötelezettséggel csinálják a dolgaikat, tűzön vízen át, és hozzám épp ez az attitűd áll a legközelebb. Ha kidobnak az ajtón, visszamászok az ablakon!