„Régóta azt érzem a menedzserlétben, hogy olyan vagyok, mint egy tolmács.”

Szóval mit csinál egy volt elméletis? Például designmenedzser lesz, és diplomamunkájával olyan területre merészkedik, ahová eddig nem sokan tették be a lábukat. Geiger Biankával a food designról és designmenedzsmentről beszélgettünk.

Mesélj magadról, hogyan kerültél a MOME-ra?

Alapvetően humán beállítottságú vagyok, korábban zenével foglalkoztam, zongoráztam, énekeltem, kórusba jártam. Sok dolog érdekelt, de nem tudtam eldönteni, hogy hol szeretnék továbbtanulni. Zalaegerszegi vagyok, így még csak azt se lehet mondani, hogy tűzközelben lettem volna. A felvételi leadása előtt alig pár héttel, mint derült égből villámcsapás, rátaláltam az akkor még design- és művészetelmélet nevű szakra, ahol egy helyen találkoztak az érdeklődési köreim.

Mikor kezdett el foglalkoztatni a gasztronómia?

Már 13 éves koromban elkezdtem főzni. Főleg a „kraft”, a kísérletezés vonzott benne, később pedig a technológiai része is egyre jobban magába szippantott. Amikor felkerültem Budapestre, szinte fejbe vágott az akkortájt induló gasztroforradalom, én pedig kezdtem magamba szívni a street food és az újhullámos helyek illatát. Később írtam egy cukrászkritikai blogra is, ami A tökéletes ischler nyomában címet viselte. Akkoriban sokat tartózkodtam külföldön, főleg Belgiumban és Franciaországban, ahol felnyílt a szemem, hogy milyen az, amikor komolyan veszik a cukrászatot. Itthon ugyanis a világháború után kialakult gasztronómiai szokások máig éreztetik hatásukat. Ezért sem mentem például cukrásznak.

MOME-s lettél, de a gasztronómiától azért nem tudtál teljesen elszakadni. A szakdolgozatod témaválasztása hogyan történt?

Igen, az ételek csak nem hagytak nyugodni. Így találkoztam Góg Angélával, aki pont akkor védte az Emlékek cukrászdája című formatervező mesterdiplomáját, ami egy öt süteményből álló süteménykollekciót jelentett – ezt be is mutatta a 2015-ös Design Héten. Angéla munkája adta a fő inspirációt, így született meg a BA szakdolgozatom, Az étel mint médium címmel. Emlékszem, szó szerint kergettem a tanárokat a folyosón, konzulens után kutatva, de csak csodálkozó tekinteteket és értetlen pislogásokat kaptam válaszul, hiszen a food design akkor még gyerekcipőben járt itthon. Ettől függetlenül igazán élveztem a szakdolgozat írását, filmeket elemeztem, az ételek, a design és a művészettörténet kapcsolódási pontjait vizsgáltam, és azt hogy az étel hogyan képes üzeneteket átadni. Az étel szerintem a legdemokratikusabb médium, hiszen mindenki főz, mindenki eszik. Az ételek nyelvén mindenkihez lehet szólni.

A két út, a food design és a designmenedzsment ma is jelen van az életedben?

Hát ez úgy történik, hogy nem két út van, hanem legalább tíz. Jelenleg egy reklámügynökségnél dolgozom részmunkaidőben, mint szövegíró. Ez ad egy biztos anyagi hátteret, így emellett nyugodt lélekkel tudok dolgozni a hét másik felében, mint menedzser. Jelenleg fixen van három márkám és projektalapon még körülbelül ugyanennyi.

Elárulod nekünk azokat a márkákat és tervezőket, akikkel jelenleg együtt dolgozol?

Bori Biankával közel két éve dolgozunk együtt, a BORIBIANKA ékszermárka építésén. A Back2Baggel már egy éve – az egy teljesen véletlen találkozás volt még a reklámügynökségnél, az egyik akkori kollégám meghallotta, ahogy a tanulmányaimról mesélek és félrehívott, hogy van egy ötletük – autóbontóban felgyűlő maradék anyagokból készítenek táskákat. Nem tudták, hogy mi az a designmenedzsment, de szép lassan felépítettük együtt a márkát. Emellett van egy új, a Neongrey, akik nyáron fognak debütálni, tulajdonképpen egy látvány- és bútortervező stúdió lesz, amit most kezdtünk el formálni a két alkotóval. De említhetném még a Nedillt, dio chutney-t vagy a Mástésztát az ételek területéről – utóbbi egy magyar food design stúdió, akikkel a tavalyi Design Héten volt egy közös eseményem is.

És ezt hogy tudod mind fejben tartani?

Mindig azt éreztem, hogy motiváltabbá tesz, ha több dolgon kell egyszerre gondolkodni. Nekem az nem menne, hogy reggel beülnék egy munkahelyre, és este hazamennék. Persze így is elég nehéz, pláne, hogy a saját márkámat is építem emellett.

Zárásképp mesélj nekünk még egy kicsit a saját márkádról…

Ne gondolj semmi elrugaszkodottra, csak rólam, mint brandről van szó. Valahogy régóta azt érzem ebben az egész menedzserlétben, hogy olyan vagyok, mint egy tolmács, aki a tervezők és a megrendelők között fordít, és ennek a márkának az lenne a célja, hogy még közelebb hozza a feleket. Ennek része egy alvállalkozás ötlete, ahol kiemelt figyelmet fordítok a food designra is, hiszen látom, hogy az étteremvezetők, szakácsok kacsingatnak a design felé, de azért tartanak is tőle, mert nagyon új, nagyon friss, kétségbe vonja a szakmai tekintélyüket és aggódnak, hogy esetleg nem térül meg. Eközben sok designer is érdeklődik a gasztronómia iránt. Méregetik egymást, de szerintem egyszerűen csak fel kellene őket bátorítani, hogy egyre többet dolgozzanak együtt. És ez lennék én, aki felbátorítja őket.

// /

Bianka blogját ITT találjátok.

Jelenlegi és volt elmélet szakos hallgatókat bemutató sorozatunk korábbi részeit itt találjátok: „Te akkor ilyen designer vagy?”

Antal Éva interjúja