„Ez az újság lényegében a mi generációnk reflexiója a kortárs közéletre” – Utca és Karrier

Új színfolt jelent meg a hazai zine-ek palettáján: négy fiatal fogta magát, és létrehozott egy kiadványt, amelyben a vizualitásnak ugyanolyan fontos szerepe van, mint a válogatott szövegeknek, ráadásul a közéleti témáktól sem riadnak vissza. A szerzők célja elsősorban az, hogy teret biztosítsanak generációjuk alulreprezentált véleményeinek, és egyfajta aktivitást váltsanak ki a környezetükből.

Miért éreztétek szükségét egy újság elindításának?

Tremmel Márk: Szerettünk volna egy platformot, ahol megjelenhet a mi álláspontunk is, mivel azt láttuk, hogy a mai Magyarországon ennek a generációnak meglehetősen alulreprezentált a véleménye. Az újságformátum nem véletlen: nagyon fontos volt, hogy fizikai tárgyat hozzunk létre.

Lődi Áron: Az újság abban az értelemben is független formátum, hogy még az internethez sem feltétlenül kötött. Nagyjából egy éve ezen a projekten dolgozunk, nyár végére majdnem összejött egy újság, de azt végül elvetettük. Eredetileg cikkeket és art work-öket akartunk összegyűjteni, ami mind saját, de mostanra ez már kibővült, és van benne novella meg esszé is. Ez az újság lényegében a mi generációnk reflexiója a kortárs közéletre.

Ezen belül miket tartalmaz?

Cserna-Szabó Endre: Van benne politikai publicisztika, van benne gonzo-zsurnalizmus is, de tulajdonképpen az egész egy spontán ötletből született, amit egy idő után elkezdtük komolyan venni.

Kiszler Dániel: Miközben fontos látni, hogy itt nem tisztán politikai véleménynyilvánításról van szó. A kiadvány próbál túlmutatni ezen, és belekerülhet bármilyen téma, ami a huszonéveseket ma érdekli. Minden, amit mi is fontosnak gondolunk.

Van valamilyen szemléletbeli irányvonal, ami ezeket összefogja?

TM: Mindannyian egyetértünk abban, hogy fontos a progresszió, a fejlődés, hogy próbáljunk meg valamennyire előremutatóak lenni, és mindeközben inkluzívak is maradjunk. Nem akarjuk, hogy kizárólag a saját „echo chamber”-ünk legyen ez a zine – olyan platformot szeretnénk, ahol különböző nézőpontok megjelenhetnek.

CSE: Én személy szerint nem is csak a progressziót emelném ki, hanem inkább annak az örömét, hogy van egy dolog, amit teljes egészében mi irányítunk. Nem kell megfelelni semmiféle elvárásnak, feltételnek, főnöknek, kurátornak meg szerkesztőnek, hanem egy kvázi demokratikus felállásban mi döntjük el, hogy mi hogy legyen.

Mégiscsak felmerül, hogy nem problémás-e kizárólag hetero férfiakból álló csapatként egy generáció szócsöveként fellépni…

LÁ: Alapvetően a baráti társaságunkból alakult ki a szerkesztőség, de egyébként igen, ránk süthető a bélyeg. Már a most megjelent számban sem csak férfiak uralkodnak, illetve abszolút szeretnénk, hogy ez az arány még inkább változzon. A nyitószámba szerettünk volna feminista kontentet – ez végül a következőben valósulhat meg. Igyekszünk diverzek lenni.

Az irodalmi részeket kiktől válogatjátok?

CSE: Olyan embereket szeretnénk meghívni, akiknek egyébként kevés, vagy egyáltalán nincs felülete. A mainstream közeg ellenében – vagy helyett – szeretnék alternatívát nyújtani.

LÁ: És ez generációtól független kérdés… lehet idősebb is valaki, ha értékes a munkája, de még nem, vagy csak kevés helyen publikált, akkor helye lehet nálunk. És fordítva: ha egy „túlnyomott” fiatal tehetségről van szó, akkor annak meg már nincs szüksége a mi platformunkra.

Az újságot meghatározza az erős vizualitás és képi kommunikáció. Erről mit érdemes tudni?

LÁ: Azt az elején lefektettük, hogy mindenki, aki ír bele szöveget, próbáljon saját illusztrációval is jelentkezni. Cél volt, hogy minden szöveghez legyen valamilyen vizuális anyag is, és az egész egy összefüggő zine-t adjon ki a végén. Szempont volt az is, hogy ha valaki nem érti ezeket a cikkeket, akkor is tudja értékelni valamilyen formában, legyen egy benyomása arról, hogy miről is van szó.

CSE: Az itthoni nyomott vizuális termékeknek amúgy sem túl jó a minősége – ez egy általános probléma. Nem volt kérdés, hogy mi szeretnénk magasabb vizuális minőséget képviselni, és ennek része az is, hogy ne csak egymásra scannelt lapokból álljon az újság. Fontos szempontnak tartjuk, hogy a kinézet reprezentálni tudja az értéket vagy mondandót, amit az adott alkotó megpróbált a szövegbe vagy az artwork-be eleve beletenni.

Megfogalmaztátok-e magatokban, hogy ki a célközönségetek?

LÁ: Nagyrészt a fiatalok – a mi közegünk –, de én ezt nem szűkíteném le, mert nagyon örülnék, ha generációkon átívelő dolog lenne.

TM: Pont az a könnyebbség abban, hogy nem vagyunk semmilyen szerkesztőséghez vagy intézményhez kötve, hogy nem kell megfelelni egy adott célközönség érdeklődésének. A lényeg, hogy azok az emberek, akik ezt relevánsnak találják, esetleg beleszállnának vagy gondolkodnának ezeken a dolgokon, azok érezzék jól magukat és élvezzék.

KD: Maga a tartalom sem zár ki semmilyen közeget, szerintem egy 40 évesnek ugyanannyira lehet izgalmas ez, mint egy 18 évesnek.

CSE: Szerintem az azért persze egyértelmű, hogy ez egy lokális, szubkulturális sztori.

Miért pont ez lett az újság címe?

LÁ: Erre két válasz van: az őszinte, és ami két napja jutott eszembe. Ami két napja jutott eszembe az az, hogy a társadalom kettészakadására reflektáljon. Az eredeti ötlet alapján azonban az utca a kokain csík, a karrier meg az, amivel mi teljesen szembe megyünk.

CSE: Mi „És”-nek is hívjuk… ezt próbáljuk elterjeszteni.

// /

Utca és Karrier INSTA | WEB

Szerző: Bartók Hedvig