Darált húst keverni rózsaszín fogkrémmel – Interjú Dombóvári Judittal

Időszakonként félretette a fotózást, mégis mindig visszatért hozzá. Művészettörténészként szerezett diplomát, de úgy érezte, hogy szüksége van még valamire, amiben megnyilatkozhat és kiélheti kreativitását. Így lett egy „elméletis” gyakorló designer.

Juci 2011-ben kezdett csoportos kiállításokon megjelenni, munkáit azóta is rendszeresen megtalálhatjuk galériákban, 2017-ben Subjective Landscapes c. sorozatát egyéni kiállításon mutatta be a FUGA Építészeti Központban. Mindezek mellett vesz részt aukciókon, illetve fotóz divatmagazinokba, ami az egyik leginspirálóbb közeg a számára.

A fotónak melyik műfaja áll hozzád közelebb?

Élvezem, hogy jelenleg a fotón belül egyszerre több területtel is foglalkozom, így nagyon változatosak a munkáim. Kifejezetten szeretném, hogy a személyes témájú sorozataim és a divat világa között több átfedés legyen. A divat világa rendkívül sokszínű és inspiráló szcéna, a felszínessége mögött tele van izgalmas emberekkel és történetekkel, ötletekkel, na és persze számos kreatív lehetőséggel, aminek – szerencsés esetben – nem szab határt semmi.

A pasztellszínek mellett van valami egység, amely a divatfotókon, a személyes sorozatokon, és nem csak a képeken, de az Instagram-profilod kezelésében is megjelenik…

Mindig is szerettem az olyan felületeket, amiket személyre lehet szabni, az Instagram kiváló platform erre, működik portfólióként és vizuális naptárként is egyben. Lehet úgy használni, mint egy moodboardot, jó tagolást ad a hármas szerkezete. Szeretem ezt a szemléletet, ösztönöz, hogy újabb és újabb tartalmakat gyártsak tudatosan, előre komponálva, hogy dokumentáljam a hétköznapjaim és az aktuális benyomásaim.

Az utóbbi időben távolságokat fotóztál. Inkább széles látószögű, mint teleobjektív?

A 35 mm a kedvenc távolságom, a Subjective Landscapes sorozatom is ezzel készült. Szerintem egyébként talán nem is a távolság, hanem inkább az erős centrális perspektíva az, ami összefogja ezeket a képeket. Ezzel és a színhasználattal is törekszem rá, hogy egységesek legyenek vizuálisan.

Történt már veled olyan, hogy egy képet nagyon szerettél volna, már láttad magad előtt, de mégsem sikerült?

Nem. De az néha előfordul, hogy nekikezdek valaminek egy terv alapján, ami aztán másképp sikerül, nem úgy mutat, ahogy terveztem, de általában nem bánom. Ilyenkor ez vagy jobb, mint amit szerettem volna, vagy ha nem, akkor addig próbálkozom, amíg legalább olyan nem lesz.

Mikor elkészül egy kép, akkor már tudod, hogy ez része lesz valaminek, vagy hajlamos vagy újragondolni az egészet?

Igen, akkor már tudom és azt is, hogy hogyan fogom utómunkázni, milyen képpárban fogom használni, stb. Ha nem így van, akkor lusta is vagyok elővenni még a gépet is.

Objektumok, terek vagy emberek?

Nagyon szeretek embereket és ember formálta tereket fotózni, de eddig ezeket mindig különválasztottam. A kettő azért is más számomra, mert amíg egy portrénál vagy egy divatanyagnál törekszem rá, hogy a modellemről szóljon az anyag, még ha az én szememen keresztül is, addig egy csupasz teret úgy formálhatok, csonkolhatok, utómunkázhatok, ahogyan csak szeretném. Tervezek most egyébként egy új projektet, amiben lesznek terek, mégis az emberekről és a róluk alkotott képemről fog szólni. Már nagyon várom, hogy elkészüljön.

Hogyan kerültél a pasztellszínek világába?

A Subjective Landscapes sorozatomnál kristályosodott ki ez a dolog. Már előtte is kedveltem ezeket az árnyalatokat, de nem használtam ilyen tudatosan őket. Na meg úgy voltam vele, hogy az én lelkem bizony fekete legbelül. De tényleg. Sokáig csak fekete-fehérben fotóztam és kizárólag monokróm ruhákat hordtam. Aztán rájöttem, hogy hiányzik valami, mert ez nem mutat meg engem teljesen. Az hogy darált húst keverjünk össze rózsaszín fogkrémmel, vagy hogy vidám színekben prezentáljunk egyébként visszataszító dolgokat, a bánatot és a szomorúságot, az undort, na az már sokkal inkább. Szeretem, ha a felszín valami egészen mást rejt, például a rútság sajátos esztétikáját.

// /

Dombóvári Judit további munkáit ITT találjátok.

Szerző: Ádám Zsófi