Nem hétköznapi hétköznapiság – Japán egy magyar fotós lencséjén keresztül
Ha mondanom kellene egy országot, amely egyszerre magában hordozza a tradicionális és a modern kor jellemzőit is, kérdés nélkül Japánt választanám. Amíg nem jártunk itt, van egy elképzelésünk róla a különböző információmorzsák alapján, amik az ország különböző arcait mutatják. Videójátékok, gasztronómia, kulturális események, szentélyek, animációs filmek. A valóságban viszont mindez teljesen más, hiszen ezeket nem külön-külön látjuk, hanem az egész egy homogén masszává áll össze a stílusok keveredésével. Ez a kronológiai és kulturális kontraszt tartogat számunkra egy-két nem hétköznapi hétköznapiságot, melyek között Miron-Vilidár Vivien fotói kalauzolnak el minket.
Vivi a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem második évében jár fotó mesterszakon. Március elején költözött Kiotóba, Japán történelmi fővárosába, hogy mester diplomájához ott végezze a szakmai gyakorlatot. Megérkezése után az első benyomása olyan volt, mintha egy Miyazaki-rajzfilmbe csöppent volna. Miután ez az érzés alábbhagyott, addigra már megbizonyosodott: valószínű egy másik bolygón van. Erről az érzésről ő úgy fogalmaz:
„Mert minden nagyon más: a szagok, az ízek, a hangok, az időjárás, az emberek, a közlekedés, a színek, a fák. A múzeum fából készült falainak illata, a szűk utcák, a papírlámpások, a táncoló emberek éjszaka a Kamo folyó partján sakurakor; az esetlenség, a nyugalom, a kertekben való jelen pillanat megélése, a sentok meztelen gőze, a zenélő és maguktól felnyíló wécék; a nőgyógyászati függöny takarása a páciens és az orvos között, az ivás mint hobbi, az érzelmek elfedése, a feltétel nélküli segítőkészség; shinto dobok ereje, játéktermek monumentalitása, az öregek és gyerekek tisztelete; a Miyazaki-rajzfilmek figurái, a rengeteg műanyag zacskó, a biztonság, a visszafogottság és az ellentétek városa: Kiotó.“
Ezek az ellentétek áradnak a képekből is, mint például a két oszlop között leparkolt jet-ski vagy az uzsonnázó kislány körül elhelyezkedő bútorok összhatása. Kiemelném ezek közül a lila pólós férfiról készült fotót. Első ránézésre nem lehetne kitalálni, hogy a kép egy játékterem előtt készült. Azt gondolhatnánk mindenféle poszterek, világító neonok és rengeteg szín és forma alkotná egy ilyen hely látványvilágát. Ők viszont inkább virágokat ültettek ki, ezzel kompenzálva a bent lévő rengeteg embert és az óriási zajt.
Egy másik példa a kis zöld szoborról készült kép, ami egy komainut, azaz egy szentélyőrző oroszlánkutyát ábrázol. A nyugati kultúrában a vízköpőkkel tudnám párhuzamba hozni. A komainuk történelme több száz évet ölel fel, így különleges látványt nyújt, ahogy egy építőiparban használatos közönséges zsalukőről űzi el a gonosz szellemeket.
Számomra ezek a fotók többet jelentenek egyfajta dokumentarista képsorozatnál, mivel a Japán kultúra több szempontból is közel áll hozzám. Hasonlóan Vivihez én is itt szeretném végezni a szakmai gyakorlatom, mert ez egy olyan világ, ahol egyszerre vagy a múltban és a jövőben, miközben körbevesz a másság érzése.
// /
Szerző: Szabó Ádám
