Szégyentelen önpromó, avagy mit csinál egy csalódott grafikus?
Először is összeáll negyedmagával, hogy aztán egy háborítatlan kiállítótérben saját eszközeivel – plakátokkal, installációkkal és névjegyekkel – mesélje el, hogy milyen is a kiszolgáltatott szabadúszók élete. Beszámoló a Freelancer PARAdise-ról.
Kaszásdűlő, HÉV-megálló. A belvárosi galériák látókörön kívül, a Google Maps szerint egy gyártelep a végcél. Portaszolgálat sorompóval, autószerelő-műhelyek, ruha outlet, falatozó. Az autóbehajtótól neonszínű bóják vezetnek a telephely egyik hátsó épületébe. Segítség nélkül aligha találtuk volna meg az Artkartell projektspace-t.
Habár a bóják nem tartoznak szorosan a kiállításhoz, mégis szimbolikusak az egész esemény összefüggésében. Nemcsak a látogatók, hanem a művészek is kerülgetnek valamit. Egészen pontosan a megrendelői túlkapásokat. A „legyen kicsit nagyobb a logó” direktívákat, a „jó az irány, de nem elég szexi” reflexiókat, a „sajnálom, ez így nem tetszik” kinyilatkoztatásokat.
Pápay Fanny, Vári János Hunor és a de_form csapata (Demeczky Nóra és Déri Enkő) a grafika nyelvén mondja el, amiről leginkább csak kocsmaasztaloknál szokás beszélni.
Még szerencse, hogy nem egy péntek este földelte ezeket a kreatív energiákat, így egyetlen asztaltársaságnál azért többen győződhettek meg arról, hogy a négy művész mit gondol a világról. Legfőképpen pedig: hogyan.
A négy alkotó kétségtelenül hasonló egzisztenciális és vizuális pályán mozog, ez a kiállítás összképén is látszik. Sőt, nemcsak látszik, előnyére válik. A rendelkezésükre álló teret a munkák betöltik, ugyanakkor a nagy egészen belül világosan elhatárolható, különálló kozmoszokként jelennek meg: a de_form csapatának experimentális plakátsorozata és kollázsszerű „matricatipográfiája”, Pápay Fanny harsányan frappáns – vagy ha így tetszik: frappánsan harsány – grafikái, Hunor megrendelői buzzword-öket szemléző plakátja, illetve dobókockás installációja, amivel pontosan ötször könnyebb dislike-ot dobni, mint like-ot. Ennyit a megrendelői tetszésindexről.
Habár az esemény leírásában az áll, hogy a kiszolgáltatott szabadúszó egyetlen fegyvere a szarkazmus, a Freelancer PARAdise kapcsán azért több dologról is beszélhetünk. Arányérzékről, humorról, grafikai trendekről, kritikai attitűdről, felfelé mutató középső ujjról, öniróniáról. És hogy mennyire van komolyan véve ez az egész? Az biztos, hogy Hunor végül nem engedte lenyúlni az egyik dobókockát az installációjából. Pedig sikerült kidobnom egy like-ot.
// /
A kiállításról további információkat ITT találtok, az alkotók munkáit pedig a következő linkeken találjátok: de_form | Pápay Fanny | Vári János Hunor
