Bocsi, tudsz figyelni egy kicsit a cuccaimra?

Tipikusan egy olyan kérdés, amit a legtapasztaltabb digitális nomádok sem szeretnek feltenni. Persze vécére menni laptoppal nem épp ideális megoldás. Fakó András kávézókban és közösségi terekben dolgozók problémájára adott frappáns választ Spots diplomamunkájával.

Szóval belépek kedvenc kávézómba, hónom alatt munkaeszközeim: akkor most hova üljek? Kint az utcán jó lenne, de oda nyilván nem fogok. Az ablak mellett ideális, onnan viszont messze a pult. A mosdó meg pláne. Szóval így esik a választás az egyik leghátsó sarokra, a tér legmélyének egyik félhomályos zugára, ahol – az eszpresszó-szóda kifizetéséig – nyugodtan hátrahagyhatom munkaeszközeimet. Többé-kevésbé nyugodtan.

Fakó András diplomamunkájában három tipizálható szituációt különböztet meg: (A) óvintézkedések nélkül hagyja el helyét bízva abban, hogy visszatértekor érintetlen marad a munkafelülete, (B) összepakol és az eszközeivel együtt mozog, ezáltal megkockáztatja, hogy az előzőleg kiválasztott helyét elfoglalják mire visszaér, (C) megkéri a közelében ülő személyt, hogy tartsa szemmel eszközeit amíg ő távol van. A helyzetfelismerés tűpontos, a problémák feltérképezése hiánytalan, ha ezek mind adottak, akkor a megoldás annyira már nem lehet rossz, gondolhatjuk. András szerencsére nem érte be a „nem rossz” kategóriával.

A Spots nemcsak egy okosított lepel, ami a strandokról ismert „pléddel letakarós” módszer pszichológiájára épít, lopás esetén pedig hangjelzéssel hívja fel a figyelmet, hanem a szó legnemesebb értelmében design: újraértelmezi a mindennapok rutinjainak egyikét.

Maga a lepel a teljes user journey csupán egyetlen stációja, a komplett folyamat sokkal összetettebb, ami a kávézóba való belépéssel kezdődik. (1) A felhasználó kinyitja az ajtót, a TripAdvisor vagy éppen a Fenntartható Éttermek analógiája szerint meglátja a szolgáltatást jelző matricát, (2) leadja rendelését, ahol igényelheti a szolgáltatást, (3) a helykeresés során elhalad a Spots standja mellett, ahol rögtön megragadhat egy darabot, (4) a hely megtalálása után rácsatlakozva a Wi-Fi hálózatra belép vagy regisztrál a Spots alkalmazásába, (5) végül okostelefonján – és Bluetooth-kapcsolaton – keresztül aktiválja a leplet.

A munkafolyamat esetleges megszakításakor mágnesek segítségével lehet összecsippenteni a leplet, ami a teljes biztonság érdekében nemcsak manuálisan, a felső kezelőkorong 45 fokban való eltekerésével zárható, hanem virtuálisan is az applikáción keresztül. A lepelben lévő mozgásérzékelők a valós és virtuális térben is dekódolhatóvá tesznek egy esetleges lopást: előbbinél hangjelzéssel, utóbbinál pedig a felhasználó és a rendszergazda képernyőjén.

Minden praktikus és átgondolt megoldás ellenére a kérdés azért adott: van erre egyáltalán szükség? Valós probléma vagy csak modern kori szorongásaink hívták életre a terveket? Általánosságban talán ki lehet jelenteni, hogy bőven elég az is, ha csak egyetlenegyszer történik ilyen. Mondjuk, pont velünk.

Retrospektíve valószínűleg hálát adtunk volna a Spots szolgálatáért.

Andrásnak persze van egy hosszabb, kevésbé teoretikus válasza is. Habár a részletek és az alku tárgya nem ismert, de az biztos, hogy egyik barátját sikerült rávennie, hogy hátrahagyott laptopját szíveskedjen ellopni, amíg András gyanútlan fogyasztóvá lényegül át – asztalától kellő távolságban. Az alkalmi tolvaj első melója kevesebb, mint 2 perc alatt le lett zavarva. Mondani sem kell: sikerrel. Egyszerűen összepakolt és lelépett.

Személy szerint reménykedem abban, hogy lesz folytatása a projektnek, esetleg béta tesztelése egy nagyobb forgalmú kávézóban. Azt viszont már most tudni, hogyha mással nem is, de egy kiváló diplomával és egy jó sztorival gazdagabbak lettünk.

// /

Szerző: Sipos Máté