A művész feladata – Császár Adrienn mestermunkája a skizofréniáról


Okosotthon, mesterséges intelligencia, kiterjesztett valóság, kriptovaluták: a 21. század kontextusában végképp kiélezett kérdéssé vált, hogy a művészek milyen módon tudnak bekapcsolódni meghatározó társadalmi diskurzusokba. Van egyáltalán még szabad felület a Szilícium-völgy óriásai és a politikai kampányok között? Közben az irodák és székházak árnyékában egyre többen – minden negyedik ember – tapasztalja a mentális zavarok különböző spektrumait.

A művész szemszögéből talán nincsen jobb válasz: művésznek lenni. Mániákusan hajtani azt, ami az alkotó perspektívájából érvényes. Belső individuális törvényszerűségek szerint működni, nem a piaci logika szerint, nem számokban, statisztikákban és negyedévekben mérni a sikert. Inkább elővenni azt, ami személyes, érzelmi viszonyt feltételez, nem utolsó sorban mániát. Császár Adrienn valahogy így állt hozzá a diploma kihívásához. És milyen jól tette.

A skizofréniát – és sok más mentális zavart – körüllengi egyfajta misztikus köd. Az „őrület” köznapi értelmében egy olyan állapot, amit általában csak hírből ismerünk, titkon pedig abban reménykedünk, hogy egy távoli épület falai közé van bezárva, tőlünk elég messze ahhoz, hogy ismernünk kéne működését. A különböző mentális betegségek közül kétségtelenül a skizofrénia a leginkább félreértett és stigmatizált elmeállapot. Adrienn személyes érintettségén keresztül – egy rokona révén – ismerte meg a skizofréniát, ami során szembesült nemcsak a kórkép jellegével, hanem kétes társadalmi megítélésével is.

A tervező egyfelől szenvedélyének hódolt, az experimentális tipográfiának, a kísérletezős kiadványszerkesztésnek, másfelől pedig választ adott a művész szerepvállalását boncolgató kérdésre. Kiadványával beleállt a társadalmi érzékenyítés sokszor hálátlan témájába, mindezt pedig következetesen, szerves egészként kezelte. A tipográfia és grafikai világ töredezettsége, zaklatottsága rímel a skizofréniában szenvedők állapotára, személyes érintettsége miatt jól ismerte választott témáját, amit aztán az akadémiai elvárások szerint szakirodalommal is alátámasztott, a teljes struktúrát pedig két szkizofréniával élő alkotó gondolatai és művei szövik át.

A végeredmény így kétségtelenül egy művészi statement lett, a szó legnemesebb értelmében.

Nem egy várótermekbe való edukációs kiadvány, hanem egy olyan objekt, ami nemcsak nyelvi-logikai, hanem absztrakt módon is kommunikál felhasználójával. Textúrákkal, színekkel, formákkal, ritmussal.

A könyv végiglapozása – minden erénye ellenére – aligha eredményez katarzist, feloldozást vagy épp megkönnyebbülést. Inkább számos új kérdést vet fel. Afelől ugyanis nem marad kétség, hogy a skizofrénia vagy bármilyen másfajta kórosnak nevezett mentális állapot közelebb van hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk. Ha nem is feltétlen bennünk, de körülöttünk. Technikai értelemben tehát sikeres Adrienn vállalása: bemutat, közelebb hoz, perspektívába helyez. De szakmai, társadalmi és individuális szinten is figyelemre méltó. Ha pedig ez nem elég egy művésztől… akkor inkább reménykedjünk, hogy a mesterséges intelligencia majd ezt is megoldja.

// /

Adrienn további munkáit ITT találjátok

Szerző: Sipos Máté