Erdei tanösvény nyert az Árkay építészeti pályázaton


A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ideiglenes dunaparti épületéből rövidesen visszaköltözik az ősszel átadásra kerülő zugligeti campusára; ezzel újra megerősödik majd a kapcsolat az egyetem és a XII. kerületi önkormányzat között. Az Árkay-pályázat ezt az együttműködést erősíti, amellyel a Hegyvidéki Önkormányzat 2003 óta biztosít lehetőséget a pályakezdő építészeknek, hogy a kerület számára releváns koncepciókat dolgozzanak ki. 

Az idei pályázat egy egykori golfpálya területének újragondolására összpontosított. A Hegyhát út melletti részen park és játszótér terveit készítették el a MOME építészhallgatói.

Pokorni Zoltán polgármester a díjátadón kiemelte, hogy az önkormányzat és az egyetem együttműködésében már több projekt is megvalósult: hallgatói koncepciókból születtek a Hegyvidéken alkalmazott – és több kerület által adaptált – kutyapiszokgyűjtő edények, MOME-s tervezők részvételével valósult meg a ZebraFest kampány, és az iskolai menzák közösségi térré alakításához is ők biztosítottak szellemi muníciót.

Az Árkay-pályázaton a korábbi évekhez hasonlóan idén is 3 pályamunkát díjazott a zsűri.

I. díj – BÚJBERDŐ (Arany Anett, Balázs Krisztina, Rideg Rebeka)

Bújberdő tervezői a Hegyhát úti park természetközeli jellegének megőrzését tűzték ki célul, és a meglévő ösvények mentén hoztak létre egy virágfajokra tematizált tanösvényt. A tervben az épített és a grafikai elemek azonos hangsúllyal szerepelnek. A tanösvény egyes állomásainál farönkökből álló építmények, játszóeszközök kerültek elhelyezésre. Az állomások a területen megtalálható különleges virágok nevét kapták, és mindegyikhez egyedi grafikákat is készítettek a tervezők. A tanösvények kezdő és végpontjain színes betonépületek találhatók, melyek tájékoztató felületet biztosítanak, és a szükséges kiszolgáló funkciókat is ellátják. A terület bejárását mobilapplikáció segíti.

II. díj – LOOP (Fekete Áron, Papp Nikolett Katalin, Adam Schakak, Váczy Zsófia)

Két landmark-szerű építészeti elemmel kívánják felhívni a figyelmet az újragondolt parkra a Loop építészei. A jelenleg is látogatott helyszínekről – a kisvasút végállomásától és a Normafa állomástól – jól észrevehetően elhelyezett kilátók a tervek szerint odavonzzák majd a látogatókat az eddig kevésbé ismert területre. A hagyományos, függőleges kialakítású kilátóról a Hegyhát úti erdő egésze belátható. A rendhagyó, vízszintes irányultságú kilátó pedig az akadálymentes használatot is lehetővé teszi.

III. díj – JÁTSZÓTÉR (Bakonyi Réka Virág, Kovács Gréta, Radovics Judit)

A Játszótér esetében kiemelt szempontot jelentett a tervezési helyszín természetes állapotának megóvása. Az újonnan létrehozott elemeket gondosan a terület meglévő adottságaihoz, az ösvények és tisztások rendszeréhez illesztették a tervezők. A koncepció javaslatot tesz egy – a Normafához kapcsolódó – gyalogos útvonal kialakítására is; a park bejárását pedig minimális beavatkozással létrehozott elemek segítik. A meglévő fák között kifeszített piros kötelek mentén haladhatnak a látogatók, amelyek hintaként, mászókaként, pihenőhelyként vagy akár sporthálóként is funkcionálhatnak.

// /