Az objektivitás is csak illúzió – Bilak Krystyna rendhagyó fotográfiái
Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő c. ikonikus installációjának egyik darabján ez a mondat szerepel: A semmi is csak illúzió. Habár Bilak Krystyna diplomamunkájával konkrétan nem erre a képzőművészeti hagyatékra reflektál, a párhuzamok megkerülhetetlenek. Csakúgy, mint Pauer, ő is a megfigyelés aktusát tematizálja egy-egy alkotásán keresztül, mindezt pedig úgy, hogy közben ugyanazzal a mozdulattal le is rántja a leplet – ha jobban megnézzük, rájöhetünk: semmi sem az, aminek látszik.
A paueri működésmód a teljes absztrakcióból indít. A világ jelenségeinek megtévesztő, sokszor direkt hazug mivolta már a formák és színek elemi szintjén is nyakon csíphető. A pszeudo univerzumban így derül ki, hogy a megfigyelés tárgya, például egy pingponglabda nincs is behorpadva, hanem felülete csak „cselesen” lett megfestve, ezzel – és a néző átverésével – teremt egy alternatív realitást. Krystyna gondolatisága, az objektivitás megkérdőjelezése hasonló rendezőelv, eszközrendszere viszont nagyon más.
“Az emberi testet, mint eszközt használom, mely elsődleges megismerési forrásunk a valósággal és önmagunkkal összefüggésben, a test egy olyan sematikus rendszer, mellyel mindenki rendelkezik, ezért látványa magára vonatkoztatható.”
Az emberek többségének észlelése ennek ellenére nincs kiélezve a mélyebb rétegek felfedezésére. Gyakori, hogy a befogadók nem látnak át a manipuláció és a propaganda szűrőjén, az irányított jelentés mögötti érdeket nem veszik észre, mivel feltételezik, hogy a képen látott információ igaz.
Az alkotó ezért szigorúan manuális megoldásokkal operál, elkerüli az utólagos digitális trükközést: papírkivágások, fóliák, képkivágás, téri absztrakció, fényhasználat, mozgás, számok és formák. Ezekkel az egyszerűnek tűnő húzásokkal rendezi be a megtévesztés díszleteit, ahol a néző aztán kitartásának függvényében kalandozhat. A zavar, a kételkedés, a töprengés és a valóság megkérdőjelezése menetrendszerűen érkezik.
„Célom a képek visszafejtésére indukálni a nézőt, egy lassabb olvasatra és játékos megértésre invitálni. Megfogalmazásaimmal játszom a nézővel, az emberi szem trenírozását idézem elő.”
A Komplement legfőbb erénye abban áll, hogy ez a komplex gondolatvilág részleteiben végig lazán, megengedően, játékosan van kezelve, ugyanakkor a nagy egész mégsem forgácsolódik szét. Pedig minden kép egy kicsit más, minden trükk egy kicsit másképp mesél ugyanarról a valóságról. A munkák tehát nem is értelmezhetőek külön-külön, együtt hatnak igazán, amit az installatív helyzet végképp kidomborít: a képeken kívül egyéb formák folynak be a néző látóterébe, ezek néha segítik, néha pedig megzavarják a befogadást, az egyik kép keretéből csúszkálunk a másikba, így tovább és tovább.
A figyelem elengedhetetlen a munka megismerése során – szól az alkotói direktíva, ami tulajdonképpen össze is foglalja a művészi intenció lényegét. Egy alkotás, ami semmi mást nem kér, csak figyelmet. És mi lesz a figyelmünkkel, ha a Komplementnek szenteljük? Nem vész el, csak átalakul. Akárcsak a valóságnak hitt projekcióink.
// /
Krystyna további munkáit ITT találjátok!
