“Egy városnak megoldást kéne nyújtania az újrakezdésre” – Interjú Sógor Ákos építőművésszel


Az idei diplomaévben négy hallgató nyerte el a MOME rektori különdíját, többek között Sógor Ákos, aki mestermunkájában nemcsak szakmai felkészültségről, hanem szociális érzékenységről is tanúbizonyságot tett. A budapesti városszövetben még mindig számos olyan beépítésre váró, üres foghíjtelek van, amit akár előremutató, a közjót szolgáló célokra is lehetne használni. A Népszálló c. munkaterv erre tesz kísérletet.

Hogyan mutatnád be pár szóban diplomamunkádat azoknak, akik nem ismerik?

Olyan épület vagy épületek, melyek az ideiglenes lakhatási lehetőségek hiányát kívánják pótolni. Nemcsak hajléktalanoknak szól, hanem mindenki számára egy pufferzónául szolgál, akinek gyorsan szüksége van lakhatásra vagy munkára. Ez olyan belvárosi kis telkeken valósulhatna meg, amelyek méretük miatt nem alkalmasak nagyobb beruházások megvalósítására. Egyfajta ragtapaszként viselkednek az üresen maradt telkek és hirtelen lakás nélkül maradt embereknek.

Mi volt a mestermunka legnagyobb szakmai kihívása?

A kiválasztott telek a Kazinczy utcában a maga 12*60 méterével nagyon keskeny volt. Ide passzíroztam be három különböző funkciójú épületet, melyek lakhatást, műhelyeket, kantint, irodát, galériát, közvécét, egészségügyi komplexumot, lakók belső kertjeit és magát a bevezetett utcát is magukba foglalták.

Miért erre a konkrét témára esett a választásod?

Sokan vannak, akik diákéveik alatt vagy utána is hirtelen albérlet nélkül maradtak, barátok kanapéján meghúzva magukat. Nem is beszélve a kilakoltatásról, családi erőszak elől menekülőkről. Egy városnak megoldást kéne nyújtania az egzisztenciális feltöltődésre, az újrakezdésre. Nem a perifériára söpörni, hanem azonnal visszaintegrálni a város életébe a szűkölködőket.

Történt valami olyan fejlődés vagy rádöbbenés, ami túlmutat a szakmai aspektusain a mestermunkának?

Ha időben fellépünk a problémák ellen, mindenki hajlandó megtalálni a maga útját a kapitalizmus ingoványában. Ne csak túlélni kelljen, hanem legyen energiánk rátalálni mire is vagyunk képesek.

Most, hogy ez a fejezet lezárult, merre tovább?

Szerencsére érdeklődnek szakmabeliek a munkám iránt, szóval keresgélnem sem kell. Az épület mellett bútort is terveztünk, ami egész jól halad a tömeggyártás felé. Egyelőre a skiccfüzetben ragadt ötleteimet próbálom a nyár alatt elindítani. Minden olyan dologgal foglalkozom igazából, amire az egyetem és a diploma miatt nem maradt időm.

// /

Ákost Instagramon ITT éritek el, diplomamunkájáról pedig még több részletet ITT találtok.

A mestermunka témavezetője Csomay Zsófia, konzulense Marián Balázs volt.