Privát ipar – Boleman Bence Zoltán kerámia- és betongyára

Boleman Bence Zoltánt kerámia installációját a Németországban eltöltött „melóshónapok” ihlették. Egy Észak-Rajna-Vesztfáliában található galvanizáló üzemben dolgozott, amikor magával ragadta az ipari „táj” esztétikája. MOME-s mestermunkájának plasztikái ezt az élményt rögzítik.  

We galvanize dreams! – Boleman Bence Zoltán az installáció címét találóan az üzem mottójából kölcsönözte.

Lenyűgözött az ipari környezet: a kémények, a gépek, a fémek, a cinkmedencék ragyogó csillogása, amely elfeledtette velem a munkavégzés fáradalmait.”

– olvashatjuk a műleírásban, és a munkavégzés fáradalmai itt egy az egyben azt az áldozatot is jelentették, amit a tervező a saját álmai elérése érdekében hozott. Privát ipar, személyes bejáratú modernitás. Pedig a We galvanize dreams! kiindulópontja a személyes fejlődéstörténetnél szélesebb értelmezést is megengedett volna; adja magát az ipari táj mint a modern utópiák ránk hagyományozott mementója, és adja magát a gyári meló történelmi-társadalmi recepciója is. Gazdag és terhelt téma – Boleman Bence Zoltán jó helyen keresgél, de végül szigorúan a saját személyes horizontján belül ragad. Ugyanakkor az értelmezési tér nyitott:

„Tárgyaim már-már egy vágyott utópia képét villantják fel.”

A végeredmény egy kiállítási tárgyegyüttes, amelynek része egy fekete kémény és négy darab medence. A medencék közül kettő porcelánból, kettő betonból készült, és mind a négy fémlábakon lebeg a magasra nyúló kémény előtt.

„Ez a látvány fogott meg a legjobban: […] a medencék cinkmennyiségének egybefüggő ragyogása és hullámzása.”

Ezeket a létesítményeket a funkció által meghatározott, sallangmentes formavilág és anyaghasználat drasztikusan kiragadja a természeti tájból. Eközben létrejön egy sajátos esztétikai minőség, ami Boleman Bence Zoltán intallációjában is visszaköszön: geometrikus alakzatok, kőcserép, porcelán, beton, fém. Ahogy a műleírásból kiderül, ezek közül kilóg a platina és az arany, „amelyek az elérendő jólétet szimbolizálva álomszerűvé, már-már utópisztikussá teszik a tárgyegyüttes összképét.”

// /

A mestermunka témavezetője Kemény Péter volt. 

Szöveg: Schneider Ákos