„Ebből az élményből egy jó ideig tudok meríteni”


Priskin János, formatervező hallgató Barcelonában aratott sikert a Jumpthegap nemzetközi designversenyen. Tervében nemcsak egy zuhanyzókészüléket tervezett, hanem magát a zuhanyzást is újragondolta – a szó legnemesebb értelmében design. A projekt részleteiről és technológiai megoldásairól beszélgettünk vele.


Kezdjük az elején: megnyerted a Jumpthegap fődíját tanuló kategóriában. Bemutatnád az ötlet lényegét pár szóban?

Tervem túlmutat a hagyományos termékterven, mivel a koncepcióm egy vízkeringtetős rendszeren alapul, egy beépített vízszűrővel és víztartállyal. A víz haladását tekintve ezt a rendszert a háztartásba bejövő vízvezeték és a szennyvizet elvezető lefolyó közti “állomásként” képzeltem el. A koncepció része továbbá egy falra szerelt kezelőpanel is, amelyen a kezelőfelület mellett a bőrápolási hatóanyagok helye található, ide tudjuk betölteni azokat kapszulák formájában.

Felbukkan a zuhanyzás és úgy egyébként a tisztálkodás nem túl költséghatékony aspektusa: a vízpazarlás. Erre milyen választ adtál a tervben?

A fürdőszoba az a hely, ahol a legtöbb vizet használjuk el, globálisan is aktuális kérdés. Számomra a víz cirkulálásával kibővített zuhanyzó azért racionális választás, mert mindannyian szeretünk sokáig tartózkodni a zuhany alatt – ha nem is mindig, de néha-néha mindenképp –, ezzel a rendszerrel viszont úgy tudunk környezetbarát körülményt teremteni, hogy nem igényel kompromisszumot tőlünk a folyamat. Ha a zuhanyzásra úgy tekintek, mint egyfajta relaxációs tevékenységre, akkor szerintem az a leghatásosabb, ha egyáltalán nem kell odafigyelni ilyen részletekre, addig maradhatunk a zuhany alatt, ameddig jól esik, miközben tudjuk, hogy nem pazarlunk. Ráadásul a vízórát se pörgetjük, így a számla miatt sem kell aggódni.

János a zuhanyzást egy lineáris, három fázisú folyamatként gondolta újra, aminek első stációja a mindenki számára ismert zuhanyzás. Ez egészül ki később egy gőzfürdő funkcióval, ahol a vízsugár vízgőzzé alakul. A gőzfürdő nem csupán úri huncutság – ilyenkor bőrünk pórusai kitágulnak, ami segít a tisztulásban és revitalizálásban. Éppen ezért lett a harmadik funkció a bőrápolásáé, ahol a kapszulák formájában betöltött hatóanyagokból a termék személyreszabottan állítja elő a megfelelő bőrápoló egyveleget, amit szintén a zuhanyfejen keresztül juttat a bőrfelületre.

Egyelőre még egy conceptről beszélünk, de ettől függetlenül eszünkbe juthat a Nespresso kapszulák újrahasznosításának metódusa. Mi lenne a sorsa a zuhanyzáshoz használt kapszuláknak?

Valójában pont a Nespresso kapszula volt a kiinduló pont a saját kapszuláimnál. A koncepció fejlődése során a fizikai megtisztulás mellett a mentális felfrissülést is szem előtt tartottam, mivel a kávézásnak is van egy erős “magamra szánt idő” jellege, így esett a választás arra, hogy itt is külön kezelhető kis kapszulák formájában adagoljam a hatóanyagot a kezelőfelületbe. A kapszulákat mindenképpen újratölthetőnek képzelem el, az újratöltés módja lehet akár egy üzletben, vagy akár otthon egy nagyobb kiszerelésből feltölteni.

Bennem legelőször az merült fel, hogy az a bizonyos „bőrszkennelési” stádium, ami szerves része a folyamatnak, technológiailag vajon megoldható-e, vagy ez per pillanat a science fiction kategória?

A tervezési folyamatot megelőzően egy átfogó kutatást végeztünk a különböző technológiákról, ezeken a technológiákon alapuló termékekről és koncepciókról. Ekkor találkoztam a Neutrogena MaskID névre hallgató arckezelő termék koncepciójával, ami abban különbözik a hagyományos arcmaszkoktól, hogy a kezelést megelőzően egy telefonnal gyakorlatilag lefotózod az arcod különböző területeit, egy applikáció segítségével monitorozhatod az arcod aktuális kondícióját, és annak függvényében választhatod ki, hogy milyen összetevőket tartalmazzon a maszk, amit végül 3D nyomtat neked a termék. Ennek a technológiának vannak már konkrét előképei. A tervezési folyamat közepéig a vízpazarlás és a különböző bőrápolási termékek problémájával egymástól külön foglalkoztam, amikor viszont olvastam arról, hogy nem annyira pozitív, ha sokáig tartózkodunk a zuhany alatt, hanem inkább ártunk a bőrünknek, elkezdtem összemosni a két területet.

A díjjal lezártnak tekinted ezt a fejezetet tervező karrieredben, vagy ez volt csak az első igazi lépés?

Mindenképp egy hatalmas lépésként tekintek az egész projektre. Később szeretnék még foglalkozni vele, szeretnék megbizonyosodni arról, hogy valóban kivitelezhető a koncepció olyan formában, hogy beteljesítse azt a képet, amit vizionáltam. Már azelőtt is sok tanulságot vontam le, pozitívan értékeltem saját magam számára, mielőtt megtudtam, hogy nyertem. Nagyon izgatott voltam, amikor Barcelonában tölthettünk 3 napot, ahol a díjátadó ünnepségen prezentálni is kellett a nagyközönség számára a munkát. Azt hiszem, ebből az élményből egy jó ideig tudok meríteni a továbbiakban, mert még mindig meg tudok döbbenni mindazon, amit ez a pályázat hozott számomra.

A skatulyázást elkerülendő: ha nem fürdőszobákba tervezel, akkor hova? Milyen tervek lapulnak a fiókodban, min dolgozol éppen?

Ebben a félévben egy bútorpályázat mellett egy “vészvilágítás” témában meghirdetett pályázatra dolgozunk. Tetszik, hogy már a tavalyi is, illetve a jelenlegi félévben kiadott projektfeladat egy pályázat is egyben, ráadásul más-más területek fednek le. Úgyhogy jelenleg leginkább ezekre a feladatokra próbálok fókuszálni. Emellett a portfólióra is gondolok, amit egyrészt év végén le kell adni, másrészt majd szeretnék házalni vele gyakornokoskodás céljával, ezért a korábbi projekteket is elő-elő veszem, és dolgozok rajtuk.

// /

Szerző: DIS