A tudomány esztétikuma
Ahogy a tudományos kutatások és elméletek egyre összetettebbé válnak, művelésük egyre nehezebb és egyre mélyebb képzést igényel. Ennek egyik következménye, hogy a szélesebb közönség eltávolodik, sőt tart tőle, és egyre inkább érzi jogosnak azt az elterjedt vélekedést, miszerint az átlagembernek nem is kell értenie, hogy mi is történik napjainkban a tudományok világában, bőven elegendő, ha élvezi a kutatások gyümölcseit, azaz használja és alkalmazza azok eredményeként testet öltő használati tárgyakat, eszközöket és szolgáltatásokat. Turi András a MOME BA harmadéves fotográfia szakos hallgatója sem a bonyolult folyamatokat kívánja bemutatni, hanem őszintén, laikusan „csak” azok szereplőit, embereket és készülékeket, valamint a végeredményt, és ezek közös esztétikumát. A most bemutatott képei egy, még folytatódó fotóprojekt első alkotásai.
Cyberknife analizáló / Országos Onkológiai Intézet 
Cyberknife / Országos Onkológiai Intézet
„Fotográfiai eszközökkel szeretném a tudomány esztétikumát keresni; olyan kísérleteket, jelenségeket, műszereket, gépeket fényképezni, melyek látványosak, és a laikusok számára ismeretlen vizuális tartalmat nyújtanak.”
A koncepció megvalósítása amatőr fizikai kísérletekkel kezdődött, egyszerű konyhai eszközökkel. Az ekkor készült képek is bizonyítják, hogy a tudományosság ismerete nélkül létrehozott eredmények is lehetnek művészeti alkotások, egy fotós esztétikai látásmódjával közvetítve.
Otthoni kísérletek 
Otthoni kísérletek
Akárcsak a mikroszkóp által látható jelenségek, amelyeket nem az ember állított ugyan elő, viszont a természet alkotta szépséget láthatjuk bennük. Ezekhez is szükség van egy eszközre, egy kutatóra, aki által láthatóvá válnak.
„A készülékek fotózásakor láthatóvá vált a tudományos folyamatok végtermékeiben egy olyan esztétikai érték, melyet az ott dolgozók nem mindig vesznek észre, vagy már nem tűnik fel nekik. Egy laikus számára azonban valódi esztétikai élményt jelenthetnek. Hasonló a helyzet a készülékekkel is. Az Onkológiai Intézet robotját például úgy tervezték meg, hogy a betegek – azaz a laikusok – szempontjából esztétikus legyen. Egy formatervezett szép tárgy, melyről ha lekerülnének a burkolatok, iszonyú ijesztő lenne. Ez nagyon bizarr, de a tudománynak esztétikusnak kell lennie, hogy az ember bizalommal forduljon hozzá.
A konyhai „műterem” után a projekt olyan helyszíneken folytatódott, ahol a legmagasabb szinten foglalkoznak kutatásokkal, legyen szó betegségek legyőzésére tett kísérletekről vagy akár nanokristályos gyémánt előállításáról. Célja volt, hogy „nagyban” is bizonyítsa, hogy a tudományban és a művészetben is van hasonlóság, és erre visszajelzést kapjon a saját szemével és tapasztalataival.
„Egy olyan tárgy esetében pedig, mint a Fizikai Kutatóintézet elavult, rozsdás gépe, a használója ugyan nem látja a szépségét, de egy kívülálló számára az akár egy kortárs művészeti alkotás hatását is keltheti. Amikor én ezekben az intézetekben jártam, sokszor azt se tudtam, hogy mit is látok, de a helyszínek misztikuma láttán azt éreztem, hogy olyan mintha egy múzeumban vagy egy műteremben lennék. Mindenhol a tudomány esztétikuma vett körül.”
Amikor András ezekben a laborokban, illetve kutatóközpontokban fényképezett, az volt a benyomása, mintha műtermekben járna. Bár úgy gondolnánk, hogy a tudományokban minden az élére van állítva, véleménye szerint, egy kutatási helyzetben sokszor a káosz is megtalálható. A művészetben és a tudományban tevékenykedő embereket ugyanaz a megszállottság vezérli, mindkét csoportban felfedezhető az alkotás rögeszméje. A végső céljuk is azonos: a világosság megtalálása. Azt keresik, hogy hol van a rend, a rendszer a káoszban.
FISH (Fluoreszcens in situ hibridizáció) 
MTA Energiatudományi Kutatóközpont – Reaktornyalábok mellett
Részecske- és Magfizikai Intézet – “tiszta szoba” 
Kristálynövesztés , Wigner Fizikai Kutatóközpont
// /
