„Ez most arról is szól, hogy legyen munkánk, és ne álljon le teljesen az élet”


SCREENSHOTS c. sorozatunkban egy-egy kreatívipari ágazat képviselőjét kérdezzük aktuális munkájáról és arról, hogy az adott szakma hogyan próbál meg reagálni a hirtelen beállt karanténvalóságra. Elsőként Andrasev Nadja animációs filmrendezővel beszélgettünk, ezúttal pedig Kovács Adéllal, a NUBU divattervezőjével, a Metropolitan Egyetem oktatójával – designer maszkokat, olimpiai ruhakollekciót és a divat új helyzetét is érintettük rögtönzött Skype-interjúnkban.


A NUBU életében kétségtelenül nagy siker volt, amikor tavaly megnyertétek a magyar olimpiai és paralimpiai csapat formaruha-pályázatát. Lezárult már ez a projekt, vagy most a járvány ebbe is bekavart?

Mi gyártjuk, mi fogjuk kivitelezni is, úgyhogy nem zárult le. Most ott állunk, hogy legyártottuk a méretsorokat, jöttek hozzánk olimpikonok próbálni, de sajnos ezt félbe kellett hagynunk. Az a nehézség, hogy a kvalifikációk szinte az olimpia kezdetéig nem fejeződnek be, ezért úgy kell a gyártást ütemezni, hogy nem lehet mindent egyszerre legyártani. Például olyanok is eljönnek a ruhapróbákra, akik nem biztos, hogy bekerülnek az olimpiára. Úgy tűnik, most ez az egész annyiban változik, hogy egy évvel tolódik minden.

Ha már a gyártásnál tartunk: a NUBU nézőpontjából milyen változásokat tapasztaltatok mostanában?

Ez egy nehéz sztori, folyamatosan agyalunk, hogy mi legyen a következő lépés, adományozunk, fejlesztjük a webshopot és gondolkozunk home termékek létrehozásán. Ezen kívül kiválogattunk egy kis kapszula kollekciót a 2020 SS-ből, amit kifejezetten otthoni viseletnek ajánlunk.

Pedig eddig szépen alakultak a dolgok…

Igen, sok tervünk volt. Bíztunk benne, hogy az olimpiai kollekció majd nagyobb ismertséget hoz a márkának. Több projektünk volt erre felhúzva, amik most nem fognak megvalósulni – csak jövőre.

A NUBU nyertes koncepciója három alappillérre épített: a magyar identitás megjelenítésére, a befogadó ország iránti tiszteletre és a hamisítatlan NUBU designra. A ruhák printjében a magyar trikolor színei köszönnek vissza, a szabásminta a tradicionális japán kimonóból inspirálódott. A kollekció egészére jellemző a sportos elegancia, amit a márka korábbi darabjainál megszokhattunk, és amit egyfajta „zen” kiegyensúlyozottság határoz meg. A fenntarthatóság jegyében biopamutot és újrahasznosítható anyagokat használtak a kivitelezésnél.

A már betervezett kollekciókra vonatkozva ez mit jelent?

Nálunk háromnegyed évvel korábban mindig készen van az adott szezon – az őszi-téli kollekció is gyakorlatilag 90%-os. A tavaszi-nyári kollekciót ez annyiban érinti, hogy nem lesz annyi darab legyártva. Most főleg az otthoni dolgokra fókuszálunk, de leginkább a stockunkat fogjuk feltölteni a webshopra. És azon gondolkozunk, hogy a nyári kollekció gyártásával haladjunk-e tovább, mert most biztosan átalakulnak az igények.

Egyre több hazai márka vág bele designer maszkok gyártásába, aminek elég vegyes a megítélése. Sokan nehezményezik az árakat.

Azt találtuk ki, hogy a maszkokból befolyó összegekből jótékonykodunk. De szerintem ez senkinek nem titkos, hogy az alkalmazottakat valahogyan ki kell fizetnie, akik jelen esetben nem tudnak dolgozni. Mi például elég sokan vagyunk, nem csak 1-2 embert foglalkoztatunk. Egyébként a ruhák bevételének egy részét is jótékonyságra fordítjuk. Lehet, hogy megosztó, de most minden cég, aki tud ezzel foglalkozni, annak egy szükséges bevételi forrása lehet.

Facebookon láttam, hogy Tomcsányi Dóri képei alatt már szinte vérre menő viták alakultak ki, hogy mennyire etikus „anyagmaradékokból” maszkot csinálni és eladni.

Én a Dóri posztjai alatt is kommenteltem. Megkérdeztem bizonyos embereket, hogy ők mit javasolnak egy ilyen cég esetében, hogy a bevételkiesést – vagy rosszabb esetben a zéró befolyó összeget – hogyan lehetne másképpen pótolni? Ami nem mellékesen már másnap eladható termék tud lenni…

Jöttek konstruktív válaszok?

Nem, legfeljebb annyi, hogy megértik a problémát. Többek között ezért is kezdtünk bele egy olyan kommunikációba, ami kicsit az ázsiai maszkhasználatra utal. Ott nemcsak hétköznapi viselet, de ha valaki beteg, akkor teljesen bevett szokás, hogy felveszi, hogy másokat ne fertőzzön meg. Szóval ez tényleg egy jó dolog – hozzuk divatba!

Milyen volt a fogadtatás?

Azt nem tudom, hogy sikerült-e bármit elindítani, mert otthon vagyok! De vásároltak azért, tök jó érzés, hogy haverok és barátok is vettek, akik nem kértek kedvezményt meg semmi ilyesmi. Mindenki megérti, hogy ez most arról is szól, hogy legyen munkánk, és ne álljon le teljesen az élet.

Sokan talán azért is haragudnak, mert azt gondolják, hogy ha már kvázi luxustermékeket vagy közép-felsőkategóriás ruhákat forgalmaz egy cég, akkor ott már nincsen költségvetés csak végtelen bevételek.

Nem tudom, hogy miért gondolja bárki is, hogy a divatban rengeteg pénz van csak azért, mert egy termék drága. Azt jó lenne tisztán látni, hogy nagyon költséges gyártatni, minőségi anyagokat venni, főleg akkor, ha profi kísérletezés is folyik a háttérben. Ez az egész egyébként világszerte tévhit – nincsenek fantasztikus fizetések.

Pedig vannak kifejezetten jó példák a legnagyobb brandek között.

Igen, a nagy cégek, akiknek vannak saját gyáraik, azok most nem farmert varrnak vagy Chanel kosztümöt, hanem a kapacitásaikat felajánlják arra, hogy maszkot gyártsanak. Sok esetben ezeknek az óriás multiknak van annyi tartalékuk, hogy akár ingyen is biztosítsák ezt a szolgáltatást, de egy magyar márkánál, ahol mondjuk dolgoznak 3-an vagy maximum 20-an, ott nem ez a helyzet sajnos.

Levezetésképp bocsátkozzunk jövőlatolgatásba – te mit vizionálsz a divat összefüggésében?

Egyetértek a Li Edelkoor trendelőrejelző felvetésével, aki szerint most arra fog fókuszálni a világ, hogy a dolgozók tudása minél kiterjedtebb legyen, minél többféle feladatot tudjon egy adott személy ellátni. A cégek valószínűleg nem sok embert fognak alkalmazni, hanem kevesebbet, akik viszont több dologhoz értenek. Emellett a helyi gyártásnak, a helyi termékeknek is reneszánsza lesz. Valószínűleg el fognak tűnni az internacionális trendek is, hiszen fontos szemponttá válik, hogy lokálisan milyen alapanyagok vagy lehetőségek vannak, ez pedig eleve átalakítja a tervezést is. Bizonyos értelemben lesz egy ilyen bezárkózás az országokba, de ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz dolog.

// /

SCREENSHOTS sorozatunk előző cikkét IDE kattintva éred el

Adél Instagram-profilját pedig ITT találod

Szerző: Sipos Máté