Norvégminta másképp


„Unalmas tud lenni a szabályosság. Nem kell a monotonitás. Próbáltam szétbombázni a rendszert, hogy izgalmasabb legyen és teret adjon a felfedezésnek.” – E gondolat mentén készültek Pap Kornélia kötött ruhadarabjai.


A klasszikus Fair Isle minta – közismertebb nevén norvégminta – újraértelmezése során a tervező fő inspirációs forrása a 60-as évek nyugat-európai építményeinek enteriőrje és azok színpalettája volt. Kori igyekszik minden projektjébe belecsempészni Johannes Itten színtanát; főként a színkeverés és a színek egymásra tett hatása foglalkoztatja.

A norvégmintás projektje is lényegében színkeverés fonallal.  

Az Itten-féle színkeverés idő- és költséghatékony, mivel 2-3 szín arányának és elhelyezésének variálásával eltérő végeredményeket kapunk. Fontos volt Kori számára, hogy a gyártáskor egyszerűen lehessen más és más színhatásokat létrehozni, amit a színtannak hála gazdaságosan és hulladékmentesen lehet megoldani.

A designfolyamat első lépcsőjeként az újragondolt norvégmintát kézzel megrajzolta és pixelesre szerkesztette, majd egyes motívumokat felnagyított.

A norvégminta szigorú rendszerét saját parafrázisában tudatos hibákkal látta el. A kézzel kötött kardigánt egy sál rész hozzáadásával csavarta meg. A sál szerves része a kardigánnak, ami viselőjétől függően összezárja a darabot vagy nyitottan hagyja azt.

A pulóver kötőműhelyben, bonyolult Jacquard-technikával készült. A minta folyását az állítható oldalbetoldás töri meg. Az elkészült darabokban a norvégminta új réteggel gazdagodott az apró szabálytalanságoknak köszönhetően.

// /

A projekt konzulense Kele Ildikó (MOME) volt.

Fotók: Novák Doro

Kori további munkáit megtaláljátok Instagramján!

Szerző: Menyhárt Réka