Bepillantás Katona Dóra fotós karanténnaplójába
Nem újdonság, hogy a bezártság mentálisan megterhelő helyzet: telnek a hetek, az ember nehezen tartja észben a napok múlását, szinte egybefolynak, mindeközben a „kinti” világban mégis nagy változások vannak. Most érezhetjük igazán, hogy egy napnak akkor lesz jelentősége, ha megtöltjük valamivel. De mégis mit tehetünk, ha már sikeresen túllendültünk az első depresszív hullámokon? Erről és karantén hatásairól beszélgettünk Katona Dóra, első éves fotográfussal.
Dóra napi szinten oszt meg az Instagramon képeket belső monológokkal kiegészítve. Munkái lefestik a jelent, megragadják annak különös, mégis időtlen pillanatait. Elvonatkoztatnak, új asszociációkat teremtetnek, miközben szinte észrevétlenül bújik meg bennük a kritika. Amellett, hogy a kötelességei nem hagyják pihenni, lelkesen dolgozik azon, hogy különválassza egyetemi feladatait saját projektjeitől – erre jó szolgáltat jó platformot az Instagram.
„Mióta mindannyian itthon vagyunk, rengeteg idő jut az egyetemi projektekre. Finoman szólva pár vidéki ásós-kapálós cheatdayen kívül csak a szisztematikus képgyártási tevékenység maradt. Az Instagram valahogy egy lecsurgása, szintézise, sokszor csak vázlata egy-egy törekvésnek.”
Az országos vesztegzár a kortárs művészeti közeget is érinti, a bezárt múzeumok, lemondott események tetőzik az általános elégedetlenséget. Mindezek ellenére persze nem lehet csak úgy abbahagyni az egész kultúrát, az online térben megjelenő kiállítások erre jó példát jelentenek – új értelmezési rendszereket nyújtanak a befogadók számára. Fotósorozatában Dóra is létrehoz néhány “műtárgyat”, melyeket a személyes white cube közegében helyez el.
„Azt hiszem, a képcímek árulkodóak. Naplózom a változásokat, (…) az utolsó sorozat kifejezetten abból indul ki, hogy a világjárvány milyen hatással lesz a médiára, fotóra, milyen jelenségek jönnek létre a megváltozott körülmények által, hogyan válik áttételesebbé a képek megjelenése.”
Érdekes elgondolkodni az eddig is sokszor feszegetett kérdésen, miszerint mi számít akkor műalkotásnak? Ha a jelenlegi helyzetünk ilyen lehetőségekkel ruház fel bennünket, akkor a saját “múzeumunk” keretein belül akár a mi munkáink is lehetnek többletjelentésűek – mindez csak nézőpont kérdése.
„Sokféle reakció alakíthatja, oszthatja új rendszerbe majd a kortárs színtereket. Mindenesetre sokkal inkább megszólalásra vagyunk kényszerítve, merthogy itt valami újra felépítendő van, és ez feltételezhet megújítást, szóval sok múlik majd rajtunk. Vannak napok, amikor sokkal szkeptikusabb vagyok… ez most pont nem az a nap.”
Ebben a vihar előtti csendben érdemes befelé létezni, de közben a külvilág eseményeinek jelentőségeit is vizsgálni. Az a legjobb talán, ha mindenből jut egy kicsi, és ha ezek összeérnek, hogy létrejöhessen egy új álláspont – akár vizuálisan, akár mentálisan.
// /
