Tárgyalkotta emberek – De Hominis Dignitate
Széthulló embertorony, meditatív földszeletek és bizarr mutánsarcok egy térben. Szokatlan együttállását prezentálta különböző gondolatoknak és tárgyaknak a MOME Tárgyalkotó Tanszéke a De Hominis Dignitate kiállításon, amin három frissdiplomás munkáját hozták közös nevezőre. Ez a nevező az ember, pontosabban az emberi méltóság fogalma, amihez James Carcass FutureFace designfikciója, Nagy-György Ágnes Timescapes idődarabjai és Szél Róbert Bábeli tere más és más irányokból kapcsolódnak. A kiállítás képanyaga mellett Hamvai Kinga kurátori megnyitóbeszédét közöljük.
„»Nem alkottunk sem éginek, sem földinek, sem halandónak, sem halhatatlannak, hogy önmagadat, amilyennek csak akarod, döntésed és rangod értelmében magad alakítsd ki, s mint a fazekas, abba a formába gyúrd át, amelyik inkább tetszik. Lelked végzéséből lesüllyedhetsz az alacsony, állati világba, és újjászülethetsz a felsőbb, az Isten világába.«[1]
Milyen erők determinálják az emberi létet? Mit irányíthat az ember, és mit nem? Uralhatja-e a természetet? És vajon mennyire képes alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez? Meddig nyújthatók fizikai-, szellemi- és alkotóképességének határai? Amióta ember az ember, környezetét folytonos változás jellemzi, őt magát pedig a fejlődés igénye, a magasabbra törekvés motiválja. A gondolkodók örök dilemmája, hogy léte mennyiben transzcendens és mennyiben földi. Erre utal a kiállítás címe és a mottójául választott idézet is Giovanni Pico della Mirandola nagy port kavart Oratio-jából (Beszéd az ember méltóságáról, 1486), amelyet vitaindító előadásnak szánt egy időközben betiltott vallásfilózófiai tanácskozás elé. A beszéd fő motívumaként a reneszánsz humanizmus alaptétele, azaz az ember csodálatra méltó volta jelenik meg.[2]
A MOME Tárgyalkotó Tanszék frissdiplomásai a fenti kérdésekre különböző alkotói pozíciókból fogalmaznak meg válaszokat. James Carcass a poszthumanizmus diskurzusába illeszkedő, design fikciós projektjében alternatív jövő- és emberképet vázol fel. Groteszk fejplasztikái utópikus jellegűek, egyfajta antropológiai optimizmust sugároznak. Az ember emberen túli, emberfeletti törekvése jelenik meg Szél Róbert tornyain. A közösségi média és big data tárgyköréhez kapcsolódó kortárs értékválság archaizáló megjelenítése, a bábeli torony ikonográfiája baljóslatú olvasatot hívhat elő. A két figuratív alkotáscsoport mellett egy absztrakt, folyamatalapú művészeti projekt is helyet kap a tárlaton. Nagy-György Ágnes művében a rendszerező kísérletezésben ugyan tetten érhető az ember, de az idő központi szerepe hangsúlyos. A filozofikus, meditatív jellegű alkotás egyfajta belenyugvást tükröz: az ember nem irányíthat mindent, csupán képességeinek határain belül létezhet, alkothat, formálhatja a világot.
A kiállított művek a karantén ideje alatt jöttek létre, az alkotók egyedül, műhelytársaiktól, alkotóközösségüktől megfosztva dolgoztak munkáikon.”
Hamvai Kinga, kurátor
// /
[1] G. Pico della Mirandola: Beszéd az ember méltóságáról, fordította: Kardos Tiborné; in: Reneszánsz etikai antológia, Gondolat Kiadó, 1984, Budapest, 214. o.
[2] Imregh Mónika: Giovanni Pico della Mirandola: Beszéd az ember méltóságáról, Orpheus Noster, 2010/II. 141-159.
