Az IKEA 70 éve 100 képben
A virtuális térbe migrálás sok fejtörést okozhat, de itt egy újabb példa, hogyan kell nagyvonalúan csinálni: az IKEA életérzés manifesztációját, a vaskos kötetet, a KATALOG 70 évnyi kiadását hiánytalanul virtualizálni, sőt, ingyen elérhetővé tenni mindenki számára. Tegyünk egy virtuális sétát ebben a meta-mintateremben, lássuk, milyen is a tömény IKEA élmény!
Ebben a furcsa térben nem csupán a tárgyak nézendők, hanem az a tág értelemben vett keretrendszer, amibe belehelyeződtek; végigkísérhetjük hogyan fogalmazódott meg ez a sajátos skandináv utópia, milyen formai döntések és sugallatok állnak ennyi év imázsépítése mögött – így talán megtudunk egyet s mást az IKEA-t oly szívélyesen befogadó társadalmunkról is.
1950-1960
Figyelemre méltó jelenség, hogy már az első néhány katalógusban ráismerhetünk több tulajdonságra, mely a későbbiekben meghatározó az imázs szempontjából. Puritán szerkesztésmód, kevés emberi alak, tárgykollázsok, teljesen berendezett szobafotók, moduláris székek, trükkös bútorok és a jellegzetes vonalas illusztrációk. Az itt lefektetett stiláris viszonyok alapjaiban később sem fognak megváltozni, annál inkább finomhangolódni, tökéletesedni, óramű pontossággal reagálni az aktuális trendekre anélkül, hogy kompromittálódna az utópisztikus arculat, mely oly sokunkat egy szebb jövő illúziójába ringat.
Az utilitarista gondolkodás rögtön feltűnik az első borítón, ami egy bemutatkozó felhívás, a borító háta pedig egyben a rendelőív, melyet feladva egyből terjedhetett is tovább az illusztris borító – röpülnek a csomagok, mint a papír maga. Megismerjük, bizalmunkba engedjük ezt az idegent, és máris tárgyak tömkelege között találjuk magunkat. A később is jellemző tárgykollázsoké itt a főszerep, melyek közül kiemelendő egy neoklasszikus és egy modern szék párosa. Ez a kép tisztán visszaadja azt a mélyen gyökerező esztétikai hozzáállást, amit az IKEA soha nem hagyott el. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a két női figurát, akik illusztrációként szolgálnak. Érdekes, hogy az összes katalógust összevetve ez a nő-férfi és tárgy-ember arány csak évtizedekkel később fog megváltozni.
Sokatmondó, hogy már az első számokban feltűnnek tárgyak, melyek később továbbfejlődve, még kigondoltabban térnek vissza, mintegy reinkarnáció, magabiztosan és nyugodtan, ez a fajta öröklődés a modellnevekben is feltűnik.
Az egyszerű tárgyfotók is erre erősítenek rá, azt közvetítik: nem árulunk zsákbamacskát! Az átlátható, visszafogott ritmusú szövegszerkesztés tovább fokozza a „csendes” racionalizmust, így nyugodtan sétáltathatjuk végig szemeinket az íveken, és biztosak lehetünk abban, hogy ez kell nekünk, ha nyugalmas, kényelmes életet akarunk.
1960-1970
Ezen stiláris tendenciák hatáskörében alakul a következő tíz évben a KATALOG. A folyamatos finomhangolások egyik kiteljesülése az 1960-as évek után következik, amikor is megjelenik az első teljes oldalas szobakép. Jól végigkövethető lineáris fejlődés jellemzi a szerkesztési elvet, de nem mindegyik téma ugyanakkor teljesedik ki, sőt, idővel újabb vezérfonalak is megjelennek, ilyenek például a gyerekszoba koncepció, a szobatípusokra való bontás, a részletfotók, az absztraktabb kompozíciók és az alaprajzokkal kiegészített ajánlott elrendezésmódok. Egyre intenzívebb szerephez jutnak a vonalas illusztrációk, és már az élet jelei is megjelennek a képeken; elszórt tányérok, üvegek, könyvek. Mintha először csak az életre utaló jeleket merték volna elhelyezni, így készítették elő a később megjelenő jó kedélyű jeleneteket. Mintha féltek volna attól a megdöbbentő hatástól, amit az kelt, hogy ezek az éteri terek mégis a valóság részei, nem is annyira nyugodtak és kiszámíthatóak, mint azt hittük. Talán ez az oka, hogy csak nagyon későn változik meg ez a tendencia, sokáig csak nők (és ők is csak ritkán) szerepelnek egy-két oldalon. Az 1960-as évek közepétől jelenik meg az első fiú, lány és férfi, de továbbá is csak kollázsszerűen, elszórva.
Az 1960-as évek közepére az IKEA létrehozza az úszómedencés moteljét, ekkor indul be igazán az életérzés közvetítésének harmadik, de talán a máig legmeghatározóbb eleme: a közvetlen élmények gyártása. IKEA tárgyak között megélni az ideát, hacsak egy hétvégére is – ezek után hazatérve már csak a vágyakozás marad. Innentől lett az IKEA életérzés.
1970-1990
Az 1969-es számban jelenik meg először egy élő nappali; ez a kép az előfutár. A következő katalógus hemzseg az élettől, a valós szituációktól. Kikristályosodott, hogy mi is valójában a cél, hogy mennyire szorosan össze is vannak fonódva a tárgyak az általuk képviselt ideákkal – vagy az ideák az általuk képviselt tárgyakkal…
Ugyanez érezhető a kompozíciós elveken is: egy fő életkép, ahhoz rendelt kiemelések, részletmagyarázatok oldalpárra komponálva, egyre kevesebb szöveg, egyre absztraktabb képek, amíg el nem érkezünk olyan, például az 1990-es katalógusban található kanapéfotókig, amik már szinte pirongatnak a maguk pornográf jellegével.
Oldalanként tárnak elénk egy-egy új univerzumot, amik még inkább beszippantanak, a korábbi évtizedekből ismert kimértséget felváltotta az érzelmekkel teli szuggesztió. Ezért érdekesek a furcsán meggyarapodott, finom, egyszeri stiláris kísérletek, melyek alapvetően az egyéni szubjektív világra próbálnak apellálni, és próbálják elhitetni, hogy az IKEA életérzés univerzális: mindenki megtalálhatja benne a maga kis édenét!
1990-2021
Az 1994-es katalógus volt a ma is ismert arculat első számú képviselője, innentől ismét apró finomhangolások történtek. Más textúrát kap a képanyag, az 1990-es évek polírozottságát felváltja egy durvább, stilizáltabb színvilág és anyagérzet, extrémebb élethelyzetek. Itt is megfigyelhető egyfajta linearitás, mintha az értelem kibontakozása megállíthatatlan lenne, és pszichózisba torkollana. A grafikai vonal itt is szorosan kapcsolódik, csak épp véletlenszerűen elhelyezett színfoltok, indokolatlan vonalak, négyzetek szegélyezik a képeket, mintha már azok is belebolondultak volna a kicsapongásba.
Közeledve napjainkhoz ismét láthatunk változást; visszatérnek az élethelyzetekre hangolt terek, már ugyanakkora figyelmet érdemel egy fotó a lakókról, mint egy szobarészlet.
Ezzel együtt újra felbukkan az alaprajz, de itt már családokra, életekre szabva. Mintha az őrületből, szélsőségekből – amit az elmúlt évek mutattak – sikerült volna felépülni, és újra visszatérni a társadalomba, újra „normális” keretek közé helyezkedni; ezután már észre sem vesszük, hogy úgy ülünk az asztal mögött, mint a robotok. Ilyesfajta az új tendencia: emberek absztrakt tárgyakként a bútorok között. Sikerült megszelídülni, teljesen feloldódni, végre elérni az oly soká áhított ideát: békések és szelídek, megbízhatóak és szépek, teljesek és gondtalanok lettünk…
// /
? Az IKEA katalógusokat INNEN éritek el!
