„A kreatívipar jelentős szerepet játszik abban, hogy jól érezzük magunkat egy országban”
Finnországtól az Egyesült Királyságon át Ausztráliáig számos ország rendelkezik kreatívipari stratégiával, és az Innovációs és Technológiai Minisztérium égisze alatt nemrég Magyarországon is elkészült a helyi sajátosságokkal, szakmai szervezetekkel számoló anyag. Hogyan tudja egy ország a leginkább kiaknázni a benne rejlő kreatív potenciált? Ki dönt a stratégiáról? Hol vannak a kitörési pontok, és a digitális technológia hogyan befolyásolja a területet? Erről kérdeztük Fülöp József kreatívipari ügyekért felelős miniszteri biztost, a MOME rektorát.
Naivan mondhatnánk, hogy furcsának hat a „kreatívipar” szóösszetétel; mintha egy kört akarnánk négyszögesíteni. Kreatív az, aki autonóm módon hoz létre valami újat, szokatlant, egyedit – egy zeneszerzőt, egy festőt, egy írót látok magam előtt. Hogyan kapcsolódik ehhez az ipar?
Példának vegyük a filmművészetet és a filmipart. A kettőnek azonos az eredője: egy kreatív emberi, alkotói magatartás, amiből technológiai segítséggel jön létre egy látható, fogyasztható, megvásárolható produktum. Ennek a terméknek az előállítási és forgalmazási folyamata nemcsak az alkotónak, de sok más embernek is munkát, adott esetben egzisztenciát teremthet. A kreatívipar olyan tevékenységi köröknek a gyűjtőneve, amelyekben mindig valamilyen személyes teljesítmény válik előbb-utóbb mások számára is profitot jelentő, gazdasági szempontból is értelmezhető eredménnyé. Érdemes ezt a folyamatot egy láncolatként elképzelnünk: az első pont mindig az, hogy valaki alkot, ír, komponál, épít, kódol, létrehoz valamit – jellemzően egy kulturális terméket.
„Az emberi kreativitás mint alapvető gazdasági erőforrás”[1] – erről van szó?
Igen, de ennek a kibontakozásához a láncolat valamennyi elemére szükség van: az alkotói mozzanatot követi a publikálás vagy a produkció megvalósítása, majd a terjesztés és forgalmazás, végül pedig a befogadás. Ennek az értékláncnak a végére egy egyedi, alkotói tevékenységre alapozva akár több milliós befogadói piacról is beszélhetünk. Ez az a folyamat, ami minden kreatívipari tevékenységre jellemző, legyen az filmművészet, festészet, játéktervezés vagy zeneszerzés. Bármennyire idegenkedik is egy alkotó az „ipartól”, ha szerencséje van, akkor a műve végigfutja ezt az ívet, és kulturális, gazdasági, foglalkoztatási szempontból egyaránt értékelhető lesz.
A kreatívipar tehát elsősorban gazdasági lencsén keresztül értelmezi az utat az alkotótól a befogadóig. Így több olyan terület is közös nevezőre jut, amikről nem gondolnánk, hogy összetartoznak. Ugyanúgy beszélhetünk kreatíviparról a design és a zene, mint a szoftverfejlesztés kapcsán. Mondhatjuk, hogy a kreatívipar egy platform?
Magas labda, hiszen manapság a zeneszerzés is gyakran szoftverekkel történik. Ezt lehet üdvözölni vagy elítélni, de egyre inkább összemosódnak az egyes területek. A közös nevezőjük a kreatív alkotótevékenység, aminek többféle kifutása lehet: egy tárgy, egy album, egy program, és így tovább. Abban a munkában, amit az elmúlt évben elvégeztünk, és amit hivatalosan kreatívipari stratégia-fejlesztésnek hívunk, megpróbáltuk leírni azokat a definíciókat, összefüggéseket és fejlesztési tényezőket, amik segítik a terület átlátását. Tulajdonképpen egy értelmező szöveggyűjtemény jött létre, amiben azonban javaslatokat is megfogalmaztunk. Ennek a munkafolyamatnak a során felmerült, hogy sokan éles határt húznak az alkotói és az ipari szféra között, mert „ipar” alatt jellemzően egy kötött, megrendelői helyzetet feltételeznek. Holott ez nem feltétlenül van így. Az „ipar” szó itt elsősorban arra vonatkozik, hogy az alkotással elindulhat az a korábban említett értéklánc és körforgás, ami aztán a gazdaság több területén is ki tudja fejteni a hatását. A kreatívipar ilyen szempontból valóban egy platform, ami lehetővé teheti a párbeszédet az egyes szakmák és gazdasági szektorok között.
Miért van szükség kreatívipari stratégiára, és miért éppen most merült fel ennek az igénye?
A kreatívipar (creative industries) szóösszetétel nem mai találmány. A története a 60-as évekre vezethető vissza, amikor az Egyesült Királyságban világossá vált, hogy ha gazdasági szempontból együttesen értelmezünk különböző kulturális tevékenységet, amiknek az értéklánc szempontjából azonos mintázata van, akkor összességükben nézve ezek már gazdasági tényezőként, GDP-termelő ágazatként tudnak megjelenni. Foglalkoztatást, gazdaságfejlesztést tudunk hozzájuk csatolni, és együttesen vizsgálhatjuk a gazdaságra, a társadalomra, az életminőségre gyakorolt hatásukat.
„Egy fejlett társadalomban elsődleges szempontnak kell lennie, hogy az emberek jól érezzék magukat az adott országban – és ehhez a kreatívipar nagymértékben hozzájárul.”
Angliában ráadásul volt olyan év, amikor a legfőbb exportcikket a könnyűzene jelentette, és akkor a kulturális termékek turisztikai vonzerejéről még nem is beszéltünk. Az Európai Unió mostani adatai azt mutatják, hogy foglalkoztatás szempontjából a kreatívipar az első öt ágazatban van – itt természetesen nemcsak az alkotókat, de az előállításban, forgalmazásban, fejlesztésben résztvevő valamennyi szereplőt számításba kell vennünk.
És Magyarországon?
Magyarországon is világossá vált, hogy ezzel foglalkozni kell. Jók az adottságok: a magyar kreativitás, az a bizonyos szürkeállomány világhírű. Ráadásul folyamatosan megújuló erőforrásról van szó, ami más iparágakkal ellentétben nincs kitéve természeti adottságok, vagy logisztikai korlátok befolyásának. A kreatívipari stratégia előkészítése azzal a szándékkal indult, hogy itthon is határozzuk meg a kreatívipar fogalmát, mutassunk rá, hogy miként fejleszthető, és hogy maga a kreatívipar miként fejlesztheti a gazdaság többi területét. Fontos látni, hogy a kreatívipar nem önmagába zárt világ – éppen ellenkezőleg: szervesen kapcsolódik a többi iparághoz, hiszen láthatóvá, kommunikálhatóvá, megélhetővé teszi azok eredményeit. A legkézenfekvőbb példa a reklám, de például az autóiparban is rengeteg designer dolgozik, egy cég honlapját grafikusok tervezik, és az sem mindegy, hogy milyen zene szól egy étteremben. A kreatívipari területek hozzáadott értéke könnyen felismerhető.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy ebben a digitális technológiával átitatott, gyorsan változó világban melyek azok a munkavállalói készségek, képességek, amik felértékelődnek. Kreativitás, kritikai szemlélet, kommunikációs készségek, együttműködés – mindegy, hogy fejlesztőmérnöknek vagy account managernek jelentkezik valaki, a vezető cégek egyre inkább ezekre a készségekre helyezik a hangsúlyt itthon is.
Adja magát a kérdés, hogy ki vett részt a kreatívipari stratégia megalkotásában, ha ilyen szerteágazó területről van szó…
2018 nyarán, amikor megalakult az Innovációs és Technológiai Minisztérium, felmérték, hogy milyen területeket milyen módon kívánnak fejleszteni. Négy kiemelt területet határoztak meg: élelmiszergazdaság, egészségipar, építőipar és kreatívipar. Még ugyanebben az évben döntés született róla, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – ahol jelenleg is egy kreatívipari tudásközpont létrehozása zajlik – legyen a stratégiai gondolkodás egyik katalizátora ezen a téren. Innen kiindulva hívtuk meg az egyes kreatívipari területek, szakmai szervezetek képviselőit, hogy vegyenek részt a stratégiai anyag kidolgozásában. Hét munkacsoportot hoztunk létre: az oktatástól a jogi szabályozáson át a nemzetközi kapcsolatokig.
Rövid távon milyen eredményeket várhatunk a stratégiától?
Éppen egy európai költségvetési ciklus végére értünk. Az új, 2021-2027 közötti ciklusban a „kulturális- és kreatívipar” költségvetési hányada növekedni fog. Ez egy kiemelten kezelt és finanszírozott helyzetet teremt a jövőben. A globális térképen az Európai Unió számára kitörési lehetőséget jelenthet a kreativitás és innováció támogatása; ahhoz pedig, hogy ebben a versenyhelyzetben a magyarországi kreatívipar megfelelően tudja pozícionálni magát, az kell, hogy a hazai kreatívipari közösség valóban közösségként tekintsen magára.
„Jöjjenek létre szinergiák, legyenek képesek a hazai szervezetek egymással párbeszédet folytatni, és legyenek együttműködési lehetőségeink európai szinten is.”
Ezt a stratégia már rövid távon támogatja. Tervünk létrehozni egy olyan kreatívipari platformot, amit mindenki elérhet, aki a kreatíviparban – akár egyénként, akár vállalatként vagy szakmai szövetségként – aktív. Emellé szeretnénk létrehozni egy olyan kerekasztalt, ami folyamatos kapcsolatot teremthet a szakmai szervezetek között. Az Építőművész Szövetségtől kezdve a Nemzeti Filmintézeten át a Magyar Divat és Design Ügynökségig széles az érintettek köre, de azt gondoljuk, hogy ilyen tekintetben mindenkinek van miért a másikkal párbeszédet folytatnia, és ez jó alapot biztosít arra, hogy a magyar kreatívipart összességében is láthatóvá tegyük az európai kulturális és gazdasági térben.
A stratégia kiemelten foglalkozik a kreatívipar és a negyedik ipari forradalom kapcsolatával. Szó esik mesterséges intelligenciáról, digitális gyártási technológiákról, sőt még virtuális valóságról is. Ezek az új, feltörekvő technológiák hogyan befolyásolják a területet?
A stratégiai gondolkodásnak valóban fontos része az is, hogy a magyar kreatívipar a digitális világban ne vesszen el, és használjuk ki a technológiai lehetőségeket. Hosszú távon vegyük számításba ezeket az új eszközöket értékteremtő, életminőséget javító eszközökként, és biztosítsuk, hogy valóban az emberek javát szolgálják. Ebben a kreatíviparnak kulcsszerepe van. Olyan tartalmakat kell előállítanunk, amik ezeken az eszközökön keresztül a jövőben megjelenhetnek, és az is jó lenne, ha a tartalmak a mi kultúránkhoz kötődnének. Lehet, hogy a gyermekeink már nem vastag mesekönyveket fognak lapozgatni, de a mesékkel más módon, más felületen is találkozhatnak. A technológiai átalakulás kulturális hatását nem lehet túlbecsülni, és a kreatíviparnak tudatosan oda kell figyelnie ezekre a folyamatokra, hogy ne csak lekövesse, de alakítsa is azokat.
Ha jól tudom, ezek átlátását egy készülőben lévő honlap is segíti majd.
Igen, az a tervünk, hogy ezt a stratégiát nemcsak a szokványos módon tesszük láthatóvá, hanem megpróbáljuk könnyen érthetővé, átélhetővé, áttekinthetővé tenni. Ennek részét képezi az online platform, amin sok egyéb mellett szerepel majd egy kétszáz cikkből álló szójegyzék is, ami fogódzót nyújthat bárkinek, aki érdeklődik a terület iránt. A cél, hogy alkotók, tervezők, politikai döntéshozók, vállalkozók, fogyasztók egyaránt tájékozódhassanak. Ez az online felület lehet a kommunikációs csatornája a kreatívipari kerekasztalnak is a jövőben. Azt szeretnénk, hogy kétirányú kommunikációt tegyen lehetővé: a kreatívipari szereplők is meg tudják itt fogalmazni majd az igényeiket. Ilyen értelemben a honlap egy találkozási pont.
Van-e a stratégiának olyan része, amit személyesen is közel érez magához, ami különösen érdekli?
Számomra revelációt jelentett, hogy újfajta struktúrába tudtuk rendezni a kreatíviparral kapcsolatos gondolatokat. Egyetemi vezetőként pedig kifejezetten fontosnak tartom, hogy a jövővel, a jövő kérdéseivel foglalkozzunk. Nagyon izgalmas része a stratégiának, ami társadalmi, gazdasági, technológiai összefüggésekben próbálja a kreatívipar jövőjét felmutatni. Mozgóképes, animációs szakemberként is érdekelnek a technológiai lehetőségek. Ma már egy néző számára nem érzékelhető, hogy számítógéppel mozgatott színészt vagy húsvér embert lát a képernyőn. A kortárs technológiai lehetőségek alkalmazásával egy adott sztori univerzumának különböző módú megjelenítési formái fantasztikus lehetőségeket kínálnak. Biztos vagyok benne, hogy a MOME-s tevékenységeink is minél több ponton találkoznak majd azzal a kérdéskörrel, hogy miként tudjuk az élet legkülönfélébb területein valóban értékteremtő módon alkalmazni, vagy használhatóbbá tenni mindazt, amit a technológiai fejlődés kínál.
// /
[1] Richard Florida. 2002. The Rise of the Creative Class. New York: Basic Books.
Coverkép: Szalontai Ábel
Interjúfotók: Lakos Máté
