Emléktöredékek – Szimbolikus ékszer betonból és papírból


Hogyan léphetünk túl az ékszer klasszikus értelmében vett fogalmán funkció és anyaghasználat tekintetében? Mi történik, amikor egy ékszer több lesz egyszerű hétköznapi kiegészítőnél és megszemélyesedik viselőjén? Mázsi Boglárka formatervező válasza betonból és papírból megformált, funkciójában rendhagyó vállap, amely a jó és rossz emlékek egyensúlyát szimbolizálja. Az Emléktöredékek nevet viselő ékszer a Gioielli in Fermento 2020-as pályázatának Öregedés című kiírására készült. A pályázaton hatvan nemzetközi művészt választottak ki, akiknek munkáiból kiállítás nyílik Olaszországban – köztük szerepel Bogi pályaműve is.


Hogyan értelmezted a pályázati kiírást, mit jelent számodra az öregedés és hogyan kötődik az anyaghasználat a tematikához?

Az öregedés folyamata számomra nem az időt jelenti, ami eljár felettünk, hanem az emléktöredékek sokaságát, amiket magunkkal hordozunk. Ezek az élmények és lenyomataik határoznak meg minket. Az emlékek lehetnek boldogok és könnyedek, de súlyosak és megterhelőek is. Életünk pozitív emlékeinek egyedülálló, erős rendszerét jelképezi az ékszer papírszeletekből alkotott nagy egésze, a ránk nehezedő gondolatokat pedig a két végponton beton elemek fejezik ki. Míg a papír a szerkezet és a mennyiség tekintetében erős egységet alkot, addig a beton gyengén és törékenyen jelenik meg az ékszer két végén.

Ebben az esetben tehát túlmutat az ékszer a hétköznapi kiegészítőket jellemző funkciókon. Nem egy sztenderd termékről, hanem szimbolikus tárgyról van szó…

A vállap valóban nem egy sztenderizálható termék, hiszen egyénenként változik. Az ékszer nincs rögzítve, a viselője testalkatát lekövetve fekszik a vállon, így bármikor leeshetne, amikor mozgásba lendül a test. Ahhoz, hogy ne essen le, rá vagy kényszerítve, hogy tartással állj. Ez a testi tartás az élmények, tapasztalatok és az öregedés fizikai megnyilvánulása. A rossz emlékek lefelé húzzák a sok jó emléket; a struktúra ezáltal kerül egyensúlyba.

Formatervezőként és keramikusként hogyan találtál rá egy ékszerterveket célzó pályázatra?

A pályázatra egy Japánban élő, nagyon kedves festőművész barátom ajánlására találtam rá. Valószínűleg, ha nem ő javasolja, akkor soha nem vettem volna részt ezen a pályázaton, mert nem gondolom, hogy formatervezőként feltétlenül helyet kaphatok a komoly szakmai múlttal rendelkező ékszertervezők világában. Ugyanakkor az ilyen, szakmailag hiteles ajánlások, félmondatok mindig adnak az embernek egy lökést: elhiszed, hogy van értelme megpróbálni. Éppen emiatt tartom rendkívül fontosnak a fiatal tervezői évek alatt a mentorálást és a pozitív, előre mutató mester-tanítvány kapcsolatot. Szerencsémre több fantasztikus alkotó is körülvesz, akiktől ezt a fajta támogatást megkaptam és megkapom mind a mai napig, ugyanakkor azt is látom, hogy itthon ezen a téren még van hova fejlődni. 

Mit jelent számodra, hogy beválogatták a munkádat a legjobb hatvanba?

Számomra az a szép ebben az egészben, hogy a beválogatott munkák elképesztően jók; egytől egyig nagyon színvonalas és profi ékszertervezők alkotásai, ezért is izgalmas, hogy én is köztük lehetek.

Ha jól tudom, a kiállítás végül a világjárvány miatt elmaradt. Hogyan reagáltak a Gioielli in Fermento szervezői erre a helyzetre?

A kiállítás idén valóban nem kerül megrendezésre. A szervezők gyorsan reagáltak és úgy döntöttek, hogy digitális platformon inkább nem mutatják be az idei beválogatott pályaműveket, hanem felkérik a kiválasztott tervezőket egy második fordulóra ugyancsak az öregedés tematikájában. A tervek szerint 2021 tavaszán megtartják a kiállítást a két forduló anyagából.

Van már elképzelésed, hogy mit szeretnél a második fordulóra készíteni?

A következő fordulóra még nem alakult ki részletes koncepcióm, de formálódik már bennem egy gondolat, ami egyelőre kaotikus, viszont lehet, hogy pont ez a káosz bizonyul végül termékenynek.

// /

Szerző: Kovács Áron