Építészet és társadalom – Lakhatási tendenciák és városfejlesztés Londontól Havannáig
Idén 13. alkalommal került megrendezésre a Budapesti Építészeti Filmnapok a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében. Az idei fesztivál fő témái: az újrakapcsolódás, az újrakezdés, egyén és közösség egymásra találása, a szolidaritás, a másokkal szembeni empátia, a társadalmi átalakulás, a munkanélküliség és a megfékezhetetlen urbanizáció voltak.
A RECONNECT mottóhoz kapcsolódva több filmet is bemutatott a fesztivál az elmúlt tíz napban, amelyekből hármat veszünk most górcső alá. Hogy mi a közös ebben a három filmben? Az ember és közvetlen környezetének viszonyrendszere: a lakótér és annak legérzékenyebb bemutatása.
Havanna a magasból – A húsbavágó
„Az első szavam az volt, hogy apa, a második, hogy Fidel.”
Pedro Ruiz venezuelai rendező és fotóriporter filmje több nemzetközi díjat is bezsebelt magának. Nem is csoda, hiszen rendkívül aktuális történetet mutat be Kuba fővárosáról és a kommunizmus után sóvárgó havannai mélyszegénységben élőkről. A főváros elképesztő lakásínséggel küzd, amely hatására a helybeliek a háztetőkre kezdtek építkezni. A tetőtéri lakosok sok olyan dolgot látnak a városból, amit más nem, olyan ez, mintha egy párhuzamos valóságban élnének. De milyen lehetőségei vannak az integrációra egy olyan társadalmi rétegnek, amely úgy látja: Fidel Castro meghalt, a kommunizmus elbukott, és ezzel minden elveszett? A dokumentumfilm húsbavágó személyes interjúkon keresztül mutatja be egy nyomornegyed lakóinak sorsát.
Az utca – Viszlát EU!
„Szélsőliberálisok lettünk.”
A kelet-londoni Hoxton Streetet 15 évvel korábban még a munkásosztály lakta. A városrész mintegy önálló kisvárosként működött: az emberek ismerték egymást, az utcán számtalan helyi kisvállalkozás működött. A dzsentrifikáció kortünete azonban itt is felütötte a fejét. A városrészt ellepték a középosztálybeli fiatalok, galériák, kávézók nyíltak a környéken, amelynek hatására a városrész arculata teljesen átalakult. Mára vegyes populáció lakja ezt a térséget, mindeközben pedig az „őslakosok” elszegényedtek és kiszorultak a kerületből. A legnagyobb szociális problémává a lakhatás vált.
Zed Nelson Londonban élő fotós, filmrendező, ezeknek a változásoknak a problémáit, Anglia Európai Unióból való kilépésének folyamatát mutatja be személyes sorsokon keresztül. A több év alatt leforgatott dokumentumfilmben egy elkeseredett társadalmi réteg gondolatait és mindennapjait ismerhetjük meg, ahol a gond soha nem a változással, hanem a változás léptékével van.
Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink – Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők
„A ház azoké, akik benne élnek.”
A közösségi lakhatás legizgalmasabb megoldásaiba nyerhetünk betekintést Lotte Schreiber és Michael Rieper filmjén keresztül. A 2020-ban kialakult járványhelyzet, és az abból következő karantén az otthonaink és életmódunk újragondolására sarkall minket. Otthonunk egyszerre vált a munkahelyünkké, a sportolás és hobbitevékenységeink színterévé. De vajon ki tudják-e maximálisan szolgálni igényeinket a lakásformák, amelyekben élünk?
A co-housing modell érzékeny módon közelít az urbanisztikai problémákhoz. Az elszeparált, online térben való létezés, valamint a városi társasházak elszemélytelenedett közegével szemben új megoldásokat kínál a városlakóknak ez a lakóforma. Az így létrejövő közösségi házakban a lakók egyszerre élhetnek saját otthonban és közösségben egyaránt.
A dokumentumfilm hat osztrák co-housing projektet mutat be, melyeken keresztül megismerhetjük azokat a lehetőségeket, amelyek ebben a lakóformában rejlenek.
Egy biztos: a Filmnapok idén is közelebb hozta az embereket egy globális diskurzus megteremtéséhez.
// /
