“Ez az első interjú, ahol azt mondhatom, hogy a Tiny Wasteland a főállásom”
Csákvári Péter egyike azoknak a magyar fotósoknak, akikre érdemes odafigyelni. A Tiny Wasteland megalapítójaként több nemzetközi elismerésben is részesült, olyan brandekkel dolgozik itthon, mint a Pöttyös Túró Rudi, de a Vöröskereszt most készülő véradó kampányában is a Tiny Wasteland világa tűnik fel. Fotói gyakran sötét humorral mutatják be társadalmunk elgondolkodtató jelenségeit – megszállottságról, karrierről, újrakezdésről és az emlékezetes kínai kiállításáról is beszélgettünk.
Mi ösztönzött arra, hogy fotóval kezdj foglalkozni?
Gyerekként is imádtam fotózni, az eldobható filmes gépektől kezdve a legóim fotózásán át minden érdekelt. A legók fotózása tíz éves koromban történt, ez a legkorábbi fotós emlékem. Talán lehet némi köze a Tiny Wastelandhez is…
Később a gasztrofotó felé vetted az irányt. Tudatos döntés volt, vagy így hozta az élet?
Gimi után nem sokkal szakácsként dolgoztam egy óceánjárón, mindezt úgy, hogy előtte nem voltam még külföldön. Korzóztunk a világ körül, és előtört belőlem a gondolat, hogy ezt a sok szép helyet le kéne fotózni. Az ottani keresetemből vettem egy jó fényképezőgépet, miután hazajöttem, elindítottam egy gasztroblogot Man and Tál néven. Magyarországon akkor robbant ki a gasztroforradalom, minden sarkon új éttermek és a hamburgerezők nyíltak. Ekkor kerültem be gasztrobloggerként a vérkeringésbe.
Szóval adta magát minden.
Úgy nézett ki, hogy főállású ételfotós lehetek, aztán ellopták a gépemet. A Kelenföldi Erőműnél szálltam le, amikor a táskámat letépte rólam egy srác. Benne volt az egész havi fizetésem, a fényképezőm, a laptopom, a telefonom, az irataim. Az össze lencse is nálam volt, mert előtte való nap fotóztam. Aztán a rendőrségen még hamis tanúzással is megvádoltak, azt gondolták, hogy nem volt több millió forint abban a táskában…
Hogyan sikerült talpra állni?
Kénytelen voltam visszamenni szakácskodni. Ezzel egy érdekes időszak vette kezdetét, főzés közben, némán dolgoztam fel a gyászt. Úgy éreztem, hogy minden romba dőlt. Nem akartam még egy „idegen légiót”, de ha egyszer muszáj volt világgá menni, akkor már összeszedtem két haveromat. Így jutottunk Herm szigetére, visszajött a pénz, amiből vettem egy jobb gépet és egy makró lencsét.
Ezen a helyen született meg végül a Tiny Wasteland is?
Igen, találtam a szomszéd szigeten egy modellboltot, vettem pár munkás figurát, egy másik üzletben pedig egy doboz áfonyát. Amikor hazaértem, kiborultak a cuccok a táskámból, az áfonyák összegurultak a melósokkal. Rájöttem, hogy basszus, ez egy kép! Úgyhogy felmentünk a sziget csúcsára egy barátommal, egy mohás kőre rátettük ezt a jelenetet, ott született meg az első kép, a Blueberry Workers. Attól fogva állandóan csak ezen gondolkodtam, imádtam, hogy egy teljesen új nézőpontot találtam. A boltban már teljesen más perspektívából nézegettem a zöldségeket és a gyümölcsöket – hirtelen egy egész galaxis lett.
Lassan minden második fiatal analóg vagy digitális géppel fotóz, és tölti fel a képeket az Instagramra. Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valakiből igazán jó fotós legyen?
Szerintem attól lesz valaki jó fotós, ha megszállottjává válik annak, amit csinál. Ezzel kel, ezzel fekszik, ezzel foglalkozik állandóan, és ha mégsem, akkor hiányérzete támad.
Kik azok a fotósok, akik inspirálóan hatnak rád?
Például Tanaka Tatsuya, ő kezdte a miniatűr fotózást, inkább a tárgyakra fókuszál, viszonylag homogén háttérrel. Sokszor az is nehezemre esik, hogy minden héten legalább egy képet kitaláljak, ehhez képest ő naponta készít egyet! De ott van még Slinkachu, ő is eszméletlen… Egyszer egy német újság megírta, hogy mi négyen vagyunk ennek a fotózásnak a nagykövetei. Tanaka, aki a tárgyakra fókuszál, Slinkachu, a miniatűr fotózás Banksy-je, William Gass, igaz, ő már nem aktív annyira, és én, aki komplett világokat épít.
Jól gondolom, hogy a Tiny Wasteland inkább egy szerelem projekt, a megélhetésed pedig más fotós megrendelésekből származik?
Ez az első interjú, ahol azt mondhatom, hogy a Tiny Wasteland a főállásom. Amióta be vagyunk zárva a Covid miatt, egyre többet foglalkoztam a Tiny-val. Tök jó karanténprogram, elég hozzá egy tenyérnyi hely. De a jövőben is lesz sok olyan projekt, amiben a Tiny Wasteland fog szerepelni, többek között a Pöttyös Túró Rudi arculatváltásában, illetve a Vöröskereszt véradó kampányában.
Elismerésnek örvend a munkásságod, több helyen szerepeltél már, például a mexikói tévében, de cikkeztek rólad Japánban, Spanyolországban és Ukrajnában, illetve volt Kínában egy kiállításod is. Utóbbiról mesélnél egy kicsit?
Szerintem ez a kedvenc sztorim! 2016-ban harmadik lettem a Sony World Photography-n, ami elég nagy hype-ot hozott. Ekkor írt rám Instagramon egy frissen regisztrált, Yuang nevű, fénykép nélküli profil, hogy küldjem el neki az összes képemet, mert kiállítják. Válaszoltam is, hogy persze, ez pontosan így működik, mindent elküldök azonnal… Szóval hagytam az egészet. De újra jelentkezett, nagyon szeretné, mit kérek érte? Mondtam, hogy valamennyi pénzt és egy repülőjegyet Kínába. Erre annyit írt, hogy oké. Nem tudtam, mit gondoljak, mert a miniatűr művészetek fesztiváljára hivatkozott, ami elég híres Kínában. Lassacskán kezdett összeállni, hogy valószínűleg nem fake a dolog. Kérte, hogy mondjak egy árat a jegyre, másnap ott volt a pénz nálam, én pedig három nappal később már Kínában.
Milyen fogadtatás várt?
Mikor megérkeztem, szóltak, hogy fél óra múlva lesz egy beszédem, írjam meg gyorsan, ők lefordítják, és feliratozzák mögöttem, miközben megnyitom a kiállítást. Bejött ezer ember a terembe, senki sem beszélt angolul, amit délelőtt leírtam, azt addigra elfelejtettem. Ennek az lett az eredménye, hogy teljesen máskor tapsoltak az emberek, mint amikor kellett volna. Egyszer például „az Oroszlányban születtem” kijelentésre kezdtek tapsolni és éljenezni.
Kína után vissza Magyarországra: a témaválasztásodat mennyire befolyásolják az aktuális közéleti vagy politikai események?
Szeretek reflektálni az adott történésekre, azt viszont sosem szabad elfelejtenem, hogy a követőimnek nagyjából csak 20%-a magyar. A legtöbb mexikói, német, izraeli és kínai. Úgyhogy hiába reagálok „magyarabb” dolgokra, nem fogják sokan érteni. Ami viszont jó hír, és kifejezetten lázba hoz, hogy április közepétől látható lesz az Indexen – a korábbi Napi rajz logikája szerint – a Tiny Wasteland. Külön felületet fog kapni, úgyhogy az energiáim nagy részét oda tartogatom.
Azt mondod, hogy a nézőid nagy része külföldi. Nem szokott felmerülni benned, hogy külföldre költözz és ott dolgozz inkább?
Eleget voltam már kint, három alkalommal majdnem egy évet. Az a tapasztalatom, hogy külföldön sosem leszel otthon. Egyszerűen nem tudod egy másik helyen igazán otthon érezni magad. Vagy ahhoz legalábbis évtizedek kellenek. Valójában egy szobában is tudok dolgozni, úgyhogy tök mindegy, hogy hol vagyok.
// /
A Tiny Wasteland képeit innen éritek el: ?
