Design mozgásban – Fiatal tervezők munkái a Határtalan Design új videóiban
A Határtalan Design kiállítássorozat évről évre színes válogatását nyújtja a kortárs design eredményeinek. A projekt most a virtuális térbe költözik, és közel 150 résztvevő tárgyait dolgozza fel rövid videók formájában. A sorozat online premierje május 7-én lesz. Cikkünk fiatal tervezők munkáin keresztül enged bepillantást a végeredménybe.
A Határtalan Design 2020-as őszi budapesti kiállítást egy bécsi, majd pozsonyi válogatás követte volna idén, de a pandémia miatt ezek az események elmaradtak. A gazdag anyag azonban most bárki számára elérhető, szó szoros értelmében határok nélkül, hiszen a szerzvezők egy videógyűjteményt hoztak létre design without borders VLOG néven, amely a kiállítás 14 országból származó 154 résztvevőjének munkáit mutatja be félperces videókon keresztül. A teljes anyag a premiert követően lesz elérhető a design without borders honlapján és Youtube csatornáján.
A videókban a szűkebben értelmezett designtárgyak – egyedi, kis szériás és sorozatban gyártott bútorok, lakáskiegészítők, szőnyegek és lakástextilek – mellett prototípusok, kortárs ékszerek, a műfaji határokat szabadon értelmező projektek, a fenntartható fejlődést szolgáló, környezettudatos és a civil közösségek társadalomformáló szerepét hangsúlyozó felvetések, valamint a gasztronómia kulturális és kreatív összefüggéseit bemutató művek egyaránt új, artisztikus megközelítésben jelennek meg.
Cséffay Alexandra: ODEUR
Cséffay Alexandra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett formatervező művészként, a kiállított koncepció a diplomamunkája. Az alkotó több nemzetközi cégnél is dolgozott, ahol a munkája során mindig nagy hangsúlyt fektetett a multiszenzorialitásra. Így jött az ötlet, hogy egy olyan tárgyat tervezzen, amely a szaglást aktiválja. Az ODEUR nevet viselő koncepció egy olyan okos eszköz, amely illatok segítségével információt nyújt az idő múlásáról, valamint az illatok jótékony élettani és pszichológiai hatásait kihasználva a nap 24 órájában támogatja a felhasználót tevékenységeinek sikeres elvégzésében.
Hevesi Annabella: O TRL zsúrkocsi
Hevesi Annabella 2020-ban szerezte formatervező művész mesterdiplomáját a MOME-n. 2018 óta az IO line and round tervezőstúdió társalapítója és vezető tervezője, ahol formatervezőként, bútortervezőként és enteriőrtervezőként egyaránt dolgozik. Az O TRL zsúrkocsi a Stockholm Furniture and Light Fair-re készült. A tárgy kialakítása során fontos szempont volt a könnyű és egyszerű szállíthatóság, ezért a kisbútor lapraszerelhető kivitelben valósult meg. Az ehhez szükséges műszaki-geometriai megoldás tervezői bravúr, amelynek nem titkolt célja a szakmai közönség érdeklődésének felkeltése.
Szalai Bálint: itthon.
Szalai Bálint itthon. márkája a tervező szülővárosának kézműves hagyományaira támaszkodva kívánja az ott élő mesteremberek lehetőségeit szélesíteni. A kollekció a helyi értékeket és szakmai tudást vegyíti a kortárs design eszköztárával. A termékpalettán kis szériában készülő, magas minőségű hétköznapi tárgyak kaptak helyet, amelyek funkcionalitásuk mellett az otthonosság érzetét erősítik. A hangulatában visszafogott, nyugalmat sugárzó kollekciót ülőkék, különféle tárolók, kínálótálak és gyertyatartók alkotják, amelyeket a természetesség és a földszíneken alapuló színhasználat tart szerves egységben. A MOME Design Intézetében diplomázott Szalai Bálint 2020-ban elnyerte a Határtalan Design Díjat.
Ollé Gellért: K-Series bútorkollekció
Ollé Gellért bútortervezőként elsősorban a jövőt meghatározó technológiák, a design és a társadalom kapcsolatával foglalkozik. 2019-ben formatervező művészként végzett a MOME-n, jelenleg pedig az amszterdami Joris Laarman studiójában dolgozik. A K-SERIES bútorkollekción keresztül az ipari méretű 3D-s nyomtatórendszerek és a rugalmas ellátási láncok által meghatározott jövőképben rejlő lehetőségeket kívánja megmutatni. A termék fejlesztésében a 3D Makers Zone innovációs labor volt a partnere.
Kovács Alexandra: LOOP kávézóasztal-kollekció
Kovács Alexandra a MOME terméktervező szakos végzős hallgatója, aki jelenleg az amszterdami Philips Experience Design gyakornokaként dolgozik. A LOOP kávézóasztal-kollekció darabjainak látványos eleme a bútor lábának folytatásaként is értelmezhető hurok, amely fogantyúként segíti a bútor mozgatását. Az asztallap egyetlen mozdulattal leemelhető, így az egyes darabok kis helyen tárolhatók. Az asztalkák sokoldalúan használhatók, otthoni és kávéházi környezetben egyaránt funkcionális és attraktív berendezésként szolgálnak.
Cserba Anna: LINUS szék
Cserba Anna a MOME formatervező szakos hallgatója, aki projektjeiben szabadon kísérletezik a formákkal és az anyaghasználattal. Fontos számára, hogy megismerkedhessen különböző kultúrákkal, nemzetekkel és egy-egy ország tervezőivel. Az általa tervezett LINUS szék a Bauhaus alapításának 100. évfordulója alkalmából készült, a koncepció a művészet és technológia sajátos ötvözésén alapul. A végeredmény egy harmonikus, könnyed bútor, amely kényelmes, és biztos támasztékot nyújt felhasználójának.
Király Adrienn: BObO
Király Adrienn 2020-ban végzett a MOME Formatervező Tanszékének MA képzésén, ahol diplomamunkájaként egy alternatív babaházat tervezett. A BObO koncepciója és a design az önálló történetmesélés, illetve az absztrakt gondolkodás fejlesztésén alapszik. A kreatív készségfejlesztő számtalan szituációs játékra is lehetőséget kínál, és segíti a szimbolikus gondolkodást, amely elengedhetetlen az olyan összetett fogalmak megértéséhez, mint például a szabadság vagy az empátia.
Péni Brigitta: UNITY székkollekció
A fiatal designer, Péni Brigitta Anna elsősorban bútor- és terméktervezéssel foglalkozik. 2019-es diplomaprojektje a UNITY székkollekció nevét a darabok egységes U-alakú támlájáról kapta, amelynek mérete könnyedén a megrendelő igényekhez igazítható, míg a bútor többi eleme konstans. Brigitta célja egy sorozatgyártásra szánt, konfigurálható székcsalád megtervezése volt, ezért az elkészült termékek azonos szerkezettel és felépítéssel készülnek, így változatos terekbe és különféle felhasználói szituációkba illeszthetőek.
Czikkely Anna: OMLØB
Czikkely Anna 2020-ban végzett a MOME-n, emellett évek óta szabadúszó illusztrátorként és grafikusként dolgozik. Bútorterveinek közös jellemzője a játékosság, a letisztult, ugyanakkor álomszerű formavilág, valamint a természetes anyagok használata. Az OMLØB kistbútora Anna saját megfogalmazása szerint „lustáknak” készült, ugyanis a félköríves fiók könnyen kiforgatható, így az ágyban fekve vagy ülve sem kell teljes testtel a bútor felé fordulni, hogy a tartalmát elérhessük.
// /
Kurátorok: Szigeti Szilvia és Radnóti Tamás
A bemutató mellett az alapítók a FUGA Budapesti Építészeti Központban május 7-én 10:30-14:00 óra között egy online találkozót is szerveznek, amelyen harminc alkotó, partnerszervezet prezentációit követhetik Los Angelestől Bukarestig. Ezt követően Góbi Rita Szegő Dávid (dob) zenéjére improvizált táncetüdjére kerül sor, a háttérben pedig Szigeti Szilvia erre az alkalomra készített „Futuristic” textilkollekciója lesz látható.
A Határtalan Design honlapja, Youtube csatornája és Instagramja. A bemutató Facebook eseménye!
Forrás: sajtóközlemény