Fénylabirintus és űrtorpedó – Mátravölgyi Zsófi játékai

Mátravölgyi Zsófi munkáját meghatározza a játéktervezés, a legtöbben mégis az időseknek tervezett járókeretéről jegyezték meg úgy, mint „design járókeretes lányt”. Formatervező szakos hallgatóként nemrég fejezte be első évét, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre való bekerülése előtt pedig a Corvin Rajziskola tér- és formatervezés képzésére járt. Válogatásunkban játékkoncepcióira helyezzük a hangsúlyt: egy beltéri sátrat, egy lézerpályát és egy űrkorszakot idéző társast is bemutatunk.

Multifunkciós játék

Zsófi családjának hatása és életének színterei visszaköszönnek a munkáiban, így ebben a többfunkciós sátorban is. A kisgyerekes családoknál nehezen megoldható a gyerekek személyes játékterének kialakítása, a multifunkciós játék alapkoncepciója éppen ezért a városi lakások szűk tereinek problémájára válaszol. A játékra használható sátor összecsukható és poszterré alakítható. A monotonitás elkerülése végett többféle képvariációt is ki lehet belőle rakni, majd falra akasztani. A tervezés során fontos szempontot jelentett Zsófi számára a tudatosság és a fenntarthatóság.

MESH

A MESH a „fény” és a „játék” hívószavakra reagál. A fény fizikai megjelenése és megfoghatatlansága adta meg a kezdő löketet a tervezéshez. A játék fogalmának meghatározásánál is fő szerepet játszott a fénynek az általunk érzékelt valóságot módosító hatása. Zsófi azt is vizsgálta, hogy a játék – mint tanulási módszer – hogyan van velünk egész életünkben. Gyerekkorunkban minden, amit csinálunk, az játék. Nincs benne tudatosság, imitáljuk a minket körülvevő viselkedésmintákat, így tanuljuk meg, hogy a későbbiekben mit és hogyan kell célzottan, tudatosan csinálni. Ezáltal a játéknak szubjektív valóságformáló hatása van, ami a későbbi normáinkat szabja meg. Mikor aztán felnőttkorban már ezek szerint a normák szerint élünk, a játékok kiszakítanak minket a hétköznapi valóságunkból, és a kötelességeink alól is felmentenek egy időre.

A MESH első koncepciójában egy labirintusjáték szerepelt, amiben a fény kijuttatása volt a cél. Mivel ez viszonylag könnyen megunható, a végső változat már inkább egy nyílt játéktéret fogalmaz meg, túllépve a labirintus szigorú keretein. A cél a lézerfény végigvezetése a pályán rendelkezésre álló bábuk segítségével. A játékelemek különböző módon lépnek reakcióba a fénnyel, és máshogyan alakítják a terjedését, szórják, törik vagy tükrözik. Ahhoz, hogy a játékban sikert lehessen elérni, meg kell értenünk a fény viselkedését. A játék végén az utolsó elem úgy szórja a fényt, hogy kilép a játék addigi síkjából, és „diszkófényként” vetül a játékosokra, illetve az őket körülvevő környezetre.

Torpedó játékasztal

A torpedó játékasztal egyfajta stílusgyakorlatként készült a Corvin Rajziskolában. Zsófi célja a játék újragondolása volt. A torpedó angol nevéhez nyúlt vissza (battleship vagy sea battle), és egy vízfelületre emlékeztető pályát szeretett volna kialakítani. A tervezést a konstruktivizmus, a modern design, illetve az űrkorszak esztétikája inspirálta. A sci-fi nagy térnyerése, a jövő és a horizontok kitágulása foglalkoztatta a tervezőt. Innen jött a plexilapok extravagáns felhasználásának és a space age-re reflektáló játékasztalnak a gondolata. Az űrkorszak idején a műanyag használata nagy innovációt jelentett, és korábban elképzelhetetlen távlatokat nyitott a designerek számára. Zsófi ezért döntött emellett az anyag mellett, és arra próbált rájönni, hogy a műanyag tulajdonságai milyen pluszt adhatnak a tárgyának. Felmerült a torpedó fő választófalának elkészítése plexiből. Ehhez kapcsolódott a rétegződés, mint meghatározó elem, mert a ’60-as, ’70-es évek tárgyaira is jellemző volt a színes anyagok rétegzett használata. A tengeri csatát a hullámzó „vízfelületet” képezi le, aminél irizáló fóliához nyúlt a tervező. Ha fény esik a fóliára, színes, olajos felületet kapunk, amin nem lehet átlátni. Így született meg végül ez az esztétikus játékasztal, ami reflektál a választott stílusirányzatára és kidomborítja anyaghasználatát.