2021. 07. 12. | Design

Gitárszólók és designválaszok – Interjú Vető Péterrel

Vető Péter DLA a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, Bara Design Stúdió tervezője, Formatervezési Nívódíjas designer, a Majka & Curtis produkció szólógitárosa, aki az alkotás és tervezés széles spektrumán mozog. Beszélgetésünk középpontjában a hangszerek és a design összefüggései álltak, hiszen azon kívül, hogy évtizedek óta zenél, a hangszerei jelentős részét magának alakította át vagy készítette.

Hogyan egyeztethető össze a tervezői, oktatói és zenész lét? Erősítik vagy inkább gyengítik egymást ezek a szerepek?

Az ember személyiségét illetően erősítik, de kétségtelen tény, hogy a környezetemben sokszor mondják, hogy „Hermione órája” van a kezemben, amivel az időben ugrálok. Rendkívül strukturált a naptáram, és az is kezd kirajzolódni, hogy van, amiből lejjebb kell adnom, illetve el kell engedjek. A családom támogatása sokat számít, így a tervezői, az egyetemi és a zenei lét triumvirátusa a határaimat feszegeti ugyan, de még összeegyeztethetőnek érzem.

Mikor kezdtél el először érdeklődni a zene, a gitározás iránt?

Általános iskolás koromban az unokatestvérem gitározott, aki rengeteg dalt el tudott játszani „tábortüzes” szinten. Magával ragadó volt, hogy ott helyben születik valami a beszélgetésen kívül is. Egy alkalommal megkértem, hogy „most van két órám” alapon, legyen kedves megtanítani gitározni, mert azt hittem, ez így működik. Először kinevetett, de szerintem innen indult minden. Később kaptam tőle egy gitárt. Utána képes voltam csak emiatt iskolába indulás előtt is hamarabb felkelni és gyakorolni. A pozitív élmények után pedig megszállottá váltam.

Ez inspirált arra, hogy gitárokat kezdj el készíteni, vagy volt más oka is?

Ha valaki formatervezői vénával rendelkezik, akkor szerintem a nap minden percében „csináld magad” figura. Nálunk a családban nem volt divat, hogyha valamire igény támad, akkor azonnal elszaladunk a boltba. A ’80-as évekre amúgy is jellemző volt, hogy ha tudod, akkor oldd meg házon belül. Én ezzel a mai napig így vagyok. Itthon, jól felszerelt műhelyem van, nemcsak a gitár, hanem a bútorkészítés miatt is, de a napokban például mikrofonállványt heggesztettem. Idővel hozzászoksz, hogy a legtöbb dolgot meg tudod csinálni, és ha kellően igényes vagy, még ízlésesen is fog kinézni.

„Azt gondolom, hogy ez egy attitűd, és nemcsak a hangszerről szól, hanem arról, hogy szeretsz alkotni, dolgokat kitalálni, új funkciókat, problémákat észrevenni és orvosolni.”

Mióta az eszemet tudom, így cselekszem és érdekes, hogy a lányomon is ezt látom. Kartonból és Pattex ragasztóból épített a napokban egy 1:1-es struccot. Ez szerintem a családból is jön.

Kódolva volt, gondolom, hogy ez az attitűd a hangszerekre is kiterjedjen…

Fura, de ez hosszú ideig nem volt fókuszban. Kezdetben autodidakta módon készítettünk a barátaimmal hangszedőket és egyéb apróságokat, amik persze szóltak valahogy, de inkább az egyetemi időszak alatt körvonalazódott, hogy szívesen foglalkozok olyan hangszeres problémák megoldásával, amik valós igényekre épülnek.

Milyen problémák merülhetnek fel?

Ilyen lehet a hangszedőcsere vagy az elektronika átalakítása, vagy olyan problémák orvoslása, amelyre a piac pillanatnyilag nem kínál megoldást. A zaj csökkentése például rendszeresen felmerül. Először utánanézek, hogy mi okozhat zajt a hangszerben. Eleinte árnyékolással foglalkozok, majd elektronikai kötéseket vizsgálok, vagy olyan jellegű fizikai összefüggéseket, mint hogy miképp lesz egy egytekercses hangszedőből kéttekercses hangszedő, és az miért zajtalanabb, stb. Ez csak egy példa, de ilyen jellegű problémából millió felmerül az évek során, és mindegyikre más-más megoldás az ideális.

„Ezek alapvető fizikai kérdések, amiket, ha valós helyzetben letesztelsz, és sikerül megvalósítani, akkor az hatalmas löketet ad további innovatív ötletekhez.”

Balkezes gitáron játszol, amivel gondolom több nehézségbe ütközhetsz. Volt olyan, hogy emiatt alakítottál valamit a hangszeren?

Az egész balkezes történetem ott kezdődik, hogy a szüleim beírattak szolfézsra, aminek a végkifejlete az lett volna, hogy elkezdek hegedülni. Amikor először behozták a hegedűt, akkor reflexből balkezesen fogtam meg, mire a következő hangzott el „Ó, Péter rosszul fogod! Sajnos soha semmilyen hangszeren nem fogsz tudni megtanulni játszani, mert balkezes vagy” – ez volt az első pedagógiai élményem zenei téren. Aztán gyakorlatilag el is engedték a kezem. Ezek után felfigyeltem egy Jimi Hendrix bakelit borítóra a szüleim lemezei között. Ott pedig látszott, hogy ő is balkezes volt. Nem is kellett más, áthúroztam szüleim sarokban porosódó régi gitárját, és onnantól nem állíthatott meg senki. Az tény, hogy balkezes hangszert nehezebb találni és a balkezesség önmagában is kompromisszumokkal jár, de ha az ember rugalmas, akkor nincs gond. Amikor megvettem 3-4 éve az első balkezes gitáromat, ami ergonómiailag úgy van kitalálva, hogy kényelmes legyen, számomra annyira kényelmetlennek bizonyult, hogy az egyik elektronikai elemet el is kellett távolítanom, mert útban volt. Sok mindent meg lehet szokni.

Van kedvenc gitárod?

Egyik hangszerem sem azért van, hogy egy gyűjtemény része legyen. Ami talán a kedvencemnek mondható, az az első komoly hangszerem, egy „bugyikék” Fender Stratocaster, amit az első formatervezői munkám díjazásából vásároltam. Abszolút emocionális a kötődésem hozzá, nincsen semmilyen praktikus oka, hogy miért szeretem.

„A hangszereknek szerintem van spirituális oldaluk, és valójában ettől izgalmasak.”

Konkrét kedvencem valójában nincs, csak olyan hangszerek vesznek körbe, amiket örömmel használok valamilyen környezetben – mindegyik másképpen inspirál.

Mennyire határolódik el design tekintetében, amikor hangszert vagy például bútort készítesz?

Nagyon! A hangszereknél arra is figyelni kell, hogy a zenészek konzervatívak. Belőlem is a legkonzervatívabb attitűd a hangszerek tervezésnél bújik elő. Sokat tudok a hangszerekről és az őket körülvevő kultúráról, így nem olyan egyszerű a tudatlanság szabadságával bármiféle innovációt összekötni a hangszertervezéssel. A legtöbb területen hátra tudok lépni egyet, és a távolságtartó objektivitás igényével vagyok képes vizsgálódni, kutatni. Egy hangszernél én már képtelen vagyok tiszta lappal indulni, és ez nem feltétlenül baj. Vannak továbbá akusztikai törvényszerűségek, amelyeket amúgy sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezeken túl vannak ergonómiai alapvetések, amikre oda kell figyelni, és van az említett érzelmi faktor, amely gyökere a tradicionális értékekből fakad:

„amikor ránézel a hangszerre, annak sugallania kell, hogy az egy hangszer.”

Rendkívül sok designpróbálkozás van, ami kifejezetten a styling eszközeivel változtatja meg a hangszer karakterét. Rengeteg divatos modern hangszer létezik, amelyek alapja, egy a máig legnagyobb példányszámban eladott gitár, a ’50-es években készült Fender Stratocaster. Ezt a hangszert bizony máig változatlan formában gyártják.

Ha ilyen kis tere van az innovációnak a hangszerkészítésben, mégis mi az a fejlesztés vagy változtatás, amit bele lehet vinni a tervezésbe?

Elsősorban elektronikus, vagy a mechanikus területek változtatása. Mondjuk, egy hangolókulcs vagy egy tremolókar esztétikai és műszaki összefüggésében van komoly innovációs lehetőség. Ezek pedig folyamatosan változnak. Például, miként lehet úgy beállítani egy hangszer szerkezetét, hogy jól megtartsa a hangolását – gondolok itt a nyak szögére, görbeségére vagy a húr magasságra, és ezek tizedmilliméteres változtatásaira. Nincs előre beállított hangszer. Különböző évszakokban, különböző körülmények között, másféle beállítási lehetőséggel optimalizálni lehet a hangszert. Ha ezt támogatja egy rendszer, akkor lehet kamatoztatni az innovációs tevékenységeket, melynek eredménye, hogy a hangszer minden körülmények között ideális működésre képes. Nem is gondolná az ember, hogy ezerszámra vannak levédett innovációk ezen a területen. A faanyagokkal és akusztikai terekkel való kísérletezés továbbra is kimeríthetetlen a hangszertervezésnek, szóval nem mondhatjuk, hogy beszűkült az innováció érvényre jutásának lehetősége a hangszerdesignban.

„A digitális technológia elterjedésével azonban az eredeti hangszerek hangi karakterét is elkezdték egyre szélesebb körben modellezni vagy szimulálni.”

Ez egy fura helyzetet szült: ma már nagyon sok minden szimulálható anélkül, hogy beavatkoznánk a hangszerbe. Ebben is megmutatkozik, hogy globálisan indult el egy nagyon komoly innovációs folyamat, kvázi informatikai téren. Ez a terület rendkívül jövedelmező, de engem személy szerint nem ez az innovációs terület izgat, hanem a klasszikus, úgymond analóg terület.

Neked van egyéni innovációs fejlesztésed?

Korábban két barátommal létrehoztuk a Clutch nevű potmétert, ami analóg módon képes két, előre beállítható hangerő végállást biztosítani a zenésznek, ami játék közben nagyon hasznos egy kísérőhangerő és egy szólóhangerő gyors, egzakt változtatására, és vannak újabb innovatív ötleteink. Jelenleg régi eszközök tulajdonságainak a kibővítésén dolgozunk a mai kor igényeivel, eszközeivel. Van két tökéletesen működő ’50-es évekbeli erősítőm, amikkel szívesen megyek koncertezni, de szeretném, ha távolról is lehetne őket vezérelni. Erre ki lehet találni különböző eszközöket, amik ezt lehetővé teszik, és az erősítő hangját képesek befolyásolni. Vannak magamnak tervezett és készített hangszereim, ilyen például a doktori munkám is, ami egy akusztikai jellegű problémával foglalkozott. Ezen a területen többnyire manufakturális jellegű megoldásokról van szó, amiket nem lehet sorozatgyártani, de én nagyon szívesen foglalkozok velük.

Körülbelül mennyi idő összerakni egy gitárt?

Nulláról kezdve – a fényezést leszámítva – pár hét alatt meg lehet oldani. Attól is függ, hogy üreges testű gitárról van-e szó, amit hosszabb idő összerakni, mert több alkatrészből áll és sokféle kézimunkát igényel. Ellenben egy elektromos gitárral nem kell ennyit foglalkozni, és egy hét alatt megvan. Engem azok a hangszerek izgatnak, amelyek konkrét akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek és ezen a területen az üreges testű hangszerek az izgalmasak.

Látom, hogy rengeteg gitárod van. Mindegyiket használod?

Igen, de zenei stílustól és helyszíntől függ, hogy épp melyiket használom. Vannak, amelyek klub és vannak, amelyek nagyszínpadi környezetben muzsikálnak jól. Ha nagy a hangerő a környezetben, az visszahat a hangszerre, amitől nehéz kezelni. Anno ezért találtlák ki a tömör testű gitárt. Az nem volt érzékeny a környezetre. Nagyon nem mindegy, hogy a különböző típusú gitárokat hol használja az ember. Van nylon húros, ami megint egy más zenei stílusban ideális, vagy a rezonátoros gitár, aminek a testében – mikor még nem volt erősítő – egy fém, hangszóró jellegű, elemet helyeztek el a hangerő növelése érdekében. Nem nagyon van gitártípus, amelyből többet tartanék, a hangszereimben az az érdekes, hogy valamilyen akusztikai specialitás mindegyikben megmutatkozik.

Van valamilyen tanácsod azok számára, akik hasonló területen szeretnének elhelyezkedni?

Ne féljenek több irányba nyitni! A pályám kezdetén voltak, akik furcsának találták, hogy valaki oktat és zenél is egyszerre. Pedig szerintem egy művészeti egyetemen nyilvánvaló, hogy az emberek többségének az érdeklődése a művészeti szcéna szélesebb horizontján él. Lehet szélesebb spektrumon mozogni, sőt: ez teljesen természetes.