A képzőművészet együtt lüktet a világgal – Interjú German Kingával
German Kinga tíz éve képviseli egyetemi docensként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a kortárs képzőművészet és a participáció témáit, az elméleti oktatás mellett olyan kiállítás-projektekben vesz részt, ahol ezeket az elveket a gyakorlatban is érvényesítheti. Habár nem tartja magát kifejezetten kurátornak, a 2015-ös Velencei Biennálén ebben a szerepben tűnt fel, ami szakmai értelemben megkerülhetetlen mérföldkőnek számít. Mindezek mellett az ő nevéhez is kötődik a MOME Design- és művészetmenedzsment mesterképzés és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem muzeológiai mesterképzés tanterveiben a múzeumpedagógiai és a kultúraközvetítés témáinak beépítése, nem utolsósorban pedig az idén szeptemberben induló MOME Fine Art projekt kidolgozása – ennek apropóján beszélgettünk vele műgyűjtésről, a kortárs képzőművészet helyzetéről, de megpendítettünk egy-egy spekulatív témát is.
Nem olyan régen a G7 készített egy interjút Spengler Katalinnal, ahol arról volt szó, hogy nőtt a műgyűjtők vásárlási kedve a járvány alatt. Te hogyan látod most a hazai szcénát?
Színes a szcéna, egyre színesebb. Viszont továbbra is kicsinek tartom a magyarországi műgyűjtői szcénát. A rendszerváltás még nem volt olyan régen, hogy a magyarországi társadalom anyagilag úgy megerősödjön, hogy úgynevezett középosztályhoz tartozó széles gyűjtői rétege legyen. A nemzetközi szempontból is komolyan vehető kb. 30 magyarországi műgyűjtőhöz reményeim szerint hamarosan olyan százak, ezrek társulnak, akik nem csak lakást, autót, designerek által tervezett bútorokat, hangfalakat, ruhákat vásárolnak, hanem egyre inkább eredeti műalkotásokat is.
Nem felejtem el, hogy amikor művészettörténész egyetemista voltam, tanáraink Németországban arra hívták fel figyelmünket, hogy „most” vásároljunk grafikát, mert azt anyagilag már meg tudjuk engedni magunknak és ráérzünk arra, mit jelent együtt élni az általunk kiválasztott alkotásokkal, milyen érdekes figyelni, hogyan változik egy-egy művész alkotásainak piaci értéke, és így tovább.
Az irodalom – és a folyamatosan csökkenő olvasási kedv – kapcsán szokott elhangozni, hogy valamiképpen újra meg kéne szerettetni az emberekkel az olvasást. Mintha a magas művészet általánosságban ebben a helyzetben lenne, nincs erről statisztikám, de megkockáztatom, hogy nem felfelé ívelnek azok a képzeletbeli görbék. Mit gondolsz, milyen szerepe lehet a képzőművészetnek a 21. században, milyen kihívásokkal kell megküzdenie?
Nem tudom, nem vagyok jós, de meg vagyok arról győződve, hogy a kortárs képzőművészet együtt fejlődik, lüktet azzal a világgal, amiben létrejön. Legyen ez akár technológiai vagy módszertani kérdés. A képzőművészetnek ahhoz, hogy „szerepe legyen”, először is létre kell jönnie. Ehhez pedig olyan infrastruktúra kell, – galériák, vásárok, múzeumok, gyűjtők, műélvezők, alternatív közeg, online felületek – ami elviszi az adott művészetet az adott közönséghez. Ahhoz a közönséghez, amelyik megérti, hogy a művészeti produktum mögött hatalmas munka áll, nem a semmiből születik és láthatóságán sokan sokféleképpen dolgoznak.
És itt jön képbe a social media, ami elsőre idegenül hat a képzőművészet összefüggésében, de nem megkerülhető tény, hogy manapság innen szerezzük az információk nagy részét.
Ma már a nagy múzeumok is jelen vannak a TikTok-on, konkrét példám is van arra, hogy a világ legfontosabb üvegmúzeuma pár hete egy fiatal, MOME-n végzett üvegművész gyűjteményükben lévő munkájával köszöntötte fel az egyik popzenei világsztárt. Tehát mindig megvannak azok a korosztály- és kultúraspecifikus csatornák, amelyeken keresztül, először persze felületesen, de el lehet érni az adott célközönség figyelmét. A következő lépések már jóval nehezebbek, de milyen klassz eredmény, ha rájönnek a fiatalok is, hogy az általuk keresett „eredetiség”, „egyediség” kérdéseivel a kortárs művészetek foglalkoznak igazán, hiszen versben, dalban, rajzban és közösen létrehozott alkotásokban találhatják meg önmagukat és egymást is. Az elköteleződés egy alkotói életpálya mellett a következő szint, az már komoly döntés, nem csak játék…
A művészet vagy a műtárgypiac életben tartásának vannak különböző, adott esetben „fentről” irányított eszközei, ilyenek például a különböző köz- és pénzintézmények gyűjteményei.
Lehet, hogy sokan megköveznek majd, de én kifejezett örülök, hogy közintézmények, befektetői alapok akár adófizetők forrásaiból is fordítanak kortárs képzőművészetre. Tudjuk, hogy a magyarországi társadalom még nem érett arra, hogy eltartsa igen jelentős kortárs képzőművészeit. Tehát ha most kvázi „irányítottan” indult el ez a folyamat, annak mikéntjéről már sokat lehetne beszélni, de a végeredmény mindenképpen jó. Sok külföldi galériás azért nem fektet energiát, munkát magyarországi művészekbe, mert látják, hogy még túl alacsonyan vannak beárazva a magyar műtárgypiacon.
Ha jól tudom, vannak tervek arra, hogy ezen a helyzeten lendítsen egy kicsit a MOME, valamiféle aktívabb résztvevője legyen a képzőművészeti szubkultúrának.
Szerintem a MOME nem szeretne hagyományos szerepet vállalni a műtárgypiacon, miközben semmi különös nem lenne abban, ha gyűjtene volt tanáraitól, hallgatóitól, sőt!… Emlékezzünk arra, hogy pár éve a Bécsi Iparművészeti Egyetem (Die Angewandte) milyen színvonalas kiállítást rendezett meg saját története kapcsán, méghozzá saját gyűjteményéből a MAK-ban! De amíg a MOME-nak nincs olyan épülete, ahol gyűjteményt építhet, korszerűen tárolhat, helyezhet el és dolgozhat fel, addig ez vágyálom marad. Viszont egyre inkább látszik, hogy nagy igény van jeles képzőművészek vagy volt tanáraink hagyatékának kapcsán arra, hogy az egyetem is vegye ki a részét ezek feldolgozásában, rendszerezésében, archiválásában, tegye nemzetközi szinten is hozzáférhetővé ezeket az anyagokat.
Mesélnél kicsit a MOME Fine Art kezdeményezésről?
Rögtön a modellváltás után azért fordultam a MOME kuratóriumához a Fine Art projektnek nevezett anyaggal, hogy minden résztvevő értesüljön arról, egyetemünkön évtizedek óta nagyon fontos szerepet játszik a design mellett a képzőművészet is és több művésztanár kollégánk van. Anyagomban további felvetés, hogy érdemes lenne hosszú távon jeles nemzetközi terepen megméretett alumniktól már most alkotásokat vásárolni. Anyagi befektetésként is megérné, de ennél sokkal fontosabb, hogy rendelkezzünk egy olyan, kurátorok által megszűrt anyagaggal, ami a MOME hírnevét vinné ki a falakon túlra, akár utaztatható is lenne. Az is fontos lenne, hogy nagyvállalatok, cégek gyűjteménypolitikájához is aktívan hozzájáruljunk. Ennek a témának jeles szakértője Ébli Gábor kollégám, egyik fiatal kutatója pedig Hamvai Kinga doktorandám .
Mi a misszió a MOME FINE Art mögött?
Most arról van szó, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új Campusán megjelenjen a képzőművészet is, helyspecifikus installációk, térintervenciók formájában. Olyan formában, ami a MOME edukációs gyakorlatát is tükrözi. A Fine Art projekt egyik fontos eleme tehát a kortárs képzőművészeti szcénát érintő közreműködések hangsúlyozása, tudatosítása, kommunikálása. Inkább egy keret, amit folyamatosan töltünk ki, és aminek nem én vagyok egyedüli vezetője, hanem mindannyian, akik itt dolgozunk és fontosnak tartjuk a képzőművészetet. A kooperációs partnerek között olyan galériák szerepelnek, akik már képviseltek, képviselnek volt MOME-s hallgatókat, kollégákat és bizonyos szakvezetőkkel, így velem is, intenzív szakmai kapcsolatban állnak. A Fine art nem egy kizárólagos koncepció, hanem a meglévő gyakorlatokra hangsúlyosan ráerősítő koncepció. Az idén megvalósult Utopian Thinking and arts nemzetközi szimpózium is ide tartozik.
Mikortól lesznek láthatóak az első kiállítások?
MOME EMOTIONS címmel 2021. szeptember 1-től a MOME dolgozóinak, szeptember 17-től pedig mindenki számára, viszont szeretném hangsúlyozni, nem kiállításokról van szó. Az első, két évre szóló térintervenciók nagyon pontos térelemzések alapján készültek el. Az építészektől még a tervrajzokat is elkértem, hiszen számomra, aki építészettörténetet is végeztem, nagyon fontos a metszetekből kiolvasható pontos méretek, téri viszonyok előzetes tanulmányozása, hogy ne dekorációként hasson az, amit a felkért képzőművészekkel kitalálunk. A koncepció másik lényeges eleme, hogy olyan alkotókat kérjünk fel, akik a világ legfontosabb kortárs művészeti eseményén, a Velencei Képzőművészeti Biennálén megmérettettek, képviselik az intézmény participációt hangsúlyozó edukációs módszertanát, munkáikkal utalnak arra a lüktető, folyamatos mozgásban lévő szellemi közegre, ami csak a MOME-ra jellemző, továbbá itt oktatnak vagy fontos projektekben vállalnak szerepet – az első két évben így Benczúr Emesére és Cseke Szilárdra esett a választás. Kitűnő művészek, komoly kiállítói tapasztalattal jól kezelték a terek adta lehetőségeket, élmény velük együttdolgozni.
Cseke Szilárd a 2015-ös Velencei Biennálén a magyar pavilon kiállítója volt, Te pedig a Sustainable Identities projekt kurátora voltál. Ha jól sejtem, akkor egy kurátor számára szakmai csúcspont a Biennáléra tervezni.
Igen, ez így van, pedig nem is tartom magam kurátornak. Velencében a hat hónap alatt mindenki jelen van, aki a globális kortárs művészeti világban valamilyen szerepet betölt. A preview hetében rengeteg szakemberrel lehet találkozni, kiváltva ezzel sok időt és utazási kilométereket. Persze ezek elég felületes találkozások, de felemelő érzés részese lenni a lüktetésnek. A Biennále a mélyebb szakmai kapcsolatok kiépítésének egyik fő fóruma. Nem is beszélve arról, milyen jó és fontos ilyen sűrítve érzékelni, hogy a világ művészeit milyen témák foglalkoztatják és ennek milyen formákban adnak hangot.
Ha már itt tartunk: a MOME Fine Art mellett mi az, ami mostanában foglalkoztat?
Az, hogy a járvány után és újabb hullámai közepette, hogyan tudok helytállni egyetemi oktatóként, hogyan tudom e hullámok között „úszva” nem szem elől veszíteni azt a partot, ami tele van élettel, képzőművészettel és hogyan tudom lelkesíteni hallgatóimat arra, hogy érdemes nyitottan figyelve, elkötelezetten alkotva mozgásban lenni…
// /
A fotók a 2015-ös Velencei Biennálé Sustainable Identities kiállításán készültek, bővebben ITT írtunk róla | Credit: Lukács Máté, Lukács Mihály, UV Group, Cseke Szilárd, Kaucsek György
