Öleld meg a robotokat!
A Cumulus Roma 2021 konferencia Artificial szekciójának fókuszában leghangsúlyosabban a mesterséges intelligencián alapuló apparátusok és a designfikció (design fiction) koncepciója állt. A panelsorozat egyik meghatározó előadója, a brazil Carlos de Oliveira Junior, a kreatív kódolás alkotói funkciói kapcsán Vilém Flussert és Gilbert Simondont idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy még a mai napig sem kételkedünk a gépek igazában – nem kérdőjelezzük meg azok állításainak valóságtartalmát, hanem gyakran egy megkérdőjelezhetetlen igazságkategóriába soroljuk az állításaikat.
Designfikció és a „Platformok Kora”
David H. Falagán: New [York] Babylon [New York City, USA] (2013)
A designfikció fogalma kapcsán talán az egyik legátfogóbb meghatározást Andreu Belsunces és David H. Falagán adta: szerintük a jövőre mint társadalmi technikai jelenségre érdemes tekinteni, amely politikai vívódások színhelye lesz. A jelenlegi digitális termékek és folyamatok alapvetően meghatározzák a gondolkodásunkat, valamint tudáselőállítási stratégiánkat. A szerzőpáros azt a gondolati irányzatot üdvözli, amelyben a design a gondolkozás eszközeként jelenik meg, és a forma a funkciót követi.
Xinyi Li a Teaching Design in the Age of Platforms című prezentációjában a különböző platformok ismeretének fontosságáról beszélt. A különböző digitális platformok a tartalomgyártást kiszervezik a felhasználóknak, de ugyanakkor a termékeket szolgáltatásokká is formálják: ezek miatt beszélhetünk a platformkapitalizmus fogalmáról is. Ez a folyamat hozzájárul a tudástermelésünkhöz és akár a mindennapi oktatási gyakorlatokhoz, valamit azok jövőjéhez is – szerinte ezért különösen fontos a platformizáció kritikai megközelítése: fontos ismernünk, hogy a platformok hátterében álló cégek miképpen kezelik az adatainkat, milyen algoritmusok működtetik azaokt és a felhasználók termékeit miképpen „értékesítik”.
Digitális archívumok és okoseszközök
Martina Sciannamé, Mauro Cecconello és Davide Spallazzo: The Domestic Shape of AI: A Reflection on Virtual Assistants (2019, ábra)
Margherita Tufarelli a digitális platformok egy alosztályát vizsgálta: a digitális archívumok, valamint a design kapcsolatát elemezte. A digitális kulturális örökséget bemutató archívumok hozzájárulnak a kreatív iparágak fejlődéséhez, viszont ez a viszony kölcsönös, hiszen a designkultúra is ugyanúgy tudja a nagy digitális archívumok aggregátumait stimulálni, ezáltal az új alkotási folyamatok részesévé válnak – példa erre az Europeana adatbázisa. Ez különösen a GLAM (azaz a Galériák, könyvtárak (Libraries), Archívumok és Múzeumok) intézményeinek digitalizálási folyamatának szempontjából lényeges, mivel ezek folyamatosan a nyílt hozzáférés (open access) és a fizető hozzáférés közötti mezsgyén mozognak, ennek pedig meghatározó hatása van a kortárs emlékezetkultúra folyamatára.
A szekción belül az interakció design és a designfikció kapcsolata is előtérbe került: Martina Sciannamé, Mauro Cecconello és Davide Spallazzo előadásában az otthon használatos okoseszközökhöz fűződő viszonyunkat vizsgálta és azokat különböző szcenáriókba helyezték. Fő kérdésfelvetésük az volt, hogy miképpen lehetne az otthoni algoritmusok alapján működő (okos)eszközeinkkel való interakcióinkat pozitív érzetekkel feltölteni. Olyan különböző jövőforgatókönyveket vázoltak és vizsgáltak, amelynek keretében egy-egy elégedettségre alapuló intuitív interakciós szcenáriót vizionáltak. Így olyan konstellációk is létrejöhetnek, mint például a gondolati irányítással vagy éppen pszichológiai ráhangolódással irányítható okoseszközökkel történő interakció.
Az okoseszközöktől továbblépve a robotokról és a designerek robottervezésben betöltött szerepéről is több prezentáló beszélt. Többek között Mattia Pistolesi a toszkánai társadalom elöregedésének problémáján keresztül azt figyelte meg, hogy a robotok miképppen tudnák az idős társadalom tagjainak nagyobb segítségére lenni. Kutatásában arra a megállapításra jutott: annak érdekében, hogy a felhasználók jól érezzék magukat, fontos, hogy a robotok ‘kerek’, ‘puha’ formát kapjanak, ami által akár könnyen válthatanak ki érzelmi kötődést, vagy akár megölelhetőek lesznek.
Robotok
Hanson Robotics: Sophia (2021, kép forrása: Business Insider)
Maximiliano Ernesto Romero, Giovanni Borga, Rohan Shanshindran Vangal és Francesco Baldassarra prezentációjukban a „social” robotok tervezéséhez szükséges designeri tudásról beszéltek. Megkülönböztetik a szolgáltatásalapú „service” robotokat és a „social” robotokat; míg előbbiek félig vagy teljesen autonóm módon működnek azért, hogy az emberek vagy különböző felszerelések meglétét biztosítsák, addig a „social” robotok fizikai testtel rendelkeznek, kommunikálnak és interakcióban is lépnek az emberekkel, emellett különböző módokon imitálják az emberi érintkezést – ezért különösen fontos a designerek szerepe megalkotásukban.
A robotok taxonómiájával foglalkozott Elena Laudate és Marion Duomo is, akik a robotok jövőjével és az ember-robot interakcióról is beszéltek. Bár szerintük is abban rejlik a kihívás, hogy miképpen lehet a digitális transzformáció folyamatában a robotoknak igazán innovatív szerepet adni, kiemelték, hogy a velük való együttműködésben fontos kulcsszó a bizalom. Közelebbről megvizsgálták többek között világhíresnek tekinthető Sophia robotot – amelyet Budapesten is láthattunk – és a Samsung által fejlesztett Neos digitális humán fejlesztését is. Taxonómiájuk azonban nem tekinthető teljesnek, hiszen prezentációjukból hiányzott a robotok – mint apparátusok – kritikai megközelítése, ami rávilágíthatott volna a tervek és a megvalósulás közötti diszkrepanciára, a technológiai fejlődés széttartására (pl. a Sophia robot esetében köztudott, hogy csak limitált érvényű társalgásra „képes”.
Digitális egyenlőtlenségek
Mindezek mellett fontos kiemelni Paola Pierri előadását, aki a digitális egyenlőtlenségekről beszélt. Rámutatott, hogy az ún. jóléti államokban, különösképpen kiemelve az Egyesült Királyságot még mindig mennyire nem elérthetőek a demokratikus digitális döntési és jóléti folyamatok, főképp a digitális ismeretek hiánya, illetve eszköz- vagy/illetve internethozzáférés miatt. Ezek a technológiák ugyanakkor (ld. Virginia Eubanks: Automating Inequality című könyvét) tovább termelik a már létező társadalmi stigmákat és hátrányokat. Beszélt a „data justice” fogalmáról is, amely a közszolgáltatásokban használt digitális eszközök okozta hátrányt is jelenthetik, főképp ha arra gondolunk, hogy ezek párhuzamosan érzékelhetik a felhasználók további digitális aktivitását is – a designerek feladata pedig az, hogy átlátható interfészeket is alkossanak.
Sok prezentáció érvelt a designerek szerepének fontossága mellett a robotok, valamint a mesterséges intelligenciához kapcsolódó interakciók tervezésekor, de az előadók közül – felkészültségük ellenére – kevesen határozták meg, milyen keretek között beszélnek a mesterséges intelligenciáról – és főképp ennek társadalmi hatásáról.
// /
Bakk Ágnes Karolina a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója, a Zip-Scene konferencia és magazin, a Vektor VR-szekció kurátora, valamint a Random Error Stúdió társalapítója. Jelenleg a MOME IK immerzív média kutatója.
A Cumulus konferencia kapcsán korábban Szentpéteri Márton közölt nálunk cikket a Thinking szekció tanulságairól: A gondolkodás designkultúrái
A konferencián a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem támogatásával Bakk Ágnes Karolina, Barcza Dániel, Csernák Janka, Margaret Ann Dowling, Falvai Györgyi, Harmati Hedvig, Nagy Gabriella, Schneider Ákos, Szerencsés Rita és Wunderlich Péter vett részt látogatóként.
