A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról
Friedrich Kittler szerint „szoftver nem létezik”, a digitális kultúra korántsem olyan felhőszerű, mint amilyennek felhasználóként megtapasztaljuk. A Beyond the Cloud csoportos kiállítás ezzel a tétellel, illetve a bolygó és a technológiai hálózat obskúrus kapcsolatával foglalkozik. A telefonoknál használt nyersanyagok mellett a Londoni Fémtőzsde, a mélytengeri bányászat és a transzatlanti internetkábelek is megidézésre kerülnek az 1111 kiállítóterében. Részletet közlünk Schneider Ákos megnyitóbeszédéből.
Anna Diljá Sigurðardóttir: The Rare Metal Age (videó, 2019)
Az adatklasztereknek tudtommal semmi közük a galaxisklaszterekhez, az adatfolyamnak a folyóhoz, a fagynak a lefagyáshoz, a Bitcoin bányászatnak ahhoz, hogy túrjuk a földet. És a kukac? Milyen kukac? Egy túltekert „a”-betű, amit papírra vetni minden egyes alkalommal zavarba ejtő. Nem tanultuk írásórán. És a felhő? Milyen felhő? Lehulló tartalom bárhol, bármikor. Bár hozzáféréstől korántsem függetlenül.
A felhő a valaha volt legnagyobb ember alkotta struktúra: anyagok, gépek, személyek és szerződések hálója, aminek a pókhoz semmi köze, de a fához valamennyi van. Amikor a „hálózat” szót (francia: réseau) Leonhardt Euler, svájci matematikus, 1736-ban elsőként alkalmazta a legrövidebb és leggazdaságosabb útvonalak optimalizálásával kapcsolatban, akkor a fa és a lombkorona képére támaszkodott a fogalom bevezetésekor. Nekem az óvodában fa volt a jelem, és az internetkorszak korai gyermekeként gond nélkül szívtam magamba a kibertér természeti metaforáit: kukacok és lefagyás mindenütt. Kevesen tudják, hogy a „felhőt” a ’70-es években már a mai internet elődjénél, az amerikai védelmi minisztérium által fejlesztett ARPANET-nél is használták számítástechnikai hálózatok szimbólumaként, mintha nem is szekrényméretű gépek kontinentális rendszeréről, hanem valami légiesről, valami éteriről volna szó.
A szavaknak itt nem biztos, hogy döntő jelentőségük van, de azért árulkodóak. A felhő például egy olyan immaterializációs folyamatra hívja fel a figyelmet, amiben a hétköznapi cselekvés egyre kevésbé ütközik meg a dolgok anyagiságával. Egészen pontosan egyetlen fizikai sűrítményre fókuszál: a képernyőre. A képernyő belépési pont: innen indul az információs szupersztráda, erre tapad rá az infószféra, a kiber-, a hiper- a metatér. A képernyő hasadék is: a felhasználó az internet közegében kevésbé nyomkodja a gombokat, mint inkább mögéjük zuhan – a virtuális térnek ebben a mentális értelemben roppant mélysége van.
Immanuel Kant a fejünk felett tátongó csillagközi tér, a hegyek irdatlan nagysága, a végtelen óceán vonatkozásában ír a fenséges tapasztalatáról. Fenséges lehet mindaz, ami túl van az emberi léptéken, ami meghaladja az érzékeinket és ellenáll befogadóképességünknek. A fenséges egyszerre vált ki belőlünk megdöbbenést, rémületet, bénultságot és csodálkozást. Kant a természetben ragadja meg ennek a tapasztalatnak a forrását, de a virtuális tér, mintha az ember által teremtett „mesterséges” világon, a kultúrán belül termelné ki ugyanezt a borzongató léptéket. A digitális – mint az érzékelés által befoghatatlan – táj ráadásul nemcsak a képernyő mögött húzódik meg, de fizikai mélységgel, anyagi-földrajzi kiterjedéssel is bír. A jól megtervezett felhasználói interfészek, a telefonok érintőképernyője, a laptopok billentyűzetei és monitorjai, az egerek, az okosórák és a hangvezérelt otthoni asszisztensek csupán pontszerű, tárgyiasult tüskéi, felhasználóbarát kitüremkedései annak a globális információs hálózatnak, aminek a gazdasági-technikai összefüggésrendszere és épített infrastruktúrája szétfeszíti felhasználói nézőpontomat. És amit a legújabb szilícium-völgyi re-branding értelmében valóban „felhőnek” nevezünk.
A Beyond the Cloud kiállítói olyan alkotói stratégiát követnek, amely a felhasználói élmény súlytalanítása és a metaforagyártás helyett inkább a „szoftver nem létezik”* tételt bizonyítja. Minden egyes kibányászott kriptovaluta, elküldött email, létrehozott közösségi médiaprofil beágyazott. Anyagból, „természetből” van. Az adatklaszterek talán mégiscsak kapcsolódnak valahogy a galaxisklaszterekhez, az adatfolyamok a folyókhoz, a háló a pókhoz, a Bitcoin bányászat ahhoz, hogy túrjuk a földet. A digitális kultúra anyagszerűségét feltárni, ledönteni a „természetes”/„mesterséges” közötti képzeletbeli falat, demisztifikálni a hálózati technológia fenséges, lebegő felhőszerűségét; ezek mind az ökológiai válság posztinternet-generációjának megkerülhetetlen feladatai.
Anna Diljá Sigurðardóttir: The Rare Metal Age (videó, 2019)
Anna Diljá Sigurðardóttir: Terabytes Per Second (optikai kábel, térkép, 2020)
Dublecz Dániel: Adatbomlás (videó, 2020)
Lucas de Ruiter: Bathing in the Cloud (digitális fotók, 2020)
Batke Bendegúz: UNFOLD (textilre nyomtatott grafika, 2021)
M. Kállai Kata, Kállai Zsuzsa: (Μ μ) re-work (2021)
// /
* Friedrich Kittler, „There is no Software,” Stanford Literature Review 9/1 (1992): 81–90.
A Beyond the Cloud kiállítói: Batke Bendegúz, Lucas De Ruiter, Dublecz Dániel, M. Kállai Kata & Kállai Zsuzsa, Anna Diljá Sigurðardóttir. Kurátor: Viski Noémi. Projektmenedzser: Solti Emese. A kiállítás kurátora a 2020-as Deák Erika Támogatás ösztöndíjasa, a tárlat a támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg. A kiállítás szervezésében az 1111 Galéria és a MOME nyújtott további segítséget.
Nyitókép: a kiállítás katalógusának borítórészlete. Grafika: Keresztesi Andrea Diána.
Helyszín: 1111 Galéria (Budapest 1111, Kende utca 1.). Megtekinthető 2021. október 27. és november 17. között. Nyitvatartási idő: szerda, péntek 17:00-20:00, szombat 14:00-17:00.
A digitális kapitalizmus technológiai metaforáival kapcsolatban Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió publikáltak korábban cikket. Lásd: „A hibernáció techno-metaforológiájáról,” Café Bábel 81 (2020): 114–127.
Szerző: Schneider Ákos
