„Nem tudsz mindenkinek megfelelni” – Interjú a fotóssal, aki Marilyn Monroe-nak öltöztette Mucsi Zoltánt


Marosi Viktor fotóssal beszélgettünk új projektjéről. A vírus okozta lezárások alatt Mucsi Zoltánnal közösen készített egy öröknaptárt, amely 2021 őszén került a boltok polcaira. Minden hónaphoz társul egy-egy kép, amelyen Viktor kultúrtörténeti személyek ikonikus portréfotóját alkotta újra. Az oldalakról az átszellemült Mucsi Zoltán tekint ránk Einstein bajsza, vagy éppen Bowie arcfestése alól.


Mucsi Zoltán mint Marilyn Monroe azért egy vizuális atombomba. Ez a hatás volt a cél?

Fontos, hogy nem akartuk elviccelni a munkát, nem az volt a cél, hogy nőnek öltözve lássuk Mucsi Zoltánt. Ennek ellenére kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a képanyagból öt év múlva. Azt gyanítom, hogy mémek születnek majd belőle – ez azért jó, mert egy másik nyelvre örökíti át a tartalmat, aminek én nagyon örülnék.

A projektnek van edukációs apsketusa is.

Az eredeti ötlet az volt, hogy Mucsi Zoltán a közösségi felületein minden hónapban bemutat egy-egy fontos kultúrtörténeti vagy közéleti szereplőt, akiről érdekességeket, városi legendákat közöl majd. Az elején szó sem volt fizikai kiadványról. A képanyag nagyobb része már rég a kezünkben volt, amikor megkerestük az Európa Kiadót, hogy ezzel kezdeni kéne valamit.

Ki választotta ki a megformálandó karaktereket? Közös munka volt?

Ebben Mucsi Gergő, Zoltán fia is nagy szerepet vállalt – mindig vele dumáltam át először a választási lehetőségeket. Hárman keresgéltünk és dobáltuk át egymásnak az ötleteket. Persze többször felmerült, hogy ez egy termék lesz, amit az emberek meg fognak venni, ez viszont picit behatárolja a kreativitást. A koncepció és a gyártás terén is sokat segített a kiadó profi csapata. Egyébként több kép készült, mint az a 12+1, ami benne van a végleges verzióban. Mindannyiunknak volt kontrolcsoportja, és amelyik karaktert nem ismerték fel elegen, annak mennie kellett. Picasso galléros fotóját például nagyon sajnálom, de néha kell kompromisszumokat kötni.

Hogyhogy csak két női karakter szerepel az anyagban?

Jogos a kérdés. Én ezt a kettő sem tettem volna bele, hogyha nem erőlteti annyira a kiadó és Kapa. Nem azért, mert soviniszta volnék; egyszerűen nem volt Frida Kahlón és Marilyn Monroe-n kívül más olyan meghatározó női karakter, akinek nemcsak a személye, de a róla készült portré is ikonikus. Vagy legyen hat nő és hat férfi? De akkor azzal plusz egy képpel mi lesz? Akkor megint valamerre elborul az arány, és megint soviniszta leszek? Őszintén, ma, 2021-ben meg tudsz te felelni mindenkinek? Olyan szélsőséges konvenciók alakultak ki, amiknek szerintem azok se tudnak megfelelni, akik elindítják őket.

A naptárban Lugosi Béla az egyetlen magyar. Nehéz volt a választás, hogy ki reprezentálja az országot?

Puskás Öcsi volt még a fejünkben, de nem találtunk róla egyértelműen legendás fotót. Viszont nagyon szerettünk volna egy magyar karaktert is megidézni a kiadványban, Lugosi Béla története pedig kellően inspiráló.

A naptár promójában azt mondja Mucsi Zoltán, hogy olyan volt ez a néhány napos fotózás, mint egy szerep megformálása. Neked fotósként rendezőnek kellett lenned?

A fotózáshoz szükséges a rendezői attitűd. Az, hogy milyen interakcióba kerülsz egy alannyal, sokkal fontosabb, mint maga az exponálás. Amikor elkészítek egy portrét, akkor a sikernek csak a töredéke épül a technikai tudásomra, sokkal fontosabb, hogy tudok-e az alanytól figyelmet kapni és tudok-e rá hatni.

És ez egy színésszel nem volt nehéz?

Nem, mert neki ez az élete. Egy banki alkalmazottal sokkal nehezebb dolgom van. Itt ez könnyen ment, mert Mucsi és én is nagyon szerettük ezt a projektet.

// /

Szerző: Máth Kristóf