Designkavalkád barokk romokon – Kritika a Határtalan Design kiállításról


A hazai design jelentős rendezvénye az évről évre megrendezett Határtalan Design kiállítás, amely rendhagyó módon idén a Kiscelli Múzeum templomterében kapott helyet. Az elmúlt évekhez képest mégsem ez a legnagyobb különbség: már nem csupán kiállításként pozicionálták, hanem egyfajta összművészeti eseményként, ahol 150 alkotó munkája mellett kortárs táncosokat és zenészeket is bevontak. A Határtalan Design már címében is tükrözi, hogy sokszínű, nagy ívű nemzetközi eseményről van szó, de közelebbről nézve a határtalanság korántsem a legszebb arcát mutatta.


A határtalanságba vezető út

Nem kérdés, egy ekkora léptékű kiállításhoz színvonalas helyszínre van szükség. A Kiscelli Kastély egy impozáns budai hegytetőn fekszik, kétségtelenül látványos helyszín, de nem feltétlenül ideális a kortárs design bemutatására. A Ludwig Múzeum letisztult tereiben vagy az Art Quarter Budapest földszinti galériájában minden bizonnyal jobban működne egy ilyen szerteágazó gyűjtemény, a templomtér régi, helyenként omladozó falai egyszerűen zavarossá teszik az összképet.

Ami pedig pláne zavarba ejtő, hogy az emeleten néhány ballépést követően egy másik kiállítás folyosóira tévedhet a gyanútlan látogató. A legtöbbek aligha vesznek tudomást arról, hogy megvásárolt jegyük az állandó kiállítások megtekintésére is feljogosít, jó lenne tudni tehát, hogy mit lehet még megtekinteni a múzeumban. Arról nem is beszélve, hogy az egymástól független kiállítások esetében szükséges lenne valamiféle elhatárolás. Végül is gyakorlott múzeumi látogatóként többszöri eligazítást kellett kérnem – a határtalanságba vezető út nem volt kifejezetten egyértelmű…

Kényszerű expedíció

A másik – főként bútoroknál érezhető – probléma a körüljárhatóság hiánya. Egy ülőbútort, ha már megfosztották funkciójától, legalább körüljárni lehessen! Az átgondoltság hiánya ugyanakkor a használati eszközöknél is tetten érhető: az alkotások mellett függesztett tablók és táblácskák sokszor teljesen háttérbe lettek szorítva, ahhoz pedig, hogy a QR-kódokat telefonnal be lehessen olvasni, szinte külön expedíciót kellett indítani a bútorok közé. Habár az online beolvasás lehetősége valóban korszerű, a folyamatos multitaskingolás nem biztos, hogy ideális látogatói attitűd – már a templomban is a kijelzőt nézzük?!

Nem elhanyagolható továbbá, hogy a világítástechnikai cikkektől kezdve az üvegeken át a textilekig minden váltakozva, különböző ritmusban, más és más helyen jelent meg. Mint annyi mindenben, az IKEA itt is tanulságos példát mutat: szobáról szobára, kategóriák szerint prezentálják kínálatukat. A szóban forgó anyagnak is előnyére vált volna egy hasonló, tárgycsoportok szerint szerveződő rendszer, így érdekes „párbeszédek” alakulhattak volna ki az egymás mellé kerülő rokonértelmű tárgyak között – szívesen megnéztem volna Szeredi Sára alkotásait a cseh üvegesek hatalmas vázái mellett.

A kevesebb néha több

A közösségi médiában megjelenő videók tanúsága szerint a megnyitón volt zenei és táncos program is, amivel kapcsolatban nem vagyok meggyőződve, hogy bármilyen értelemben is gazdagította volna a kiállított anyagot – érdemi interakció vagy a „tárgyakra szabottság” hiánya miatt inkább tűnik erőltetettnek. Ezt az energiát inkább a látogatók pontosabb informálására kellett volna fordítani, illetve a technikai kérdések alapos átgondolására. Ha így nézzük, a kiállításról csak egyetlen dolog hiányzott: a design thinking.

// /

A kiállítás 2021. november 28-ig megtekinthető a Kiscelli Múzeumban, bővebb információkat ITT találtok

Szerző: Varga Levente