Kendőkre nyomott időtlenség – Interjú Balázs Viola mintatervezővel
Habár a „mintatervező” nem a legpontosabb megnevezés, Balázs Viola esetében talán ez az első, ami eszünkbe juthat. Egyedi hangulatú, szellemes grafikái számos különböző felületen megjelentek már, hátizsáktól kezdve designer ruhákon át egészen a kendőkig – utóbbi esetében saját márkát is alapított társával. A kezdetekről, inspirációkról, VYF márkájáról, nem mellesleg pedig oktatói hitvallásáról kérdeztük.
Egy divattervező esetében nem evidens, hogy végül a digitális nyomatokhoz lyukad ki, textíliák mintáit tervezi. Hogy jutottál el pont a digitális printekhez?
Furcsa, mert szakválasztásnál csak nyomóra nem szerettem volna kerülni – nem láttam benne a lehetőségeket, így szövő szakra jártam. Érdekelt a struktúra, új rendszerek létrehozása. Később volt lehetőség egy félévet másik szakon tölteni, ezt az időt a nyomó műhelyben töltöttem, elkezdtem érdeklődni a technológia iránt. A szövéssel ellentétben gyorsabb és szabadabb mintaképzést tett lehetővé, mester szakon pedig már egyre nagyobb szerepet kapott a terveimben a minta, azonos arányban volt a formai megoldásokkal. Ekkor még csak szitanyomással próbálkoztam, de már annyira kedvet kaptam, hogy otthon a nappaliban is kísérleteztem, a kádban mostam az A2-es szitákat.
Az egyetem után rögtön sikerült elhelyezkedned?
A diplomázást követően Tomcsányi Dórinál dolgoztam, majd a Magistral fürdőruhákat gyártó céghez kerültem, ahol három hónapig csak azt tanultam, hogyan kell a lehető legprecízebben elkészíteni a digitális printeket adott termékek sorozatgyártásához. Itt olyan tudást kaptam, aminek köszönhetően már nem voltak technikai akadályok előttem – ezzel párhuzamosan alapítottunk Szécsi Tomival saját márkát, a VYF-et.
VYF márkanév alatt számos kollekció jött már ki, melyik a személyes kedvenced?
Több is van, például az első kollekció, amit nagyon gyorsan, pár nap alatt raktuk össze. De a Tomcsányi Dórival közös Metro sorozat mintáit is mondhatnám, ahol a BKV-s metrópótlós, átszállós élményeimet, tömegközlekedős szenvedéseimet fogalmaztam újra. Meghatározó flow-élmény volt, amikor szerkesztettem, összeállítottam, és végre minden stimmelt. De hasonló feldolgozás az Office kollekció Open office nevű mintája.
Miből merítesz inspirációt a tervezéshez?
Inkább érzések, hangulatok együtteséből: melankólia, humor, önirónia, általános hétköznapi dolgok emlékei, amik valamiért megmaradnak bennünk. Az ismétlődési rendszerek érdekelnek, és az ezekben rejlő misztikus időtlenség, a folyamatosság érzete. Például emlékszem arra a momentumra, amikor gyerekként felismertem, hogy a konyhában a mintás csempe minden oldalával ugyanúgy kapcsolódik a másikhoz, így ad ki egy virágot, szóval akárhogy forgatnám, ugyanolyan lenne, és végtelenig lehet ismételni – tiszta boszorkányság!
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új szerepben, tanárként is kipróbáltad magad. Mennyire nehéz összeegyeztetni az oktatói és alkotói énedet?
Eredetileg nem gondolkodtam tanításban, óraadóként vállaltam először munkát, kizárólag technikai dolgokat szerettem volna tanítani, a tervezésbe nem volt bátorságom beleszólni. Aztán egyre több órát kaptam, eleinte párban tapasztalt tanárokkal, most már egyedül is viszek nyomó szakos tervezést. Folyamatosan szokom a helyzetet és tanulok, hogy miként lehet előre vinni egy alkotói folyamatot a stílustól, attitűdtől függetlenül – legalábbis erre törekszem. Jó érzés egy olyan közegbe bejárni, ahol az emberek szeretik azt csinálni, amiért ott vannak, motiváltak, progresszívan gondolkodnak. Ez engem is motivál. Az egyetemre úgy tekintek, mint egy bázisra, ahol a tapasztalat és az újszerű gondolkodás egyesülhet, vagyis ez lenne az optimális.
A tervezési attitűdből és technikai tudásodból mi az, amit mindenképpen szeretnél átadni?
Habár viszonylag egyszerűen és gyorsan lehet digitális mintát tervezni, igyekszem ösztönözni a hallgatókat, hogy próbálják meg a lehető legátgondoltabban tenni. Tekintsenek egy mintára úgy, mint egy termékre, aminek akár tíz prototípusa is lehet. Persze lehet, hogy a legelső lesz végül a kiválasztott, de ehhez szerintem végig kell járni ezt az utat.
És mi a helyzet a technikai felkészültséggel?
Szeretném, ha nem lenne a hallgatók előtt technikai akadály, ami gátat szabhat az alkotói folyamatnak. Próbálok eszközöket adni a kezükbe, különböző metódusokat tanítani egy-egy problémára, amiket aztán kreatívan tudnak alkalmazni. A precizitást illetően egyébként szigorú vagyok, mert a tervezőn van a felelősség, hogy milyen minőségű lesz a print, és ebben nem szabad kompromisszumokat kötni. A piacon, ha hibázol, több száz méteren fog ismétlődni a hiba.
// /
Balázs Viola további munkáit honlapján, a VYF Facebook-oldalán vagy Instagramon is megtalálhatjátok!
