2022. 01. 19. | Fotó

Hazatérésből továbblépés – Szabó R. János kiállítása a Capa Központban

Egy fiatal alkotó életében kiemelt jelentőséggel bírhat az első saját kiállítás. Kilométerkőként jelzi, hogy elért életének egy olyan szakaszába, ahol önállóan kell állítania valamit a világról, be kell számolnia arról, milyen válaszokat sikerült adni az eddig megélt impulzusokra. Ilyenformán minden első kiállítás egyben retrospektív kiállítás is. Szabó R. János esetében ez az állítás pedig talán százszorosan is igaz.

János termékeny és aktív szereplője Budapest különböző szubkultúráinak, alkalmazott fotósként dolgozott már újhullámos trap bulin, underground tetoválóknak, de önkormányzati városnapokon is. Megkockáztatom, ez a többéves gyakorlat nyughatatlan természetével párban alkotja vizuális fogalmazókészségének gerincét, és a sokszínűség is ezért merülhet fel neve hallatán. Ez részben a jelenlegi kiállítására is igaz, ugyanakkor a Történetek az Öreg-Túr mentén című munkája tekinthető mégis az első, nagy léptékű, koherens sorozatának, mely az elmúlt közel három év alatt fejlődött a jelenlegi anyaggá. Eredeti elképzelése a visszatérés volt szülőföldjére, a szatmári Öreg-Túr folyó különböző helyszíneihez, azonban megérkezve szembesülnie kellett a közel húsz év alatt lezajlott drámai változásokkal.

„Hazatérve felkerestem gyerekkorom kedves helyszíneit, azonban kiderült, hogy ezek nagy része már egészen más formában várt rám, mint eleinte gondoltam. Voltak helyek, amiknek a látogatottsága elenyészett, általánossá vált a közösségi szabadidős tevékenységek elapadása és ezzel párhuzamosan a gyermeki felszabadultság helyét átvette a munkavégzés kötelezettsége. Ez gyakran a kétkezi, helyi közmunkát jelenti.”

Így kaptak helyet a kiállított képeken a favágás, földmunka, rakodómunka különböző jelenetei. A fotókon visszatérő szereplőkkel is találkozhatunk, Zolika és családja már közel tíz éve szerepel János képein változó felállásban. Általánosságban elmondható, hogy mivel János a szó legszorosabb értelmében hazatért a képek készítése miatt, az emberi interakciók személyessége és az otthonosság hangulata szinte kézzel tapintható. Emiatt izgalmasan bizonytalan helyzetet szül a szubjektív dokumentarizmus folyton jelenlévő „kint-bent” érzete, ami a többnyire klasszikus arányokkal és kompozíciós sémákkal létrehozott képekkel még kontrasztosabb hatást eredményez. Legextrémebb példa erre talán – és ezért az egyik személyes kedvencem is – a disznóvágás jelenete, ahol közvetetten, de kapcsolatot fedezhetünk fel akár Rubens vagy Caravaggio festményeivel is, miközben mindannyian érezzük, nem egy informatív illusztrációt nézünk hideg távolságtartással a disznóvágás aktusáról, hanem János kameráján keresztül szinte teljes értékű szereplői lehetünk a történéseknek.

A kiállítási anyag másik csoportját a természetfotók alkotják. Kihívásokkal teli, hogyan tudunk a 21. században a természeti látvány megörökítéséhez viszonyulni, lévén nagy múltú, az emberi szellemmel gyakorlatilag egyidős cselekedet a természetábrázolás, a természetfotó pedig ezen belül is egy félrevezető képzettársításokkal terhelt műfaj. János ebben az esetben is egy szubjektívabb, személyesebb megközelítéssel élt, ami bár az igazán konkrét földrajzi sajátosságokhoz nem vitt minket közelebb, de kiválóan szinkronban áll az emberi jelenetekkel, sőt ennek eredményeképpen néhány esetben egy-egy természeti jelenség mint kvázi szimbolikus portré tud megjelenni a képeken. Itt is tetten érhető az a vállaltan csapongó sokszínűség, ahol a szinte nonfigurativitásba hajló színek, textúrák, formák finoman humoros vagy drámai látványok mellé vannak rendelve – ásító kutya és kapaszkodó kismacska mellett az elhullott állattetemek.

„Vágytam rá, hogy kiszakadjak a nagyvárosi környezetből és nagyon tanulságos volt megtalálni azt a képalkotói nyelvet, ami ehhez a változáshoz illet. A természet közelsége egyébként is adta magát, így ha elfogytak az emberközeli témák kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba menjek tovább. Közben a világjárvány megjelenése erre csak rásegített, sőt, egy ponton túl észrevettem, hogy párhuzamosan az én tevékenységemmel a természet, mint téma megjelent több általam követett alkotónál is. Valószínűleg ez a korszellem eredménye, és ez a világméretű kihívás hasonló dolgokat indított el bennem és bennük egyszerre.”

Sokat segít az egész képanyag megértésében és kontextusba helyezésben, amikor a természeti látványok és az emberi szituációk egymás mellett szerepelnek, vagy amikor konkrétan a természet erőforrásaira támaszkodó jelenetek, mint például a halászat, mezőgazdaság van bemutatva. A fotók mellett a falakon installálva lettek János személyes életéből vagy a térségre valamilyen módon reflektáló objektek is, amik segítik a képek szervesebb illeszkedését a Capa Központ egyébként személytelen tereibe. Rögtön a bejáratnál fogad minket az Öreg-Túr térképe és János szüleiről egy portrépár, mely félreérthetetlenül jelzi, hogy János kiknek köszöni és ajánlja kiállítását. Bár természetesen a tér főszereplői a fotók, de mégis ezek a kisebb, megindító részletek teszik igazán átélhetővé és magasabb minőségű művészeti összélménnyé a tárlatot.

„Mindenképpen szerettem volna a hagyományos kiállítási helyzetektől valamilyen módon eltérni. Azt gondoltam a munkáimhoz, de a személyiségemhez is általában jobban illik, ha nem egy teljesen steril, fehér semmiben úszó, mesterségesen létrehozott kiállítótérben lebegnek. Legszívesebben a falakat is átfestettem volna, de azt már nyilván nem lehetett megoldani.”

A kiállítás legnagyobb erénye túl a primer érzékszervi szórakoztatáson, hogy kérdéseket fogalmaz meg a szubjektív idő múlásáról, a szükségszerű változás megéléséről, feldolgozásáról és az onnan való továbblépésről, de emellett örök mementóként újra megjelentek a kelet magyarországi mindennapok kihívásai is. Érdekes kérdés az is, hogy a fotográfia eszközeivel milyen módon tudunk egészen más élethelyzetben lévő emberekhez közelíteni, és hogy hol helyezkedik el az alkotó olyankor, amikor nem pusztán megörökítője, de konkrét szereplője vagy közeli érintettje is az eseményeknek. Ismerve Jánost a legfontosabb kérdés azonban az, hogy mi lesz a következő lépcsőfok szakmai életében, egy ilyen bejelentkezés után milyen irányba indul tovább. Tudom, hogy minden energiáját mozgósítva készül a jövőre, és nagyon remélem, pár év múlva innen folytathatjuk vele.