„Pesszimista vagyok, ha az etikus fogyasztás és a grafika kapcsolatáról van szó”
Minden szakmában fontos, hogy időről időre rátekintsünk arra, amit csinálunk. Ideális esetben – eggyel hátrább lépve – el tudjuk helyezni saját munkánkat egy tágabb kontextusban, adott esetben még önkritikát is gyakorolhatunk. Ennek ellenére napjaink gazdasági keretei között, az individualizmus korában, a produktivitás kényszere alatt gyakran elfelejtjük megtenni az önvizsgálatot – nincs ez másképp a tervezőkkel sem. A kérdés tehát adja magát: van-e kiút ebből a körforgásból? Létezik-e olyan tervezőgrafika, ami képes ellenállni a piaci kényszereknek? Milyen szerepe van az egyéni felelősségvállalásnak? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Kazsik Marcell freelancer tervezőgrafikussal.
Marcell tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Már egyetemi évei alatt elkezdte kialakítani ügyfélkörét, majd diploma után folytatta tervezőgrafikai tevékenységét. Munkái fókuszában a kreatív brandépítés áll, de a tervezőgrafika mellett a képzőművészet is mozgatja, ehhez kapcsolódó projektjeivel is összefuthatunk, ha figyelemmel kísérjük a budapesti képzőművészet alakulását.
Képgrafikán végeztél, a mostani munkásságodban mégis a tervezőgrafika került előtérbe. Két olyan területről van szó, amelyek különböző gondolkodásmódot kívánnak meg. Mi az oka, hogy a tervezőgrafika felé vetted az irányt?
Az egyetemi műhelymunka során átértékelődött bennem a képzőművészeti munka – nőttek az elvárásaim magammal szemben, amivel nem tartottam lépést a gyakorlatban. Elsősorban amiatt lett hangsúlyosabb a tervezés, mert jobban élveztem, így a prioritások áthelyeződtek. Itt egy adott célcsoportnak és egy szituációnak kell megfelelni, sokkal fókuszáltabb a munka és a habitusom is jobban illeszkedik ehhez.
Freelencerként dolgozol, aminek előnye, hogy magad határozod meg, mikor dolgozol, de nehézsége, hogy könnyen el lehet veszni a sok feladat között. Hogyan osztod be az idődet?
Igyekeztem rendszert vinni a napi rutinomba: korán kelek és egy flat studióban dolgozok, amit több szabadúszó tervezővel bérlek közösen. Ez a hatékonysága mellett kifejezetten inspiráló, mivel az együtt töltött idő alatt sokféle szakmai impulzus ér. Az ügyfelekkel általában 2-3 hetes etapokban dolgozom: szimultán több anyagot is kezelek, de ha van rá lehetőségem, akkor egy nap csak egy feladattal foglalkozom.
Egy nemrég megjelent interjúdban említetted, hogy egy grafikai folyamat során szereted, ha minden részfolyamat a te kezedben összpontosul. Ehhez sok, a grafikához nem feltétlenül szorosan kapcsolódó területen otthonosan kell mozogni. Hogyan birkózol meg ezzel?
Független tervezőként sokszor egy kézben és szellemiségben kell kezelni más-más médiumokat – nálam jellemzően a motion designt, webet és fotót – vagy az implementáció folyamatait. Ez a szabadúszói formának a sajátossága, hiszen kis méretű projekteknél ez a leggazdaságosabb és legkényelmesebb opció. Én kedvelem ezt a processt, mert a monoton részeket feloldja.
Te tervezted a 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának arculatát. A pavilon címe Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása. Ez a téma grafika területén is izgalmas lehet. Mi az a művészeti örökség, amihez szívesen nyúlsz vissza munkáid során?
Nincs speciálisan ilyen érdeklődésem. Vannak vizuális regiszterek, amiket izgalmasnak találok, például az esetleges, néha naiv Kádár kori grafikákat nagyon kedvelem, de ezeket én csak újrafogyasztásra kínálom, amivel kicsit el is veszek az eredeti anyag kulturális értékeiből. Szerencsés esetben új jelentésekkel tudom felruházni vagy meglévő elemeket összeollózni egy újszerűnek ható dologgá.
Esztétikum vagy funkció: melyiket részesíted előnyben a tervezési folyamataid során?
Jellemzően nem az esztétikum, hanem a koncepció vagy a projekt lényege izgat, emiatt sokszor volt rá precedens, hogy a funkciót a koncepciónak rendeltem alá, vagy kiléptem abból a komfortzónából, ízlésvilágból, amit én kedvelek. Emiatt a portfóliómban sok drasztikusan más szemlélettel felépített munka keveredik.
Annak ellenére, hogy a tervezőgrafika egy piac szülte és piac éltette műfaj, a munkáidon mindig érezhető, hogy nem kizárólag ezek a szempontok vezérelnek. Hogyan egyensúlyozol a piaci szempontok és a konceptuális gondolkodás között?
Szerintem ez nem ennyire fekete-fehér. Vannak közös metszetek, és vannak olyan projektek, ahol a koncepció több teret tud kapni, illetve segíteni tudja a piaci érvényesülést. Mérlegelni kell, hogy mi legyen a hangsúlyosabb egy-egy anyagnál, viszont a tervezést sosem öncélú stílusok vagy az aktuális trend keretezi.
Mit gondolsz, kell társadalmi felelősséget vállalnia egy tervezőgrafikusnak? Ha igen, ez a te munkásságodban hogyan jelenik meg?
Érdemes törekedni, viszont pesszimista vagyok, ha a fogyasztás etikája felől közelítjük meg ezt a kérdést. A felvetés önmagában ambivalens, hiszen a legtöbb grafikai munkával a termelés és a fogyasztás körforgását tápláljuk.
„Még a szuperpozitív, »környezetbarát« és »fenntartható« projektek is azt az illúziót keltik, hogy szembe mennek a meglévő fogyasztói kultúra gyakorlatával, hogy aztán bűntudat nélkül folytathassuk ugyanazt, csak más köntösben.”
Nekem ez az egész másodlagos szempont. Ha például csak print designnal foglalkozom, a projekt nem kedvező ökológiai lábnyoma miatt nem mondom azt az ügyfélnek, hogy nem vállalom a munkát – hiszen akkor is megcsinálja valaki más. Ha a grafikus etikai fenntartásokkal áll minden egyes felkéréshez, hamar marginalizálódhat a piacon. Ezzel a paradoxonnal több pályatársam küzd, mert a fogyasztói elveik ellenkeznek a munkában alkalmazottakkal.
Milyen megküzdési stratégiákat választasz amikor szembesülsz ezekkel az ambivalenciákkal?
A fogyasztói kultúra sajátosságának tekintem ezt a problémát. Tudatában vagyok vele, hogy én is hozzájárulok ehhez, de nem csak „termék előállítóként”, hanem fogyasztóként is. Persze a mindennapjaimra kihatással van, például nem szeretek tárgyakat birtokolni, frusztrálnak a különböző fogyasztói döntéseim. Azt gondolom, hogy fontos az egyéni felelősségvállalás is, de csak társadalmi összefogással érhetünk el változást. Mindezek ellenére nálam sajátos a helyzet. Az esetek többségében kulturális tematikájú felkéréseket kapok, ahol ez a fogyasztói, etikai kérdés kevésbé hangsúlyos szempont a tervezéskor. Limitált anyagokat készítünk, nem összehasonlítható egy nagy cég igényeivel vagy társadalmi hatásával.
Felmerül a kérdés, hogy nem húzzuk-e rá a kulturális projektekre is a piac logikáját, ha brandet építünk nekik.
Szerintem logikusan következik, hogy egy-egy album, kiadvány vagy kiállításnak hangsúlyos a grafikai megjelenése. Ha az a cél, hogy ez az esemény, termék népszerűsítést vagy megértését szolgálja, azzal semmi baj nincs. Viszont, ha a külsőségek válnak a tartalom hordozójává azt nem tartom szerencsésnek. Széles a skála a múzeum shopban található Frida Kahlo-s tapétáktól a népszerű témákon felkapaszkodott üres műtárgyakig. Szerintem itt nem az a kérdés, hogy valaki használja-e ezeket a branding eszközöket, hanem inkább, hogy mire és azt hogyan teszi.
Leendő grafikusokat készítesz fel az egyetemi felvételire. Ha három dolgot kellene mondanod, ami szükséges ahhoz, hogy valaki tervezőgrafikus legyen, mik lennének ezek?
Az általánosságokon túl (mint a vizuális és esztétikai érzék, alapvető elméleti és gyakorlati jártasság, satöbbi) a jó mintafelismerő és problémamegoldó készségeket találom előnyösnek. Ezt amiatt érzem fontosnak, mert a termékektől a szolgáltatásokon át az érzelmekig már minden uniformizálódott a piacon, és ezeknek az ismétlése és variációja határozza meg a mindennapokat.
Milyen tervezőgrafikusnak lenni ma, Magyarországon? Milyen lehetőségek vannak, és mi az, amit problémásnak látsz?
Összehasonlítási alapom nincs, csak a magyar szabadúszói légkört ismerem, de az üdítő, hogy egyre több szuper grafikus kerül ki az egyetemekről.
„Sok tehetséges pályatársamtól hallom azt, hogy szeretne freelancerként dolgozni, de képtelen elindulni ebbe az irányba meglévő ügyfélkör nélkül – nincs anyagi tartalékuk rosszabb időszakokra, plusz nincs súlyozva az adórendszer azoknak, akiknek kevesebb a bevétele az átlagos mikrovállalkozásokénál.”
Ráadásul nincs érdekvédelmi képviselet sem, ami valahogy egyengetni tudná a pályán lévő független, professzionális tervezők érdekeit – a legforróbb topik általában a pályázatok szakmai megfogalmazásának hiánya és a megfelelő honoráriumok, díjazások kiírása.
// /
