„Nálam robban a bomba” – Család, gyerekek és fura figurák Szabó Emma képein
Emmával hatalmasat fordult a világ: lányból anya, gimnazistából háztartásbeli lett, mindezek után pedig egyetemista fotó szakon. Szerepeinek változását fényképezőgépével dolgozza fel, képei nyersek, közvetlenek, köntörfalazásnak helye nincs – legyen szó egy külvárosi kisbolt törzsközönségéről vagy a családi fotóalbumról.
Szabó Emma 2014 óta él családjával a 17. kerületben, Rákosligeten. Mikor 19 évesen váratlanul teherbe esett, édesapja felajánlotta neki a nem túl patinás környéken lévő örökölt házat, Iluska néni hagyatékát.
„2014-ben három kulcsfontosságú esemény történt az életemben, amik meghatároztak engem, ezáltal a munkásságomat is: érettségiztem, szültem és elköltöztem otthonról.”
A MOME Fotográfia szak felvételi feladatkiírása a Vér és Arany címet viselte, ennek apropóján kezdte el önmagát és gyerekeit fényképezni. A képek egy része nyers, spontán pillanatnak tűnik, kiállításra vagy egy fura családi albumba egyaránt beillenének.
„Elsősorban önmagamat próbáltam definiálni fiatal anyaként, rájönni, hogyan lehet ennyi szerepben egyszerre helytállni. Sokszor találtam magam olyan helyzetekben, amik megoldásához nem volt még eszköztáram, ilyenkor a fényképezőgép életmentő volt.”
Manapság a fotózás és képmegosztás kapcsán egyre több szó esik a gyermekek „önkénytelen” szerepvállalásról, ez Emma képeinél is fontos kérdéskör. Mit szólnak hozzá a gyerekei? Hogyan élik meg a képkészítés folyamatait? Miképpen tekintenek majd vissza 10-20-30 év elteltével mostani szereplésükre?
„Sokáig azt hittem, traumatizálta őket, hogy a fejemből csak egy villanó vakut látnak, de amikor eltelik mondjuk fél év szünet, akkor szóvá teszik sértődötten, hogy nem őket fotózom. Szerencsére rendkívül kreatívak és nyitottak minden vizuális megmozdulásra, Zente például saját fényképezőgépet kért születésnapjára, amivel elkezdett minket – szülőket – fotózni. Ráadásul előszeretettel keresi témának a kompromittáló helyzeteket… Ilyenkor megnyugszom, hogy mégsem traumatizálta őket a sorozat készítése.”
Izabella ABC és az X. utca lakói
A korábban említett rákosligeti környéknek van még egy érdekes aspektusa: az 50 éve többé-kevésbé ugyanazzal a törzsgárdával üzemelő kisbolt. (Ami sokkal inkább egy low-budget kocsma.) A kérdés adja magát: hogyan illeszkedhet be ide egy mátyásföldi, az orrát kicsit fennhordó, gőgös lány?
„Az első egy-másfél év volt az akklimatizációs folyamat, amikor az úri Mátyásföldről hirtelen egy babával és a férjemmel idecsöppentünk, egy másik dimenzióba. Hamar rájöttem, hogy nem éri meg puffogni, ha jól akarom érezni magam. A falak elég gyors tempóban kezdtek leomlani, amikor rájöttek, hogy én is ember vagyok, ha úgy adódik, ugyanúgy átszaladok egy kis pohár tejfölért, reggel friss zsemléért, vagy este veszünk mi is két sört. Bő hét éve élek itt, ha naponta csak két kimozdulást számolok, az is 5230 alkalmat jelent az életemben, amikor nem volt lehetőségem kikerülni a kisboltot. Azért fárasztó lenne ennyi alkalommal fennhordani az orrom… A kezdeti gőg szerintem a saját félelmeimről szólt. Azóta simán átjárok inni egy kávét, fecsegni kicsit a semmiről, vagy épp az élet legnagyobb kérdéseiről. Meg sem említem hány alkalommal bizonyosodott be, hogy bármi történik, számíthatok a kisbolt törzstagjaira. Legyen az egy rossz időben érkező GLS futár, egy reggel el nem induló autó, egy leszakadt kapu, vagy akár 20 perc »bébiszitterkedés«. Ilyenkor a gyerekeim agyon vannak kényeztetve, rájuk ömlik egy kisboltnyi édesség, mire pedig felszívódik bennük a cukor, pont visszaérek, és már nálam robban a bomba.”
// /
A projektek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia BA képzésén születtek
