Adalékok a „világmegváltó” micéliumhoz
A MOME a látható kommunikációja alapján nagy hangsúlyt fektet mostanában a környezeti terheléssel kapcsolatos kérdésekre: karbonsemlegességet hirdet 2030-ra, csatlakozott az éghajlatváltozásról indított közös gondolkodáshoz és gyakran ad hírt diákjai, oktatói, kutatói témához kapcsolódó tevékenységéről. Mint „tárgyalkotó” egyetemnek megkerülhetetlen felelőssége van abban, hogy a tudásátadás kellően komplex legyen. Egy nemrég megjelent cikk, a Micéliummal az emberiség jövőjéért című interjú példáján szeretném röviden megmutatni, hogy – úgy tűnik – sok tennivaló van még.
Minden élőlény valamilyen mértékben átalakítja a környezetét: az életfunkcióinak fenntartásához kialakított anyagcsere folyamata ezt elkerülhetetlenné teszi. Tápanyagot vesz fel, azt felhasználja önmaga építésére és működtetésére, majd a folyamat végén megszabadul a szervezet számára nem hasznosítható anyagoktól. Mindehhez a bioszférát használja forrásként és nyelőként. A bioszféra a Földnek az a része, ahol anyagcserét folytató élőlények élnek: földben, felszínen, vízben, levegőben, összesen körülbelül harminc kilométeren.
Amióta az ember lett a domináns faj a Földön, a bioszféra átalakítása több nagy lépésben generált alapvető változásokat, kezdve a tűz feltalálásától, a nyelvhasználat, a mezőgazdaság, a civilizációk kialakulásán át az európai hódításokig, a technikai-tudományos-energetikai forradalomig. Az ember bioszféra-átalakító tevékenységének komplexitását szinte lehetetlennek tűnt átlátni egészen az 1970-es évekig, amikor is Paul Ehrlich, John Holdren és Barry Commoner megalkotta azt a formulát, amely ezt lehetővé tette. A lényege, hogy az ember bioszféra-átalakító tevékenységének mértéke három tényező szorzatától függ: a népességszámtól, az egy főre eső gazdasági teljesítménytől és az egységnyi gazdasági teljesítmény bioszféra-átalakító hatásától.*
Ez utóbbi tényezőről kell gondolkodnunk akkor, amikor egy új anyagról – példánkban az interjúban a műanyag kiváltására javasolt micéliumról –, illetve annak lehetséges pozitív vonzatairól már a cikk címében szuperlatívuszokban beszélünk. Az egységnyi gazdasági teljesítmény bioszféra-átalakító hatását számba vevő tényező több más mellett tartalmazza azt is, hogy mennyire környezetkímélő a technológia, amit használunk. Az interjúban ez van a fókuszban, hiszen a kutatás célja a fosszilis alapú műanyagok leváltása valami „természetesre”. Az irány természetesen üdvözlendő, de önmagában nem megoldás az ökológiai válságra. Nem megoldás, mert a bioszféra-átalakítás mértékét leíró formula tényezői nem egymástól függetlenül hatnak: ha csak az egyik változik, a másik kettő akkor is felerősíti a változást. Önmagában a technológia változtatása nem old meg semmit, sőt, gyakran újabb problémákat generál.
És ez az, ami visszhang nélkül marad. Nem tudjuk, meg, mit gondol a kutató. Jó lett volna szembesíteni például azzal, hogy attól, hogy a természetben található elemekből(?) biológiailag lebomló termékeket tudunk előállítani, még nem lesz kevesebb a szemét. Az, hogy miért nem, következik a fent röviden ismertetett formulából és az anyagcsere folyamat gazdaságra is értelmezhető lépéseiből.
A leginkább meghökkentő válasz azonban arra a kérdéskörre érkezik, amely azt firtatja, hogy új tárgyhasználati hozzáállás szükséges a környezeti problémák kezeléséhez. Itt az interjúalany azt mondja: „Ezek a tárgyak szerencsére nem tartanak örökké, lebomlanak, újat kell csinálni, viszont nem szennyezik a környezetet. Inkább a székem essen szét pár havonta, mint az egész bioszféra.”
A komplex gondolkodással való szembesítés itt elmarad: nem kerül szóba, hogy nemcsak az a lényeg egy tárgy esetében, hogy az miből van, hanem leginkább az, hogy abból életünk során mennyit fogyasztunk el. A pár havonta széteső szék biztosan nem jó irány. Ha maradéktalanul le is bomlik, az előállítása, az eljuttatása a fogyasztókhoz és a végén a lebomlasztása vagy újrafeldolgozása akkor is energiaigénnyel, környezetterheléssel jár. (Lásd megint: anyagcsere folyamat és formula.)
Az interjú és az ismertetett kutatás megáll az új anyag megváltó-képességénél – ez az egyik legnagyobb problémája. A MOME-jé pedig ennek nyomán az, hogy mikor, mennyire lesz képes és hajlandó a szükséges rendszerkritikus szemléletet érvényesíteni.
// /
A szerző az ELTE humánökológia mesterszak végzős hallgatója.
* Takács-Sánta András: Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai. L’Harmattan, Budapest, 2008., 26-27.o.
A nyitóképen Sebastan Cox és Ninela Ivanova MYCELIUM+TIMBER ülőkéjének részlete látható. Forrás: www.sebastiancox.co.uk
A humánökológia és a design további párbeszédéhez ajánljuk a MOME-n március 21. és május 2. között megrendezésre kerülő „Humánökológia és design” előadássorozatot.
