2022. 04. 11. | Fotó

„Nem az a célom, hogy az emberek szájába adjam a választ” – Varga Domonkos portfóliója

Varga Domonkos szinte kizárólag dokumentarista fotózással foglalkozott, de hamar rájött arra, hogy szeretné megtalálni önálló hangját, azt a stílust, amellyel teljesen azonosulni tud. Első személyes projektjét, a Res Materialis-t másodéves hallgatóként készítette el, a sorozat – amellett, hogy pozitív visszhangot kapott – teljesen megváltoztatta a munkáira jellemző képi világot. A fiatal fotós projektjei azóta a különféle társadalmi jelenségek és ideológiák dekonstruálásán alapulnak, hiszen nem titkolt célja, hogy metaforikus képeivel napjaink komoly problémáira hívja fel az emberek figyelmét.

„Mindig voltak olyan jellegű ambícióim, hogy ne csak fotózást, hanem például szociológiát vagy pszichológiát is tanuljak” – mondta Domonkos, aki végül önmagát kezdte el ezeken a szakterületeken is képezni. Ennek hatására gondolatai aköré összpontosultak, hogyan tudná lefordítani az egyébként nagyon komplex társadalmi problémákat egy mindenki által érthető nyelvre. „A fényképnek, illetve az ezen látható jelenetnek, tárgynak vagy bármi másnak mindig van egy többletjelentése. Olyan, mint egy haiku. Egy versrészlet egy nagy verseskötetben, ami szólhat valamilyen problémakörről, és egyetlen kép tulajdonképpen ugyanúgy visszacsatol a fő problémához, mint ahogyan önálló értelmében és a többi képpel együtt is működik.” Domonkos mindig az alapján választ témát, hogy az életében éppen mi okoz frusztrációt, de ezt nemcsak személyes aspektusból vizsgálja, hanem a globális okát is próbálja megkeresni. Így többek között a materializmus, a disztópiák, a posztigazság és az urbanizáció témakörét is feldolgozta.

Res Materialis

Domonkos saját környezete megfigyelését követően kezdett el társadalmi jelenségekkel foglalkozni. Érzékelte például, hogy a digitális eszközökkel már-már függőségi viszonyba keveredtünk – ebből a felismerésből született a Res Metarialis fotósorozat. „Manapság a néző igényli azt, hogy többet lásson a valóságnál, mert alapvetően egy olyan társadalmi közegben élünk, ahol már nem tudjuk megállapítani, hogy mi a valós és mi a valótlan.” A fiatal fotós ennek tudtában építette fel saját metaforáit, majd készített asszociatív fényképeket a modern ember tárgyi függőségéről. A képsorozatot végül több pályázaton is díjazták, felvételt nyert a PARALLEL Photo Platform ösztöndíjprogramjába, nem mellékesen pedig először érezte azt, végre megtalálta a saját hangját.

Acts Of Cassandra

Az Acts of Cassandra esetében Domonkos elsősorban nem tudományos írásokból, hanem szépirodalmi művekből, például a Szép új világból és Orwell 1984 című regényéből merített inspirációt. „Ezek a klasszikus disztópiák felkeltették az érdeklődésem. A könyvekben leírt társadalmi folyamatok valamilyen szinten próféciákká válnak, meg is valósulnak. Éreztem az összefüggéseket, ráadásul pont ekkortájt jelentek meg azok a cikkek, hogy Kínában az ujgurokkal hogyan bánnak a nevelőtáborokban. Egy az egyben olyan, mint Burgess Gépnarancsában. Szép új világ? Az én generációmra jellemző, hogy mennyi eszképista van, aki a hedonista életmódba menekül. Nem csoda, hogy azt éreztem, közel száz évvel ezelőtt megjósolt dolgok valósággá válnak. Ezt akartam valahogy feldolgozni.” Az Acts of Cassandra sorozatban valójában annak a metaforáját láthatjuk, hogy a klasszikus disztópiák hogyan kapcsolódnak a mi jelenünkhöz, illetve a fikciók műfaja hogyan adhat alapot a jövőbeni társadalmi folyamatok előjelzéséhez.

Seeing Through Smoke And Mirrors

Amióta a csapból is populizmus folyik, a posztigazság gondolata a mindennapi életünk részévé vált – Domonkos erre a problémakörre építette fel tézisét, illetve a Seeing Through Smoke And Mirrors című diplomamunkáját is. A képek célja az volt, hogy kibillentsék a nézőt a megszokott befogadói helyzetből, párbeszédet generáljanak az objektív érzékelés, általában pedig az igazság mítoszáról. A címválasztás sokat elmond a projektről: „Nem az igazság eszménye változott, hanem a tudás sokrétűsége ad teret annak, hogy elvesszünk benne. Ezt a káoszt használják ki a célzott elérések és a populista vezetők az emberek megtévesztésére. Erre utal a »smoke and mirrors« szófordulat, amely angolul a megtévesztés szinonimája.”

City Without Walls

A City Without Walls Domonkos legszemélyesebb projektje, ugyanis ezzel a projekttel a pandémia miatt kialakult pánikbetegségét és depresszióját dolgozta fel. „Fél évig pszichiáterhez jártam, ahol sok sebet, sérelmet elkezdtünk kibontani. Számos esetben felmerült a város és a bezártság is témaként, ehhez kapcsolódott a szorongás érzése” – mondta Domonkos, aki ezután egyre többet olvasott a város befolyásáról. Többek között Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyve is a kezébe került, amelyben a túlnépesedésről és a városiasodásról szóló fejezet ragadta meg leginkább a figyelmét.

„Érdekes, hogy a város etológia szempontból egy zsákutca az embernek, miközben a fejlődésről szól. A legtöbben a városhoz és az infrastruktúrájához kötődünk, és képesek vagyunk feláldozni a biológiai igényeinket is érte. Például a természet közelségét vagy azt, hogy kisebb közösségekben, nem ennyire összezsúfolva egyszerűen jobban működünk. Először nagyon elemeire akartam szedni ezt a témát, hogy miért ilyen rossz az urbanizáció, de aztán rájöttem, hogy ez a sorozat nem feltétlenül a városról szól. Inkább egy motívumként, egy korszellem szimbólumaként tekintettem rá. Hiszen a város majdnem minden elemében egy kapitalista ideológiát tükröz, ami manifesztálódik egy felhőkarcolóban, vagy abban, mennyi ember áldozza fel a térigényét azért, hogy a belvárosban éljen és gyorsabban eljusson a munkahelyére és többet dolgozzon.”

Domonkosnak nem az a célja a City Without Walls-szal – ahogyan a többi projektjével sem –, hogy az emberek szájába adja a választ, meggyőzze őket saját véleményéről. Mindössze arra vágyik, hogy elkezdjenek beszélni olyan globális társadalmi jelenségekről, amikről elengedhetetlen párbeszédet kezdeményezni, mert különben örökké megoldatlanok maradnak.