Az intimitás absztrakciója – Houchard Gábor Tamás kísérleti toronyépülete
Az ember viszonya az épített környezethez történelmi koronként, egyénenként és életkoronként is nagy eltéréseket mutat. Ugyanakkor meghatározható – vagy legalább sejthető – egy olyan általános igény, amely az elvonulás lehetősége mellett biztonságos keretek között a külvilággal való szoros kapcsolatot szorgalmazza. Houchard Gábor Tamás projektjében a megjelenő helyzetek ezt az intimitást képesek a nyitottsággal úgy ötvözni, hogy a végeredmény, egyénre szabott mivolta ellenére is, bárkit elgondolkodtathat.
Houchard Gábor Tamás egyike a 2022-es Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat elnyerő hallgatóknak. Építészeti projektje a tudatos, kifinomult térformálás mellett kísérleti jellegével, fenomenológiai és környezetpszichológiai vonzataival magasfokú szakmai érzékenységről árulkodik. A „lakozás” mibenlétének vizsgálata, az ember térhez való viszonya, a fény és árnyék térformáló hatása egyaránt fontos szerepet játszott munkájában.
A rendhagyó kihívás során egy háromszintes vasbeton lépcsőház szolgált kiindulópontként a hozzáépítéshez. A lakótorony megalkotásánál a vizuális egység mellett fontos törekvés volt az élhető kialakítás, amely a viszonylag kis horizontális kiterjedés miatt komoly feladatot jelentett. A tervező végül az általános építészeti konvenciókat levetkőzve, újszerű alkotói környezetben kísérletezett a térformálással.
A kontextus margóra szorulásával a „ház” megértéséből, felépítésének belső logikájából kiindulva, tisztán a térre fókuszálva kezdett bele a tervezésbe. A célközönség vagy célszemély kiléte is fiktív, egyénileg mérlegelhető körülményként lett megszabva.
A koncepció lényege szerint a belső terek függőleges irányú megnyitásával, valamint a külső és belső terek közötti átmenet fokozatossá tételével a ház újfajta kapcsolatot teremt a külvilággal. A terv fő szervezőeleme egy fénykürtő, amely a legalsótól a legfelső szintig vertikálisan összekapcsolt térsorra fűzi fel a helyiségeket.
„A toronyban felfelé haladva az égre való nyitottság egyre hangsúlyosabbá, a külvilággal való kapcsolat pedig egyre absztraktabbá válik” – mondta a tervező.
Az individuum szempontjából különösen fontos elemek, mint a külső és belső világ kapcsolata, az élettér mérete és geometriája, benapozottsága, mind a vizsgálat részét képezték. Az elemek végső elhelyezése egy olyan izgalmas téradaptációt eredményezett, amivel a fennálló nehézségek ellenére is élhető és élvezhető helyiségek jöttek létre.
A koncepció mögötti gondolatot, miszerint az építészet nem pusztán materiális alapokon nyugszik, és nem csak funkcionális követelményeknek való megfelelés a feladata, a végeredmény hűen tükrözi. Ez a térkísérleti projekt remek kiindulási alapja egy olyan diskurzusnak, melyet továbbfejlesztési koncepciójában a tervező kilátásba helyezett:
„Hogyan adhatna materiális keretet az épített tér lelki és szellemi kibontakozásunknak? Miként orvosolhatná az építészet korunk szellemi válságát? Ezek a kérdések ma nincsenek az építészeti diskurzus centrumában, holott a vírushelyzet által előidézett világszintű bezártság is megmutatta, hogy állandó fedéllel a fejünk felett is érezhetjük magunkat otthontalannak, és a modern embernek az őt feszítő lakhatási kérdések mellett a lakozás mibenlétével is tisztázatlan a viszonya.”
// /
Houchard Gábor Tamás a MOME Építőművészet BA2 szakos hallgatója. Témavezetői Getto Tamás és Göde András voltak.
