„Elhúzod a fotót jobbra vagy balra, és elindítod a lavinát”
Lantos Olivér lokális szimbólumokon keresztül mutatja be a hazai reményvesztettséget. Egyfajta flâneur-ként szemléli a dühöt és a kiégést. Lehet-e mindebből univerzális asszociációt alkotni? Befogadhatóvá lehet-e tenni a valóságot képpárok és egy applikáció segítségével? Ilyen kérdéseket boncolgattunk a Du musst dein Leben ändern című projekt kapcsán.
„Azért kezdtem bele az egészbe, mert az egyik osztálytársam elment külföldre, és amikor hazajött, legalább három hétig volt depressziós. Magamra ismertem a helyzetében. Erről a témáról leválaszthatatlan a polarizált politikai diskurzus, amivel kapcsolatban olyan zsigeri düh van bennem, ami mozgásban tart.”
Olivér 144 fotóból álló anyagot állított össze, amelyet tízes, huszonhatos és ötvenhatos válogatásba rendszerezett. Elmondta, hogy az első merítésnél 370 képpel érkezett, de a limit csupán tízig terjedhetett ki. Előre meg szokta ugyanis határozni, hogy hány kép kell egy témához, de most másként alakultak a dolgok. „Hajlamos vagyok az installálás felől megközelíteni a fotót. Az elején teljesen mindegy még, hogy nem tudom, mit fogok kiállítani, a lényeg, hogy mi az a hatás, amit el akarok érni vele” – mondja annak kapcsán, miért nem engedte el a leválogatott tíz képen kívül eső megmaradt munkákat.
Mikor a pandémia alatt hozzá lettünk szoktatva a konstans képernyőnézéshez, nem volt más mód a képek bemutatására, ezért Olivér egyszerre biztosít online és offline platformot is a sorozat befogadására. Első ízben egy fizikai fotókönyvet, zine-t hozott létre, amely arra ösztönzi nézőit, hogy végigpörgessék az oldalakat, majd továbbadják egymásnak. A képeket a szabad asszociáció kapcsolja össze – így egy vezetett folyamat részesei lehetünk. Ennek továbbfejlesztett változata egy játék-applikáció formájában jelenik meg.
A játék egy semleges jelentésű fotóval indul, melyet elhúzhatunk jobbra vagy balra, akár egy Tinder-profilt. Ez indítja el a lavinát. Folyamatosan képeket látunk és döntenünk kell úgy, hogy nem tudjuk, mi a következő lépés. Adott két képpár és ezeknek is van egymással kapcsolata, de egyenként a következő képekkel is összefüggésben állnak. Ebből a nagy képhalmazból ezért minden ember személyre szabott utat kap az asszociációs rendszerben, attól függően, hogy pillanatnyilag milyen hangulatban van. Egyik képből jön a másik, és a végén már biztos, hogy minden szimbólumnak van egy újabb olvasata. A folyamatnak gyakorlatilag nincs vége.
Olivér saját elmondása szerint általában mindennek szeretne pontot tenni a végére, de jelenleg abban az állapotban érzi magát, hogy félre kell raknia egy kis időre ezt a projektet:
„Beszélni kell róla másokkal, mert egyedül nem tudsz univerzális asszociációt létrehozni. Ez egy befejezetlen sztori, amivel kapcsolatban senki nem akarja elképzelni, hogy milyen lenne, ha végleg lezárnánk. Rágod, rágod, nyújtod, gyurmázod egy kicsit, és utána megpróbáld valahogy magadhoz illeszteni, aszerint, ahogy te tudsz benne élni.”
// /
A projekt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia BA szakán készült. Lantos Olivér témavezető tanára Fátyol Viola volt.
