Virágnyelven – Papp Zsófia népi kultúrából merítő öltözékkollekciója
Papp Zsófia életét gyerekkora óta átszövi a népművészet, és divattervezőként is gyakran merít a tradicionális formakincsből. Diplomakollekciójában a népi kultúra és a kortárs design elveinek, értékeinek összehangolásával foglalkozott, miközben saját szűrűjén keresztül aktualizálta a kalocsai mintákat. A generációs örökségek újragondolásáról és a népi giccsről is beszélgettünk.
Hogyan mutatnád be röviden a „Virágnyelven” kollekciódat azoknak, akik még nem ismerik?
A diplomakollekciómban a népművészet jelrendszerébe kódolt, virágnyelven megfogalmazott kulturális örökséggel és a népi kultúra értékeinek aktualizálásával foglalkozom. A kollekció címe a népi kultúra természeti szimbólumokon keresztül megfogalmazott üzeneteire utal. Ezek örök érvényű igazságok, amik ma is aktuálisak lehetnek. Az általam használt növényi ornamentika és a hullámvonal a kultúra áramlásának és folyamatos megújulásának jelképe. Az élet kibontakozásának és periodikus változásának szimbóluma, ami egyben a természet és az ember, a spirituális és fizikai világ ősi elválaszthatatlan egységére is utal. A népi díszítőművészet véleményem szerint egy transzgenerációs örökség, a közös identitás kifejezője. A szimbólumok megértésével és egy kortárs olvasat megteremtésével igyekszem kapcsolódási pontokat keresni a tradicionális és a modern világ értékei között.
Mesélnél egy kicsit a népművészettel kapcsolatos hátteredről? Ha jól tudom, több szálon is kötődsz a népi kultúrához.
A népművészethez gyerekkoromtól szoros kapcsolat fűz. Húsz évig néptáncoltam, így élményszerű tapasztalatokon keresztül kerültem kapcsolatba a népművészettel, és a divat irányába is a népviseletek szeretete és tisztelete terelt. Eredeti közegében tapasztaltam meg a népzenét, a táncot, a közösséghez tartozás erejét, a népi kultúra értékeit. Nekem ez természetes, ebben a közegben mozgok otthonosan. Ugyanakkor tudom, hogy a népművészet kérdése és ennek aktualitása nagyon megosztó.
Sokaknak semmilyen kapcsolatuk nincs vele; sokszor tévesen azonosítják a népművészetet a szuvenírboltos giccsel vagy a nacionalizmussal.
Az ilyen tapasztalataim miatt van bennem küldetéstudat, hogy megmutassam a népi kultúra valódi szépségét és politikától mentes értékeit, amiket érdemes életben tartani és aktualizálni.
Az elmúlt években divat- és textiltervezőként is folyamatosan reflektáltál a népi hagyományokra – a diplomamunkád témaválasztása nem a semmiből jött. Tekinthető a munkád egyfajta summázatnak vagy beérésének ez a kollekció?
Az egyetemen eltöltött évek alatt azt vettem észre, hogy egy adott projekt témaválasztása kapcsán akarva-akaratlanul is a népművészethez nyúlok inspirációért. Bárhonnan indulok, mindig ide lyukadok ki, mindig találok érdekes összefüggéseket, párhuzamokat az aktuális problémafelvetés és a népművészet között. Ez az egyetemi évek alatt a tervezői identitásom fontos részévé vált. Bár nem volt könnyű út, mert nehéz feladat egyszerre megfelelni a konzervatív, hagyományőrző szemléletnek és a kortárs design felfogásának is. Sokat vívódtam, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni a divat területén, és hogy hogyan lehet ezt jól csinálni. A mestermunkám témaválasztását két fontos projekt alapozta meg: a Future Traditions tematikájú félévünk során ÚNKP-ösztöndíjasként lehetőségem volt egy adott témában, egy tájegység népművészetében jobban elmélyülni; a népi díszítőművészet fejlődésével foglalkoztam a kalocsai motívumok vizsgálatán keresztül. A másik projekt a Reprodukció című munkám volt, ahol a transzgenerációs öröklődéssel és a nők reprodukciós szerepével, és ennek a népi kultúrában való megjelenésével foglalkoztam. Ennek a két témának az összekapcsolását, a két projekt beérését jelenti a diplomakollekcióm.
Mi jelentette a legnagyobb szakmai kihívást a tervezés során? Ért esetleg valamilyen felismerés a témával kapcsolatban a szűkebb szakmai tapasztalatokon túl is?
A legnagyobb kihívás talán az volt, hogy a mestermunkában úgy foglaljam össze az eddigi évek tapasztalatait, és úgy keressek inspirációt, hogy az ne legyen túl általános, mégis meg tudjak fogalmazni egy olyan álláspontot, amire a diploma után is lehet építeni. Ahhoz, hogy a megvalósult öltözékkollekció végül ilyen tiszta legyen, meg kellett előznie több rosszabb próbálkozásnak. Az évek során azzal kapcsolatban is sokat változott az álláspontom, hogy mi a „helyes” szemlélet. Elengedhetetlen az autentikus források ismerete ahhoz, hogy valami újat tudjunk alkotni ebben a témában; a megértésre és elmélyülésre időt kell szánni. A másik felismerésem pedig az, hogy szükség van a kritikai vizsgálatra.
Mivel szorosan kötődöm a népi kultúrához, nekem ez mindig egy romantikus, idillikus világ lesz, de a tervezéshez és a népművészet „továbbfejlesztéséhez” szükség van a kritikus gondolkodásra.
Értékcentrikus szelekcióval megtartani, ami ma is értéket képviselhet, és elengedni azt, amit már meghaladtunk.
A műleírásban is kiállsz amellett, hogy tervezőként érdemes bátran hozzányúlnunk a hagyományainkhoz és a kulturális identitás kérdéséhez. Te magad saját „szabályrendszert” alkottál meg tradicionális forrásokra építve. Elmagyaráznád ennek a rendszernek az alapelveit, illetve ki tudnád fejteni a tervezői alapállásodat a „tradíció/innováció” kettősségével kapcsolatban?
Alapszakosként még nagyon ragaszkodtam a szabályokhoz. Egy konzervatívabb szemléletet vallottam, de idővel rájöttem, hogy ezeknek a szabályoknak már nincs aktualitásuk, és ahhoz, hogy a népművészet élő maradjon – és ne csak másoljuk és konzerváljuk egy adott állapotban –, ahhoz szükség van az újításra, a szabályok „aktualizálására”, hogy ezáltal kapcsolódni tudjunk saját kulturális identitásunkhoz, és ma is magunkénak érezhessük.
Az élő népművészetben is megfigyelhető, hogy generációról generációra fejlődik. Minden generáció a saját szűrűjén keresztül dolgozza át az örökségét.
Nemcsak az autentikus átvétele lehet a feladatunk, hanem lehetőségünk van ezzel a nagy tudásanyaggal kedvünk szerint gazdálkodni. Ehhez persze elengedhetetlen a tradíciók ismerete, és fontos az alázat, hogy ezeket a szabályokat ne egy az egyben rúgjuk fel, hanem a megértést követően létrehozzuk a saját szabályrendszerünket. Ez a mestermunkámban például úgy jelenik meg, hogy a népi szimbólumokat egy adott tájegység mintakincsén keresztül mutatom be. A különböző generációk mintafeldolgozásának módjait rétegzem egymásra, és így hozom létre a saját verzióm a kalocsai mintákra. A színhasználatnál is a kalocsai hímzésminták alapszíneiből indulok ki, de az aktuális trendszínekhez igazodva beemelem a két alapszín – a piros és a kék – mellé az élénkebb és világosabb árnyalatait is. A formaalakítás terén a népi ruhakészítés metódusa adta az alapot, és a részletek, apró utalások megidézik a tradicionális népviseletet, de nem népviselet létrehozása volt a cél.
Az elmúlt években többször láthattuk a népi díszítőművészet és ornamentika elemeit változó színvonalon megjelenni kortárs tárgyakon, öltözékeken. Szerinted mire érdemes figyelni, hogy elkerüljük egyfajta nemzeti giccs termelését? Látsz ilyen veszélyt ezen a területen?
Ennek valóban vannak veszélyei. Egy laikust könnyen meg lehet vezetni a szuvenírboltok termékeivel.
A dekorációként változtatás nélkül átemelt népművészeti motívumok alkalmazása megszünteti a folklór lényegét.
A népviseletek hímzései eredeti formájukban, de az eredeti kontextusból kiszakítva elvesztik funkciójukat, kiüresednek, eredeti formájukban nincs valódi helyük a divatban. A nemzeti giccs jellemzője, hogy a népművészet csak díszítő funkciójában jelenik meg a különböző tárgyakon és öltözékeken. Kész elemeket vesznek át a paraszti kultúra díszítőművészetéből vagy népviseletünk formáiból, és ezt, ha át is fogalmazzák a korunk ízlésének megfelelően, akkor sem térnek el sokban az eredetitől. Kevés olyan példát látunk, ahol a valódi népművészethez hasonlóan történik meg az egyéni megértés és sajátos esztétikára való átfogalmazás. A politikával való összefonódás és a népművészet kisajátítása miatt is alakulhatott ki az emberekben ellenérzés a népművészettel kapcsolatban. Ennek az ellenérzésnek a feloldásán nem segítenek a rosszul feldolgozott népművészeti inspirációjú divatkollekciók sem. A megfelelő ismeretanyag, illetve alázat nélkül a népi díszítőművészet kiüresedik, és a tervezőnek nagy felelősségük van ebben.
Most, hogy ez a fejezet lezárult az életedben, merre tovább? Továbbra is a tradíciókból merítő munkákra számíthatunk tőled?
A népi kultúra értékeiből sokat meríthetünk; olyan problémákra kaphatunk választ, amik a divatipar aktuális, égető kérdései. Gondolok itt például a fast fashion tarthatatlan tempójára, vagy a készítő, a ruha és a viselője közti kapcsolat kiüresedésére. Erre orvosság lehet a paraszti kultúra szemléletének átvétele. Ha a jövőben esetleg már nem is használnám konkrét inspirációként a népi formakincset, akkor is kitartanék a népi ruhakészítés elvei mellett, mert igyekszem egy fenntarthatóbb ruhakészítési metódust alkalmazni.
// /
Papp Zsófia a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Divat- és textiltervezés MA szakán végzett. Témavezetője Kele Ildikó, szakdolgozati konzulense Simon Andrea volt.
Fotós: Schneider Bálint
