„Az internet kétdimenziós és hideg, a VR ehhez képest olyan, mint a 3D”
„A társadalmi viselkedés feltérképezése a metaverzum-szerű környezeteket szimuláló közösségi VR-terekben” című kutatás keretében interjúkat készítettünk olyan fiatalokkal, akiknek van már tapasztalatuk a virtuális valóságban történő ismerkedésről, romantikus kapcsolatokról. Randevúzási szokásaikról kérdeztük őket, de a kutatásban arra is kitérünk, hogy miképpen befolyásolják az ismerkedési folyamatot az olyan virtuális közösségi terek, mint a VRChat vagy a Rec Room. Ezúttal Anthony Tannel beszélgettünk, a Flirtual, vagyis az első VR-randialkalmazás társalapítójával. Azt kérdeztük tőle, hogy szerinte miért használják a fiatalok egyre inkább ezeket az appokat, mi a különleges a romantikus VR-kapcsolatokban, és milyen jövőt ígérnek a fejlesztések.
Mi motivált arra, hogy megalapítsátok a Flirtualt?
Kyle, az alapítótársam még 2018-ban kezdte használni a VRChatet. Elég hamar észrevette, hogy a felhasználók elkezdenek randizni, romantikus érzelmeket táplálni egymás iránt, de ezt facilitáló társkereső app még nincs. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, így két évre rá már én is komolyabban képbe kerültem. Időközben teljesen általakítottuk az alkalmazás felületét és egyéb szempontjait is. Ez az oka annak, hogy a Flirtualnak lett egy társkereső és egy barátkozós módja, az úgynevezett „homey” mód. Szerettünk volna az ismerkedési lehetőségen túl létrehozni egy közösségi hálózatot, de ez egyelőre még nem sikerült, mert a felhasználók inkább „csak” randizni szeretnének.
Hogyan definiálnád a virtuális randizást?
Ez egy olyan interakciótípus, ahol olyan emberek találkoznak, akik egy ponton akár még hajlandóságot is mutathatnak a romantikus kapcsolódásra. Eléggé intim, néha szexuális vonatkozású kimenetellel. A felhasználóink 72%-a választja azt a címkét, hogy „nyitott egy komoly párkapcsolatra”, ami általában azt is jelzi, hogy hajlandóak a való életben is találkozni partnerükkel.
Kik alkotják a Flirtual célcsoportját? A felhasználók között minden bizonnyal sokan vannak, akik szégyenlősségük, esetleg szorongásaik miatt választják a virtuális valóságot – ez szerinted is így van?
Azt mondanám, a legtöbb felhasználónk 18 és 30 év közötti, és ugyanazt a nemi eloszlást látjuk, mint a legtöbb társkereső alkalmazásnál. A felhasználóink abban viszont különböznek, hogy többnyire online közösségekből érkeznek, olyan szubkultúrákból, mint például az anime vagy a gaming közösségek. Sokan képviseltetik magukat az LMBTQ közösségből is, beleértve magamat is, ez azért is van, mert a közösségi VR platformok alkalmas terepet jelentenek a kísérletezésre, legyen szó nemről, szexualitásról.
Hogyan kell elképzelni egy randit a virtuális valóságban?
Vannak, akik közösségekben kezdenek játszani, de négyszemközt olyan világokban is lehet találkozni, ahol közösen filmet nézhetnek, zenét hallgathatnak. Enni nem kifejezetten lehet, cserébe viszont vannak komfortos, hangulatos világok: ha például csak beszélgetni, egymáshoz bújni szeretnének, erre is van lehetőség. A VR-on kívül vannak, akik video- vagy hagyományos híváson keresztül is kommunikálnak, vagy játszanak, filmet néznek. De ott van persze a virtuális szexuális érintkezés is.
Inkább távkapcsolatban élő emberek választják a virtuális tér adta lehetőségeket, vagy ellenkezőleg, ott inkább a távkapcsolatok születnek?
A VR-nak van egy erős jelenlétérzetet biztosító jellege: ténylegesen kialakulhat a kötődés érzése, hiszen egy térben vannak a felhasználók, még ha az virtuális is, emellett át tudja hidalni a fizikai távolságot. Sokat segíthet olyan embereknek is a VR, akik a való világban nem tudnak könnyen randizni, valamiért nehezen találnak kompatibilis partnereket. Az LMBTQ-közösségek számára a hozzáférhetőség szintén fontos, de erős siket- és jelnyelvi közösségek is jelen vannak. Ugyanakkor az egymástól távol élő emberek miért csak az interneten keresztül ismerkednének? Az internet kétdimenziós és hideg, a VR ehhez képest olyan, mint a 3D.
Amíg a hagyományos randiappokon az emberek többnyire valódi képeket osztanak meg magukról, a VR-randiappokon viszont nem magukat, hanem az avatárjukat posztolják. Mit gondolsz, hogyan befolyásolja ez a tendencia a döntéseinket?
Rengeteg app igazából hatalmas erőfeszítést kíván meg az ismerkedőktől. Például a VRChatben ez a folyamat sokkal könnyebbé válik azáltal, hogy többet enged megmutatni a személyiségedből.
Olvastam egy tanulmányt, ahol a Tinder és a VRChat ismerkedési szokásait hasonlították össze. A megkérdezettek arról számoltak be, hogy valóságosabbnak tűnik a VR-ben randizni, majdnem olyan, mint egy igazi. Voltak viszont olyanok, akik hiányolták az üzenetváltás titokzatosságát. Említetted korábban az intimitást, ezzel kapcsolatban az merült fel bennem, hogy szerinted miképpen lehetne definiálni az intimitás a VR összefüggésében.
Az intimitás minden fajtája létezik itt is: az érzelmi és a fizikai intimitás. A fizikai intimitás a VR-ben ölelkezéssel jár. De ott van a VR-szex jelensége is, például az ERP (Erotic Role Play), amely a legtöbb digitális platformon általános. Az érzelmi intimitás szempontjából a VR-ben talán egyszerűbb a helyzet. Vannak, akik szociális szorongással küzdenek, és a közösségi VR-platformok segítségével sokkal könnyebben kibújnak a félénkségükből. Felhasználóink egy része neurodivergens: ha valaki például Aspergeres, és ez a személy csökkenteni tudja az érzékszervi ingereket, a hangváltozókat, akkor hatékonyabb módon tarthatja kontroll alatt az életét. A nők általában arról számolnak be, hogy a VR médiuma sokkal biztonságosabb, mint a való élet. Több dolog is megnyitja az érzelmi intimitás kialakulásának lehetőségét, nem csak egy kávézós első randiról beszélünk.
A kutatásunk során realizáltuk, hogy vannak felhasználók, akik óvják a privát adataikat, mások kevésbé óvatosak. Te hogyan látod ezt a kérdéskört? Mennyire jellemző, hogy olyan adatokat adnak meg, amelyek felfedhetik a valós személyazonosságukat?
Az emberek nyitottabbnak és őszintébbnek tűnnek, de azért inkább nem osztanak meg a valós életükhöz köthető részleteket, például a lakcímüket.A legtöbb felhasználónak nincsen magáról fotója sem. Más platformok arra ösztönöznek, hogy a legjobb színben tüntesd fel magadat, szuper képek, vicces leírás, és így tovább. Azt hiszem, a virtuális valóságban több a tartalom, ezért az emberek jelentősebb részleteket is megosztanak magukról. Beleértve a negatív dolgokat is.
Ez igaz, sok profilon láttam, hogy őszintén beszélnek a mentális problémáikról.
Ez persze lehet egy tendencia, ami egyszerűen a fiatal felhasználók jelenlétéhez kapcsolható. A fiatal felnőttek általában nyitottak ezekkel a témákkal kapcsolatban, és azt hiszem, ez egy jó dolog.
Mit gondolsz, húsz év múlva hogyan fog kinézni a randizási kultúra?
Én nagyon kíváncsian várom, a modern társadalmakban talán átalakul majd a szerelemről szóló diskurzus, és a fókusz inkább átkerül a személyiségre, ezáltal pedig nyitottabbá válunk például az interkulturális randizásra. Talán kevesebb ember fogja magát extrém mértékben magányosnak érezni. Ha pedig sikerül jobban megértenünk a VR lényegét – a metaverzum kifejezést nem szeretem, túlságosan üzleti –, akkor több ember bizalmát is elnyerhetjük. Sokan egyszerűen nem utazhatnak a való életben, a VR pedig olyan, mint egy utazás. Egy biztonságos utazás.
// /
Az interjú A társadalmi viselkedés feltérképezése a metaverzum-szerű környezeteket szimuláló közösségi VR-terekben c. kutatás keretében készült, melyet Bakk Ágnes Karolina, a MOME Innovációs Központjának kutatója vezet. A kutatás részeként a fiatalok közösségi VR-terekben tanúsított viselkedését vizsgálják azzal a céllal, hogy a virtuális terekben előforduló, akár veszélyes helyzeteket feltérképezzék, és lehetséges megoldásokkal szolgáljanak egy biztonságosabb felhasználói klíma kialakítása érdekében.
Több információt az Interakció és immerzió Hubról ITT találsz
