Egy ismeretlen ismerős – Kiállításon elevenedik meg az IPARTERV
A feltornyozott ytong téglákra gondosan elhelyezett emlékérem és díszoklevél fölé hajolva ismerős érzés fog el. Hasonló kíváncsisággal fürkésztem két évvel ezelőtt a nagyanyám kötött pulóverei közül előkerült cipősdoboz tartalmát – a szakszervezeti kiskönyveket, a megsárgult ragasztás mentén darabjaira esett Kiváló Dolgozó jelvényeket és a közéjük csúszott feszületet. A Szovjetunióban tett utazásokról vagy az algériai és vietnámi építkezésekről szóló, szombat délutáni kávé illatú beszélgetések, mintha időről időre a zacc kesernyés ízét hagyták volna maguk után. Csak idővel tanultam meg, hogy a „minek beszélni róla, hiszen olyan régen volt” nem a történet végét, hanem pont az elejét jelöli – az Ismeretlen IPARTERV – Egy tervezővállalat hőskora 1948-1970 című kiállítás pedig épp ezen az elven nyúl a II. világháború utáni modernista építészeti örökségünk terhelt emlékezetéhez.
Nincs szüksége az embernek építőipari generálkivitelező múlttal rendelkező nagyszülőkre ahhoz, hogy a téma megszólítsa őt. Ugyanis az Ipari Épülettervező Vállalat, azaz IPARTERV tevékenységéből fennmaradt épületmonstrumok árnyéka minden generáció számára más és más problémákat rejt. Egyesek egy letűnt autoriter rendszer státuszszimbólumaiként, mások az ökológiai válság előidézőiként tekintenek az államszocializmus tervidőszakainak maradványaira. Azonban több mint ötven évnyi távolsággal és napjaink reuse-forradalmával a látóhatáron kezdenek más megvilágításba kerülni a lassú erózióra ítélt létesítmények – gondoljunk csak az inotai hőerőmű kibelezett tereibe új életet lehelni készülő fesztiválra. A kortárs folyamatok alaposabb megértéséhez azonban fényt kell deríteni azok történeti kontextusaira is, az IPARTERV megosztó hagyatékával járó kemény feladatra pedig a MOME oktatói és hallgatói egy elképesztő mennyiségű és minőségű háttéranyag felkutatásával és kiállításával vállalkoztak.
A témából adódóan azt gondolhatnánk, hogy az építészeti szempontok dominálják a Walter Rózsi-villa frissen felújított pop-up kiállítóterét. Azonban Haba Péter és Zwickl András művészettörténészek kurzusvezetése alatt a kutatás résztvevői egy objektív, gazdasági, kulturális és társadalmi összefüggésrendszeren keresztül kísérelték meg közelebb hozni jelenünkhöz a tervezővállalat történetét. A téma aktualizálása tetten érhető például a női tervezők sokszor láthatatlanul maradó érdemeinek, az élelmiszeripar ma is kimondottan releváns technológiai változásainak vagy az épületállomány jelenlegi helyzetének tematizálásában. De hogyan válik egy ekkora mennyiségű adathalmazból széles körben is értelmezhető és befogadóbarát kiállítás? A Műhelytér bejárása során nem temet minket maga alá a rengeteg, megismerhető információ – Gallai Renáta vezető kurátor szerint ez részben a tárlat kilenc „fejezetre” bomló anyagát rendszerező, narratív struktúrának köszönhető.
„A vizuális megjelenésnél pedig fontos volt számunkra, hogy ne a szöveg mennyisége uralkodjon, illetve, hogy ne csak képeket tegyünk ki, hiszen nem egy fotókiállítást szerettünk volna létrehozni.”
Így a különálló szekciók együttes befogadásában Lamm Lenke és Oláh Zsuzsa grafikus hallgatók munkáját dicsérő, letisztult arculat konzisztens térbeli megjelenése segít bennünket. A kiállítótér közepén L-alakban felfüggesztett fátyolszerű anyag például a falszövegek előtt is visszatér – csak a lepel óvatos félrehúzásával férünk hozzá a feledésbe merült emlékezethez. Hasonlóan látogatói interakcióra támaszkodó megoldással, újságcikkek formájában szemlézik az IPARTERV hazai és nemzetközi sikereit. Ahogy pedig szekcióról szekcióra haladunk, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ archívumából származó tárgyak fokozatosan körénk idézik az egykori tervezőirodák hangulatát.
„A maketteket és a kisméretű archív tárgyakat eredetileg vitrinekben gondoltuk elhelyezni, de végül ytong téglákon és üvegkubatúrák alatt állítottuk ki őket. A térbe „kikúszó” vasbetonhálókkal együtt ezek az elemek segítenek megtörni a fotókiállítás-jelleget és reflektálnak a hatalmas, modern épületeket alkotó milliótonnányi vasra, fémre és betonra.”
Bár nem egyszerű feladat egy nyilvános térből száműzött narratíva korrekt, egyik irányban sem elfogult reprezentációja, a hallgatói csapatnak mégis sikerült megugrania a kihívást. Így az Ismeretlen IPARTERV kiállításon nem egy konfliktusokkal tűzdelt múlt romjain, hanem egy jövőnek szóló építkezés alapjain haladhatunk végig. Idővel pedig talán épp az ilyen hiánypótló kezdeményezéseket kísérő párbeszéd veheti el az elmúlt évtizedek keserű mellékízét.
// /
Az Ismeretlen IPARTERV-Egy tervezővállalat hőskora 1948-1970 c. kiállítás 2023. július 16-áig megtekinthető a MÉM MDK – Walter Rózsi-villa Műhelytérben.
A kiállítás koncepcióját kidolgozta, a kiállítást rendezte és a szövegeket írta:
Haba Péter, Zwickl András – kurzusvezető oktatók, Agócs Gyöngyvirág, Bálint Júlia, Bényi Lilla, Domokos Kázmér, Gallai Renáta, Gollob Lilla, Gulyás Janka, Horváth Franciska, Kardos Orsolya Kató Emese, Meszelics Júlia, Muszka Sára, Pokker Lili Nadin
Arculat és kiállításgrafika: Lamm Lenke, Oláh Zsuzsa
Fotók: Wachsler Vica I MÉM MDK
